Magyar Opera

Mi történt az elmúlt évben?

Az új évi első bejegyzésben összefoglaljuk, hogy mi történt a Operával 2013-ban. A blog rendszeres olvasóinak nem sok újdonságot tartogat ez a bejegyzés, az alkalmi látogatók viszont most felvehetik a fonalat.

A történet februárban kezdődött, amikor az Opera Software bejelentette, hogy nyugdíjazza a Presto nevű, saját fejlesztésű böngészőmotorját, és ezentúl a nyílt forráskódú, de főleg a Google által fejlesztett Chromium projektre alapoz. A váltás okairól megoszlanak a vélemények, de a hivatalos indoklás szerint túl sok erőforrást emésztett fel a saját motor fejlesztése, és az ezzel együtt járó kompatibilitási hibák javítása. Bár némi kompromisszummal és néhány ügyes trükkel csökkenteni lehetett a nem vagy rosszul működő weboldalak számát, való igaz, hogy voltak problémák, amik egyre fokozódtak, ahogy az internetezési szokások egyre inkább a komplex webes alkalmazások irányába tolódtak. Ezen felül a 12-tes vonallal nagyon vakvágányra futottak a fejlesztők, hiszen a hardveres gyorsítás, a 64 bites felépítés és a pluginek külön processzben történő futtatása sem úgy működött, ahogy várták.

A váltás viszont drasztikus folyamatot indított el. A Presto nevű megjelenítő motort a Blink, a Carakan nevű JavaScript motort pedig a V8 váltotta. (Az első híradások szerint a WebKit motort használták volna, de néhány héttel később a Google bejelentette, hogy nagytakarítást hajt végre a forráskódban, és ezentúl Blink néven folytatják a fejlesztést. Az Opera is reagált a bejelentésre, és közölték, hogy ők is a Blinket fogják használni a jövőben.) Ezzel együtt lecserélték a kiegészítő platformot is, és mint később kiderült, még a szinkronizálást is. A korábbi böngésző tehát egy az egyben ment a kukába. A cél az volt, hogy a Chromiumot átvéve, lényegében csak egy felhasználói felületet fejlesztenek. Ennek érdekében a Chromiumnak azt a rétegét, ami a grafikus felület létrehozásáért felel, egy saját megoldásra cserélték, hogy ezzel megalapozzák a jövőbeli egyedi fejlesztéseket.

Az első fecske az Androidos Opera Mobile 14 volt, aminek márciusi, béta verziója még a WebKit motort használta. (A 13-mas verziót hivatalosan babonából ugrották át.) A kiadás rengeteg negatív kritikát kapott a hiányzó funkciók és az erőforrás igény miatt, aminek hatására az Opera később hivatalosan is elérhetővé tette a régebbi Mobile alkalmazást Classic néven.

A Mobile 14 stabil kiadása májusban jelent meg, rá egy hétre pedig kiadták a 15-ös verzió első bétáját, vagy ahogy ettől kezdve hívták, a Next-et. A 15-ös verzió már Windows és Mac rendszerekre is megjelent, és ezzel együtt átálltak a Google és a Mozilla által is alkalmazott gyorsított kiadási ütemezésre. Az eredmény mellbevágó volt. A hiányzó funkciók és az Opera szokás szerint csapnivaló kommunikációjának hála óriási gyűlölethullám indult útnak. Az egyetlen mentségük az volt, hogy az új verziók nem frissültek rá automatikusan a 12.x-es telepítésekre.

A 15-ös verzió stabil kiadása július elején jelent meg, az azt követő stabil kiadások pedig nagyjából két hónapos időközökkel. A vállalkozó kedvű felhasználók jelenleg a 18-as verzió stabil kiadását telepíthetik. Hogy mire? Windowsra, OS X-re és Androidra. A Linux felhasználóknak ugyanis még legalább márciusig várni kell az első pingvin barát kiadásra. Üde színfolt viszont a Coast néven futó, iPadre fejlesztett Opera, ami egy teljesen átszabott, érintőképernyőkre fejlesztett felülettel rendelkezik.

De térjünk vissza az Opera 18-hoz! Az, hogy létfontosságú funkciók hiányoznak belőle, nem kérdés. Ennek ellenére az elmúlt fél év alatt, ha lassan is, de szépen fejlődött.

  • Mára megtalálható benne a Rally mód (korábban Turbo),
  • a gyorshívó,
  • a könyvjelzősáv,
  • az egérmozdulatok,
  • a saját keresők készítése,
  • a fülek rögzítése,
  • a beépülő tartalmak (pluginek) kattintásra történő indítása,
  • a témák használata és a készítése,
  • és ha fél gázzal is, de már a szinkronizálás is működik.

Ez persze nem sok, és a már meglévő funkciók terén is van még hová fejlődni, de az átlagos felhasználók számára az új Opera már most is életképes alternatívát nyújt. Ez persze nem vígasztalja a kemény magot, akik sok egyedi funkciót most még kiegészítőkkel sem tudnak pótolni. Hiányzik többek között a rendes könyvjelző kezelő, a megnyitás ideiglenes könyvtárból, a jegyzetek, a fülek csoportosítása, a rendes jelszókezelő, vagy éppen a beépített levelező kliens.

Bár ami a levelező kliens illeti, az legalább egy külön alkalmazásban tovább használható. Az alapját a régi Opera adja, de a Presto nem csak ebben él tovább. Az Opera több cégnek is licenszeli a korábbi böngészőmotorját, és ez az oka annak, hogy a Presto még jó ideig biztosan nem lesz nyílt forráskódú, akármennyire is szeretné a kemény mag.

És hogy mit hoz a jövő? Na azt nem lehet megmondani. Az Opera kommunikációjánál talán csak a kínai csokimikulás rosszabb. Az biztos, hogy nem lesz minden régi funkció átmentve az új Operába, ugyanakkor a felhasználók nyomására rengeteget változtattak már a kezdeti elképzeléseiken. Ráadásul a tévhittel ellentétben nem csak a Chrome-ot másolják, hiszen egy kisebb csapat a Chromium fejlesztésén is dolgozik. Többek között az erőforrás igényt próbálják csökkenteni.

Összegezve tehát a 2013-mas év az Opera szempontjából felemásra sikerült. Jelenleg még nem lehet megmondani, hogy a böngésző bukását vagy felvirágzását indították el a váltással. Reméljük a legjobbakat!

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr135720225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csomb 2014.01.02. 09:21:05

Bevallom én még mindig a 12-est használom (és a környezetem is), mivel a számomra alapvető funkciók (szinkron, jelszókezelő, stb.) még mindig nem vagy nem teljesen kerültek át a stabil kiadásba :-(

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2014.01.02. 11:08:19

Mi fog történni 2014-ben?

otter-browser.org/

Mi ez?

Egy kis csapat arra vállalkozott hogy újból összerakja az opera 12.x ágat.

Browser ID: Mozilla/5.0 (Windows NT 6.1) AppleWebKit/538.1 (KHTML, like Gecko) Otter/0.1.01 Safari/538.1

Grafikus motor: QT5

Alpha1 állapotban ezt tudja:

* Privát TAB
* Keresőmotorok
* Könyvjelző manager (kicsit még bug-os)
* cookie kezelő
* mutatja a teljes linket a keresőben

Mi lesz még? (ezt most nem fordítanám le)

High priority / ASAP:
- start page
- proxy configuration
- page specific preferences
- passwords manager

Medium priority / soon:
- mail and feeds client (as module)
- delayed loading of Flash objects
- content blocking
- spell checking
- panels (page informations, notes, transfers, bookmarks etc.)
- system tray icon

Low priority / later:
- fine-tune UI (sizes and margins)
- form auto completion
- exposing MDI features
- mouse gestures
- tabs grouping
- import of existing settings etc.
- allow to overwrite list of available context menu actions
- extensions
- Opera Link like solution
- improved integration with different platforms (Windows taskbar integration etc.)
- Blink backend (with upcoming QtWebEngine, when API will be useful)

Low priority / maybe:
- support for Opera skins (through custom QStyle)
- IM client module (libpurple based, including support for IRC)
- BitTorrent module
- support for tab thumbnails embedded in tab bar

And lots of smaller things. ;-)

Ha ez mind bejön és jól csinálják a srácok hát én úgy gondolom lépek is.

chris-v 2014.01.02. 11:49:25

Én is 12-essel nyomulok még mindig. Bár feltettem az újabb vonalat, ami most már ugye 18-as verziónál jár. Át is térnék de nekem 1 dolog hiányzik, a többire sikerült kompromisszumot találnom, úgy mint a levelezőre.
Szóval ami hiányzik, az a fülsáv áthelyezése. Mivel 16:9-es a monitorom, sőt most már a többségnek az, ezért ugye oldal mindig tátong egy rés böngészés közben, ezért én a fülsávot bal oldalt használom.
Sokkal jobb! Több hely marad felül, valami kitölti a felesleges oldalsó réseket.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.01.02. 11:59:16

@Rick Astley:
A post elsősorban az átlagfelhasználóknak szólt, őket meg nem igazán érinti, hogy átköltözött a Desktop blog másik címre.

@summoner:
Nem akarok károgni, már csak azért sem, mert baromi jó lenne, ha az Opera látná, hogy így is lehet csinálni, de ez a projekt olyan csúnyán el fog hasalni, hogy csak na.
Kérdések:
- Mennyi idő alatt sikerült összehozni ezt az alfa1-et?
- Mennyi idő alatt fog elkészülni az "ASAP" rész?
- Miért pont így vannak priorizálva a funkciók?
- Mi fog történni, amikor majd el kell menni dolgozni a fejlesztőknek, hogy ne haljanak éhen?

Kicsit (nagyon) azt érzem, hogy most dacból nagy lendülettel belekezdtek, aztán majd jön a pofára esés. Pedig én is örülnék neki, ha lenne konkurencia, amire lehet hivatkozni. Sőt, ha az Opera végül mégsem jön be, akkor váltanék is, de ebből a projektből sosem lesz életképes böngésző.

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2014.01.02. 12:06:24

A changelog-ból ítéle 2-3 hónap alatt hozták össze ezt az állapotot, ami most van ...

github.com/Emdek/otter/blob/master/CHANGELOG

Nem tudom mennyire garázsproject ... de bízok benne hogy sikerül nekik

franatixx 2014.01.02. 15:47:14

Részemről az elmúlt egy év történése, hogy végleg otthagytam az operát. Többek közt ezért sem jártam errefelé régóta.

Már az utolsó prestós verzióknál is másod/harmadlagos böngészőm volt az arcpirító bugossága miatt, megváltásként vártam a webkites verziót. Aztán mire kijött, éppen akkor tértem át Linuxra, ahová ugye nincs. Oda maradt a FF, ami szintén szar, de az legalább - az újabb verziók - meglepően kevés memóriát eszik, szabályosan erőlködnöm kell hogy 600 mega fölé másszon, ami azért mindenképp elismerendő teljesítmény a konkurencia tükrében, így inkább lenyeltem a fasságait.

Próbálni kipróbáltam persze az "új" operát winen, de nem igazán jött be, sok szempontból tényleg buta, a Chromehoz képest csak hátrányokat tudnék felsorolni szinte.

Mobil/tablet fronton a Chropera szintén sok gyermekbetegséggel kezdett, viszont nekem a felület baromira bejött, így azokat lenyeltem. Aztán bánat tudja miért, de kukázták a UI-t és a desktophoz hasonlót kapott. Ott nálam betelt a pohár és sikerült elérniük, hogy felfedezzem a Chrome mobilos verzióját. Az operánál nem rosszabb, maradt hát.

@Nekomajin:
Valami lengyel srác csinálja, sok bizodalmam nekem sincs, mindenesetre ahhoz képest, hogy a tényleges munka ősszel kezdődött a projekten, elég lenyűgöző az eredmény. A fogadtatás szintén borzasztó pozitív volt akárhol olvastam, reméljük lesz sok konstruktív contributor, nem ilyen penge-féle ötletbörzék, hanem rendes fejlesztők meg anyagi támogatók. Nekem így elsőre úgy tűnik, erről az oldalról nem lesz gond, sokan tényleg erre várnak évek óta.

Qt helyett GTK-nak én személy szerint jobban örülnék, de megértem a választást és nagyon szurkolok.

Bandes 2014.01.02. 16:32:25

mi az hogy megjelent a könyvjelzősáv az opera 18ban ? lemaradtam valamiről ?
mégis hol van ???
ne nevettessetek már. F4 ? Quick Access Bar vagy mi van, semmi más. Opera Link, adr fileok importálása. nagy rakás semmi sincsen. még mindig.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.01.02. 18:15:41

@Bandes:
Be kell kapcsolni a settingsben. A 18-asban még quick access barnak hívják, a 19-ben már átnevezték bookmarks barra.
Oldalsáv egyelőre nincs, és nem is lesz, bár mintha kicsit változott volna a fejlesztők hozzáállása a karácsony előtti hetekben.
Szinkronizálás már van. A 19-essel működni fog. Kb két hetet kell várnod.
Más böngészőkből importálás is lesz a közeljövőben.

@franatixx:
Én attól félek, hogy ez a kezdeti lendület fog nagyon hamar elfogyni. Nem próbáltam ki, de a screenshotok alapján is látszik, hogy van benne munka bőven. És pont ez lesz a veszte, mert ezt nem lehet munka után hobbiból hegeszteni, ez főállású meló. De ne legyen igazam, mert jó lenne egy életképes konkurencia.

franatixx 2014.01.03. 11:07:37

@Nekomajin:
>Nem próbáltam ki, de a screenshotok alapján is látszik, hogy van benne munka bőven.

Biztos sokat dolgozott vele, de elvileg a Qt 5 és a QtWebKit akkora királyság, hogy relative egyszerű volt benne összerakni a jelenleg elkészült részt. Eredetileg innen is jött az ötlete az új böngésző írására, hogy annyira könnyű egy böngésző vázat összedobni alatta, hogy jobb ötletnek tűnt mint valamelyik kész megoldást átreszelni.

>És pont ez lesz a veszte, mert ezt nem lehet munka után hobbiból hegeszteni, ez főállású meló.

Kivéve ha főállású meló lesz belőle. :)

Igazából nem értem a Kickstarter típusú finanszírozás miért nem terjedt el jobban opensource körökben, az a pár próbálkozás ami volt meglepő sikerrel zárult (lásd az az arc aki pár lófütyülő featuret implementált a Mesába, pikk-pakk összegyűlt a kitűzött cél minden extrával együtt). Onnantól, hogy van valamiféle garancia a sikerre (pl. van már egy ígéretes béta), szerintem nagyon sok operásnak megérne pár dollárt kedvenc featurének implementálása.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.01.03. 16:38:18

@franatixx:
Az oké, hogy egyszer gyűjtenének X összeget, de utána miből fognak élni, ha főállású munka lesz? Önmagában a böngészőgyártás nem hoz hasznot. Egy eleve vékony rétegnek szánt böngésző fejlesztése meg végkép nem.
Persze lehetne minimális összeget kérni érte, sok kicsi sokra megy alapon, de én nem vagyok meggyőződve arról, hogy olyan sokan fizetnének érte, és azért a bevétel szétoszlik a fejlesztők között, meg elmegy apróságokra.
Szóval én azt látom, hogy lehet, hogy rövid távon sikeres lesz a projekt, tényleg összejön egy rendes böngésző, és tényleg szereznek egy pár tizedszázalékos részesedést, de hosszabb távon nem látom a jövőjüket.

RaidX 2014.01.04. 11:23:43

Nagyon drukkolok a projektnek! Kipróbáltam és kapásból szimpibb mint az opera új irányvonala!

franatixx 2014.01.04. 22:57:26

@Nekomajin:
Igazából nonprofit opensource projektről beszélünk, teljesállású fejlesztőből nem kell sok, lévén hogy a grafikus framework meg böngésző engine adott (FF-nál, Chromenál a munka jelentős részét ezek adják), megkockáztatom 1-2 elég is. Az azért nem "akkora" pénz, főleg lengyelországi fizetések mellett. :P

Ha tippelnem kéne, operákéknál a költségek töredéke szólt a tényleges fejlesztésről, a többit a management, marketing, hr, online szolgáltatások üzemeltetése meg a többi hasonló vízfej vitte el.

Én nem azt mondom, hogy tuti lesz a dologból valami, viszont nem látom miért ne lehetne. Számtalan működő, relative kis számú usert kiszolgáló opensource projekt van, ez egy működő modell.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2014.01.05. 01:44:44

"hiszen egy kisebb csapat a Chromium fejlesztésén is dolgozik. Többek között az erőforrás igényt próbálják csökkenteni."

Amiből megint kik fognak profitálni? Na megint kik? Csak nem a Google, akiknek kiganézzák a motorját?

@summoner: Évek múlva sem lesz belőle semmi.

@franatixx: "szabályosan erőlködnöm kell hogy 600 mega fölé másszon"

Jó neked. Nekem meg szabályosan újraindítanom pár óránként, hogy 1,2 giga alá kússzon. Mondjuk van is 37 kiegészítő + userJS-ek + izmos Adblock lista (ez fogja vissza a legjobban, de legalább tényleg normálisan blokkol).

Bár a Chrome hasonlóan felturbózva (leszámítva azt a részt, hogy nincs pl. oldalsáv, oldalra pakolható fülek, állapotsáv és hasonlók) már 8 gigát becuppantana. Így is ha bekapcsolom azt a 15-20 kiegészítőt alapjáraton eszik 800-1000 megát. És akkor még nem nyitottam egyetlen tabot sem az about:memory kivételével. A Firefox meg 25-30 tabbal eszik ennyit (amiből egy jó részük nincs ugyan aktiválva, de nem is kell, mert majd bezárogatom őket, ha időm engedi, miután elolvastam/elintéztem rajta, amit kell.

"Ha tippelnem kéne, operákéknál a költségek töredéke szólt a tényleges fejlesztésről, a többit a management, marketing, hr, online szolgáltatások üzemeltetése meg a többi hasonló vízfej vitte el."

Ezt mondtam én is. 131 marketinges helyett 1 is sok lett volna. HR-es helyett meg lehet kérni egy darts-ozó csimpánzt valamelyik cirkuszos társulattól, sokkal olcsóbb, ráadásul a fejlesztők gyerekei is játszhatnak vele. Már csomó pénz meg lett spórolva. A management feladatát meg pár extrovertáltabb fejlesztő is el tudja látni, aki ha nem túl naiv, akkor visszaveri a beszivárogni vágyó fehérgalléros bűnözők hadát. Na meg a fejlesztő azért is jó, mert legalább van fogalma arról, amit az általa irányított cég fejleszt. Ezért is volt dinamikus Tetzchner idején az Opera. Vagy akár Bill Gates idején az MS vagy Jobs idején az Apple.

Mert még ha meg is zakkantja idővel az alapítót a CEO-lét, de legalább nem sült galambként kapta a céget, hanem tudatában van, hogy ő hozta létre a semmiből. Ez pedig nagyon nem mindegy.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.01.05. 07:15:00

@penge™:
A felhasználók fognak belőle profitálni, nem a Google.

Cawington 2014.01.05. 12:08:44

Egy kis tűzfal teszt: www.grc.com/x/ne.dll?bh0bkyd2

Klikk a PROCEED-re, utána az ALL SERVICE PORTS-ra azután kb. egy perc türelem...

Nálam minden port rejtve van!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2014.01.05. 14:36:08

@Nekomajin: A Google Chrome felhasználói. Mert jelenleg így néz ki a helyzet:

Adott egy erőforrászabáló minimalista böngésző és egy szintén erőforrászabáló minimalista forkja. Miért NE az eredetit használnám?

Utána meg így fog: Adott egy minimalista böngésző kis erőforrásigénnyel és egy minimalista forkja. Miért NE az eredetit használnám?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2014.01.05. 16:31:39

@penge™:
A te dolgod, hogy mit használsz. De aki mégis az Operát használja, az hadd profitáljon már a Chromium fejlesztésekből. Megengeded?

franatixx 2014.01.05. 22:24:20

@Nekomajin: A magyaropera blog az a sarka az internetnek, ahol az egyik szerkesztő a legnagyobb troll, a másik meg aki a legtöbbet eteti. Ide élmény visszajönni. :D

Teddy Beer 2014.01.06. 10:13:34

@penge™: "HR-es helyett meg lehet kérni egy darts-ozó csimpánzt"

youtu.be/FrFJQ0iGzw0

A presto kódját azért remélem még ebben az évezredben megnyitják és akkor nem kell webkites szutykokkal vesződni.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2014.01.09. 15:22:20

@penge™: Ez annyira így van, hogy most is Chrome-ot használok mert ebben legalább van néhány létfontosságú funkció mint a Bookmarkok meg a szinkron. Az ikonja is legalább egyforma minden platformon. Nem úgy mint az Operának.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2014.01.09. 16:12:10

Egyébként én már csak kikapcsolódás miatt járok ide, jó az Opera közösségbe tartozni, sokat kaptam a böngészőtől. Sajnálom hogy vége egy korszaknak.
süti beállítások módosítása