Magyar Opera

A My Opera megszűnése és egyéb rövid hírek

A határidő elérkezett. Jövőhét héfőn megszűnik a My Opera portál és email szolgáltatás. Egy korábbi bejegyzésben már részletesen írtunk a változásról és az esetleges teendőkről.

Ahogy a fejlesztők ígérték, a fórum egy része (az elmúlt 6 hónap összes topikja és bejegyzése) új címen él tovább. A felület egy kicsit ormótlanra sikerült, de a funkcióját tekintve rendben van.

Vivaldi.net

Akik a My Operát siratják, azok eltehetik a zsebkendőket, mert úgy tűnik, hogy megérkezett az az alternatíva, ami tökéletesen pótolni tudja. A Vivaldi egy közösségi portál, az alapítója és egyik működtetője pedig nem más, mint Jon Stephenson von Tetzchner.

A Vivaldi használata teljesen ingyenes, reklámoktól sem kell tartanunk, és az alapító előéletét tekintve biztosra vehetjük, hogy az adatbiztonság hangoztatása nem csak marketing szöveg. A portált jelenleg egy 20 fős csapat, a szervereket pedig megújuló energia működteti. A Vivaldi az alábbi szolgáltatásokat kínálja:

  • közösségi háló (barátnak jelölés)
  • mikrobolog (idővonal)
  • teljes értékű blog (kommentelés, címkék, stb.)
  • kép tárhely
  • naptár és jegyzetek
  • RSS olvasó
  • email fiók

A technológiai részletekről (kép tárhely mérete, email fiók tulajdonságai, stb.) egy későbbi bejegyzésben részletesebben is írni fogunk.

Előtelepített Opera a Nokia X készülékein

Valószínűleg kevesen vannak, akik figyelmét elkerültek az elmúlt napokban az a hír, hogy az egyébként Windowst használó Nokia olyan Androidos készülékeket dob piacra, amiben a gyári Google alkalmazásokat Microsoftosra cserélték, a felületet pedig csempésítették.

A mi szempontunkból a lényeges hír az, hogy ezeken a készülékeken előtelepítve elérhető lesz az Opera mobilos böngészője. Arról egyelőre nincs hír, hogy a Max is előtelepített lesz-e, ha kikerül a béta fázisból, de egy screenshot alapján úgy tűnik, hogy igen.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr495835295

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RaidX 2014.02.27. 17:43:39

Ez a Vivaldi egész jónak tűnik. Várom a részletesebb leírást. Már csak egy használható Opera alternatíva kellene, nekem nem jön be a chrome vonal.

MosoMasa 2014.02.27. 18:07:16

Lehet, icsit több megújuló energiát kellene betáplálni, mert elég lassú és cefettül nem érkezik meg már a regisztráló üzenet sem.

blash 2014.02.28. 00:50:59

@RaidX: mobilban is sokkal jobbab a presto, tovabbra is maradok annal, desktopon is. A krom es forkjai fapadosak, illetve fostalocskak.

Darkcomet 2014.02.28. 08:19:37

Ez a Vivaldis mailszolgáltatás egész jónak tűnik. Az Opera mailszolgáltatás megszüntetésével kissé meg voltam lőve, hogy mit is használjak.

RaidX 2014.02.28. 08:25:06

Épp át akartam térni a g-mailről Opera mailra mikor jött a hír, hogy megszűnik. Remélem a Vivaldival nem járok úgy! Csak lehetne kicsit gyorsabb az oldal, néha kín kivárni.

Teddy Beer 2014.02.28. 11:47:13

Migrálás: vivaldi.net/blogs/entry/how-to-migrate-your-data-from-my-opera-to-vivaldi

Nem kompatibilis, szóval nem teljes tápértékű, de nekem csak a képek kellenek. Az opera fóruma meg kb. szrt se ér.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.02.28. 16:41:12

@RaidX:
Az email felülettel nekem nem volt sebesség problémám, bár csak 10-15 percet teszteltem összesen. Az oldal tényleg lassú egy kicsit, de valószínűleg az elmúlt 1-2 hétben nagyon megugrott a regisztrálók száma.

@Teddy Beer:
Mit nem tud, amit egy fórumnak tudni kell?

RaidX 2014.02.28. 19:35:40

@Nekomajin: Valószínűleg igazad van. Elég ingadozó volt a sebesség ma. Regisztrálni is csak me délután sikerült mert a korábbiak valahol elvesztek, nem jöttek létre. Eddig tetszik a mail része a többi nem nagyon szükséges nekem. A webes mail felület magyarul is tud. Igaz a G-mail többet tud de valamiért időnként tetű lassú! És kezd elegem lenni a gugliból. Pláne mióta bevezette az egyetlen fiók valamit. Meg is szüntetném az összes G-s fiókomat de egy két fontos szolgáltatásnál nem lehet változtatni az e-mail címet. A címkézésre még nem találtam semmit, de még sok minden várható a Vivaldinál. Mivel nem igazán tudok angolul ezért nehezen haladok a felderítéssel. A cimkézés helyett járhatónak tűnik egy fajta sok fiók létrehozása. XXX.YYY@vivaldi ahol XXX az elsődleges regelt fiók az yyy meg a cimkéknek megfelelő alfiók és ha jól értelmezem XXX alatt látható mind.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.02.28. 20:31:26

@RaidX:
Ó, akkor aliasokat is tud? Azt még nem vettem észre. (Olyan, mint a gmailnél a cím+valami.)

Írok majd egy részletesebb, technikai jellegű postot, miután jobban teszteltem.

RaidX 2014.03.01. 14:57:57

@Nekomajin:

You can create any number of unique email addresses using your current email account. All mail to these unique addresses will also arrive in your main mailbox. You must follow the simple format in these examples:
username+anything@vivaldi.net
username+newsletter@vivaldi.net
username+1001@vivaldi.net

vivaldi.net/forum/suggestion-box/190-vivaldi-net-email

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2014.03.01. 17:01:40

@RaidX: Kár, hogy ezek a plusz karakteres címkék ott hasaltak már el Gmail esetében is, hogy míg az oldalak 70%-a "invalid address"-ként látta azokat a címeket, amik @ előtti részében + karakter van, addig egyre több spamer algoritmus, robot, crawler lett felkészítve arra, hogy a + karakter előtti részre (azaz a főcímre) küldje a spameket.

A felvehető aliasok lennének a jók ha mergelni lehetne a fiókokat. De jelenleg az van, hogy Gmailen belül másik Gmailes fiók SMTP hozzáférését nem adhatod meg. Emiatt még mindig nem használható teljes értékűen a webes felület, mert az On Behalf résznél kiírja az eredeti címet, ahogyan a forrásban az X-Sender/X-Envelope részeknél is.

Vagyis arra jó az egész, hogy a nagymamádat megtéveszd vele, de azt is csak akkor, ha nem Outlookot használ (az On Behalf miatt).

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.01. 17:22:43

@penge™:
Szerinted miért van korlátozás a hotmail/outlooknál is a valódi aliasokra?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2014.03.01. 23:29:41

@Nekomajin: Hogy az átlag user ne váltogassa az identitását, nehezítve ezzel a célzott hirdetésből élők életét, a többiek meg fizessenek a prémium extrákért. Nincs ingyen ebéd. Főleg ilyen különleges igényekért. Mert 10-ből 8 user örül, ha 1 vagy 2 e-mail címet megjegyez és azt adja meg mindenhol, azzal regisztrál mindenhova.

MosoMasa 2014.03.02. 19:43:57

Ésakkor most leáll, vagy nem áll le,
Nálam még most is megy.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.02. 23:59:25

@MosoMasa:
Értő olvasásból hanyas voltál az iskolában? Segítek: második mondat.

Darkcomet 2014.03.03. 06:27:55

Én kliensből használom a vivaldit (Thunderbird és K -9 mail), ott semmi gebasz sincs vele, gyors az IMAP-ja is, mint az olajozott villám.

RaidX 2014.03.03. 13:00:22

@Darkcomet: Jogos a kliens használat!

Akartam a webes felületről mailt küldeni, mindent aláhúzott pirossal, hogy helyesírási hiba található benne és nem tudtam elküldeni. Azt még nem találtam meg, esetleg a szótárát lehet e magyarra állítani?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.03. 14:13:46

@RaidX:
A "levél írása" opcióknál ki lehet kapcsolni.

MosoMasa 2014.03.03. 18:35:54

@Nekomajin: Dugd fel az értő olvasásodat.
A mail oldalán volt kiírva, hogy 1-én zárnak vazze, arra írtam. Bajod-e?

RaidX 2014.03.03. 18:59:08

@Nekomajin: Nem kikapcsolni, átállítani.
De időközben észhez tért és jól kezeli a helyesírást. Nincs már vele gond. Amúgy a webes mail nagyon hasonlít a g-mailra, csak a gugli kliensből sokszor elnyelte a mailt vagyis nem kapta meg a címzett. Ez eddig jól dolgozik.

RaidX 2014.03.04. 13:41:24

Minden mail elküldése után kapok egy Successful Mail Delivery Report üzenetet, hogy rendben elment a mail. Nem találom a kikapcsolási lehetőségét. Valaki esetleg?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.04. 14:08:45

@RaidX:
A levélíró felületen a Feladó bal oldalán van egy lefelé mutató nyíl, amivel elő tudsz csalni további opciókat. Ott van egy olyan mező, hogy Kézbesítési visszaigazolás. Szerintem az lesz a ludas.

RaidX 2014.03.04. 15:49:56

Egy úr most ébredt fel, hogy bezárt a My Opera és odaveszett egy vagon verse ami csak ott volt meg a blogon. Van e valami lehetőség, hogy visszanyerje őket?

Nem tudom miért engem talált meg?

"Gabricsevics István üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Üdvözlöm !
Ma vettem észre, hogy honlapomra az Operán, nem tudok belépni, mert megszűnt ! Sajnos, én nem vagyok PC zseni és képtelen vagyok kiigazodni azon, mi is történt tulajdonképpen ! Én írok kb. 30 éve és pár éve van saját blogom az Operán, ahol kb. 350 versem és még rengeteg dalszövegem volt. Most ezt elveszítettem ? Kitörölték ? Kérem, ha tud segíteni valami módon hogy lementhessem onnan a verseimet ! Vagy bármiféle létező kontaktot az Opera tulajával ??? Sajnos nem értek ehhez ! :(( Én csak gépeltem be a verseimet. Nevem : Gabricsevics István
06 20 919 05 31 email: strings12@freemail.hu"

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.04. 16:19:21

@RaidX:
Édes jó káposzta.
Lehet, hogy még kérhet backupot emailben, de passzolom.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.03.08. 18:06:47

@RaidX:
Megtaláltam, hol lehet helyesírás ellenőrző nyelvet változtatni, de magyarul nem tud. Levél írásakor a bal felső sarokban lévő ikonsoron van egy gomb, mellette le-fel nyilacska.
süti beállítások módosítása