Magyar Opera

Dev, Next? Mi van?

Az Opera a mai nappal, a 17 Dev verzió megjelenésével állt át rendesen a Chrome és a Firefox által is használt, úgynevezett gyorsított kiadási ütemezésre. Lássuk, hogy miből is áll ez a váltás!

Az Opera korábban a "klasszikus" kiadási ütemezést követte. Ez azt jelentette, hogy a fejlesztők belső összeállítások sokaságán tesztelték a fejlesztéseket, majd amikor úgy érezték, hogy az előre megtervezett funkciócsomag már működőképes, akkor kiadtak egy alfa verziót, és onnantól átálltak a fejlesztésről a hibák javítására. Ebben a fázisban tudtak bekapcsolódni a felhasználók azzal, hogy telepítették az alfa verziót, és a mindennapi használat közben előjött hibákat jelezték a fejlesztőknek.

Ezt követte egy vagy több béta és kiadásra szánt (RC) verzió közzététele, amik jó esetben már csak kisebb hibákat tartalmaztak, és általában mindennapi használatra is alkalmasak voltak. Az alfa és a végleges, stabil összeállítás kiadása között viszont sokszor több hónap is eltelt, hiszen egy-egy verzió több funkciót és újdonságot is tartalmazott.

Az iparág azonban felismerte, hogy a web fejlődési üteme mellett ez a stratégia nem tartható, ezért kialakult az a stratégia, amit ma gyorsított kiadási ütemezésnek nevezünk. A jelmondat az, hogy "adj ki kevesebbet gyakrabban", de a stratégiaváltás valójában többről szól. Az alábbi három jelentősebb változás következett be.

Az első természetesen az, amit a jelmondat is megfogalmaz. A fejlesztők a tervben lévő fejlesztéseket kisebb csomagokra osztják, így a gyorsabban elkészülő fejlesztéseknek nem kell a fiókban várni a lassabban elkészülőkre. Ez teljesen logikus, hiszen ha valami már készen van, akkor adjuk oda a felhasználóknak minél hamarabb. Egy ilyen gyorsított ciklus általában egy-másfél hónapot jelent.

A második változás a verziószámozást érinti. Sok szakmabelit és felhasználót megbotránkoztatott, hogy az évtizedek óta megszokott számozást a kukába dobva, havonta növelik a verziószámot a gyártók. Ami korábban 15.1 lett volna, az most a 16-os számot kapta. Ez azonban csak marketing fogás, semmilyen funkcionális dolog nincs mögötte. A nyilvántartás korábban is az összeállítások számozása alapján történt, bár az tény, hogy a verziószám több információt rejtett magában. Ez azonban, ahogy írtam, csak marketing, nem érdemes vele bővebben foglalkozni.

A harmadik változás az összeállítások elnevezését érinti. A korábbi alfa és béta verziók helyett bevezették a kiadási csatornákat. Ezek a csatornák egymástól függetlenül telepíthetők és használhatók. Jelen esetben egymás mellett böngészhetünk a stabil 15-ös verzióval, tesztelhetjük a 16-os Next verziót, és próbálgathatjuk a 17-es Dev verziót.

A Dev csatorna olyan már működőképes, de még fejlesztés alatt álló funkciókat tartalmaz, amiket lehet már próbálgatni, de még nincsenek teljesen készen, és bármelyik pillanatban összeomolhat tőlük a böngésző. A Next csatorna olyan funkciókat tartalmaz, amik már késznek tekinthetők, de lehet, hogy még hibásan működnek. Odafigyeléssel akár mindennapos használatba is vehetők, de nincs kizárva, hogy előfordul valami probléma. A stabil csatorna az, ami bárki számára használható a mindennapi böngészéshez. Elvileg nem tartalmaz hibát. (Gyakorlatilag igen.)

A Developer és Next csatornák közötti fontos különbség az, hogy a Developer verziókba bármelyik frissítéskor kerülhetnek új funkciók, míg a Next verziók már lezártnak tekinthetők. Új funkciókat már nem kapnak, csak a meglévő hibákat javítják.

Az alábbi táblázat összefoglalja a legfontosabb ismereteket a csatornákkal kapcsolatban:

Csatorna neve Régi verzió Firefox/Chrome megfelelő Frissítési gyakoriság Kiknek ajánlott
Stable végleges Release/Stable

Kiadási ciklusonként (egy-másfél havonta)

Átlagos felhasználóknak, akik csak használni akarják a böngészőt.
Next béta, RC Beta/Beta 1-2 hetente Bárkinek, aki kíváncsi, van ideje, és ért annyira a dolgokhoz, hogy el tudja magyarázni a hibát, amit tapasztalt.
Developer lab, alfa Aurora/Developer Hetente Fejlesztőknek, kockáknak, hozzárétőknek.

A bejegyzés trackback címe:

http://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr365452990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.08.09. 00:30:10

Emlékszem még mekkorát akartak anno valamikor a 11(?) verziónál hype-olni, hogy bevezették a Next-et. Ami gyakorlatilag annyiból állt, hogy csináltak egy új ikont, meg másik helyről frissült.

Ezek közül egyedül az autoupdate-nek van létjogosultsága, bár én sosem igényeltem kifejezetten. A silent-et meg főleg nem. (Szerencsére Linuxon ez még a legnagyobb kémszoftvereknél, mint Google Chrome sem így működik).

De aki tesztel, az tudjon már telepíteni külön könyvtárba, meg olyan triviális dolgokat, minthogy hol találja a profilját az adott OS-en. Ha ehhez hülye, akkor kár tesztelnie, csak feleslegesen növeli a BTS zajszintjét.

A verziószámot meg lehet cinikusan röhögni rajtam, de az egyik legsuttyóbb húzásnak tartom nem annak ellenére, hanem éppen azért, mert gyakorlatilag tényleg csak egy szám. Ami korábban tényleg szimbolizált valamit, most meg egy e-penis-t csináltak belőle.

Volt egy majdhogynem egységes elv, ami alapján azokat a szoftvereket is könnyű volt követni (talán éppen pont azokat), amiket ritkán használt az ember.

Értsd: Ha pl. nem defaultként használok egy böngészőt, akkor nem fogom sem egy bugfix/security release, sem egy minor release után megnézni, hogy benne van-e mondjuk egy integrált e-mail kliens, mert ilyesmit major release-ekbe raknak csak bele.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.09. 02:23:03

Mi ez a hülye bug, hogy az oldalsávban mutatja penge hozzászólását, itt meg nem?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.09. 02:37:51

Annyira sejtettem, hogy ha ezt beírom, akkor itt is meg fog jelenni. Igazán összeszedhetné magát a bloghu...

@penge™:
Pont a külön ikon volt a lényege már akkor is a Nextnek. Engem nagyon zavarna, ha két egyforma piros O lenne egymás mellett a tálcán, még akkor is, ha tudom, hogy melyik melyik.

Viszont tesztelés meg tesztelés között is van különbség. Nyilván, akiben felmerül, hogy komolyabban megpiszkálja az újdonságokat, az telepíteni is tud külön könyvtárba. Viszont ekkora felhasználói bázisnál minden egyes apró adat számít. Azzal, hogy a telepítő elvégez egy csomó olyan beállítást, amit a user egyébként nem tudna, olyanoknak is kedvet adhat hozzá, akik egyébként nem tesztelnének. És lehet, hogy nem ír bugreportot, meg nem kezd el aktívan fórumozni, de ha csak egy jelentést elküld egy összeomlás után, már plusz adatokat szolgáltatott az Operának. Sok kicsi sokra megy, és ehhez csak egy átszínezett ikon meg egy lecserélt string kell a telepítőben.

Ezt a verziószámozásos heppedet meg annyira nem értem. Én is ekéztem poénból a Mozillát meg a Google-t, de ez az egész annyira sokadrangú probléma, hogy teljesen értelmetlen ezen pörögni. Én azt sem bánnám, ha ezentúl minden buildet egy pokémonról neveznének el. Teljesen jelentéktelen dolog.
Egyébként ezt a bezedést nem azért írtam, hogy téged bosszantsalak. Nem te vagy az egyedüli, aki megőrült, mikor bevezették ezt a számozást.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.08.09. 03:08:09

@Nekomajin: Ősrégi bug, valamikor 2007-2008 körül jelent meg először, azóta időről-időre felbukkan.

A tesztelésben végül is van igazad. Minél szélesebb körben fut, annál több szoftverkörnyezetből és hardverkörnyezetből érkeznek crash reportok és így talán valamivel stabilabb lesz a végleges, amit tényleg már csak olyanok fognak használni, akiknek extrán számít a biztonság.

A verziószámozás még az Operás fejlesztőket is megosztotta: twitter.com/Rits/statuses/103248367852851202

Azzal egyetértek, hogy sokadrangú probléma, de mindig fenn tudok akadni a logikátlanságokon, még ha tényleg ilyen jelentéktelen is, hogy ha priorizálnom kéne, akkor legalább 80 feature ez elé kerülne a sorrendben. De valahogy ennek ellenére is tüske bennem, mint 81. a listában.

Amúgy ebből a szempontból én még rugalmasnak is érzem magam, ha pl. elolvasom, hogy a Chrome topicban még a mai napig előkerül az, hogy a jobbklikk menü szélesebb paddingot kapott. Még olyan fanatikus is volt, aki ezért ragadt meg 22-es Chrome-on. :D

Cawington 2013.08.09. 08:15:48

Mondja már meg nekem valaki legyen oly kedves, hogy miért nem tudom telepíteni ezt a kiegészítőt az Operába?

my.opera.com/mubaidr/blog/

Minden engedélyezve van az opera://flags -ban aminek kell, és Valami miatt ezt produkálja:

kepfeltoltes.hu/view/130730/192502484N_vtelen1_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.09. 12:59:48

@Cawington:
Másold már be a manifest.json 4. sorát!

@penge™:
Mivel semmilyen értelmes logika nincs mögötte, engem is zavar, viszont nem egy használati funkció, ezért tulajdonképpen a telepítőn kívül nem is találkozok vele. (Ellenben mondjuk egy padding váltás miatt én is meg tudnék őrülni, ha zavarná a szememet. Mondjuk ha emiatt valaki nem frissít tovább, akkor ott már problémák vannak az illetőnél.)

Egyébként ez a verziószámozós móka szépen lassan áttolta a hangsúlyt a build számozásra, ami bizonyos szempontból még több információt is tartalmaz, mint a régi verziószámozás. Persze vannak hátrányai is, mert például nehezebb megjegyezni, de valamit valamiért.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.09. 15:26:10

@Cawington:
Passzolom a kérdést. Ez a manifest rendben van.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.08.09. 21:01:29

@Nekomajin: Remélem itt nem lesz ugyanaz a verziószámozós móka, mint Firefoxnál.

húúúúúdekííínos 2013.08.09. 22:58:08

Tudja valaki hogyan lehet megakadályozni, hogy ha egyik fülön a gmail egy másik fülön pedig a youtube megy, akkor csak a gmailba legyen bejelentkezve? A 12.16-ban automatikusan így volt, az új verziókban sajna nem így van.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.10. 00:56:58

@húúúúúdekííínos:
Szerintem az Youtube bug volt, mert nálam már a 12.x-ben is be van jelentkezve mindkettőbe. De az egyiket privát ablakban nyitod, és kész.

Krissz5435 2013.08.11. 11:12:02

Na, a 17-es tényleg nem rossz, de lenne egy-két problémám:

1) Áttettem mindent a nextből a devbe, és szépen le is frissítette a gyorshívón a képeket. De 1-2 kép üres, holott nextben volt kép. Gondoltam manuálisan ráfrissítek, de sokadszorra sem töltött be oda képet, hanem csak az alap földgömböset. Lehet ezen valahogy segíteni?

2) Gondolkoztam, hogy van pár olyan kiegészítőm, ami az oldal kinézetén változtat, pl adblock, vagy userscriptcss. Ha a gyorshívón csinálok képet (ráfrissítek) akkor ezek az oldalak, az eredeti módosítatlan formájukban jelennek meg, ami tele van reklámokkal és nem a módosított kinézet jelenik meg. Van valami megoldás, hogy először betöltse ezeket a kiegészítőket, és utána készítsen képet az oldalról?

3) A gyorshívón nem lehet valahogy eltüntetni azt a hülye google keresőt?

Előre is köszönöm, ha valaki tud valamelyikre megoldást.

húúúúúdekííínos 2013.08.11. 21:12:57

@Nekomajin:
Így valóban működik, viszont ehhez külön ablakot nyit, nem pedig külön lapot, mint a 12.xx-es verziókban. Nekem ezek alatt nem jelentkezett be a youtube-ba ha a gmail-ban be voltam jelentkezve, sem Linux sem pedig Windows alatt.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.08.12. 00:43:12

@húúúúúdekííínos:
Korábban nekem se. Mindig külön be kellett lépnem a yt-ra. De egy pár hete figyeltem fel rá, hogy megjavult a dolog. Akkoriban történt, mikor bevezették azt, hogy ha végignézel egy videót, akkor a videó alatt megjelenik a videó URL-je egy szövegmezőben.

Cawington 2013.08.14. 16:23:05

@Krissz5435:

Próba ezt: my.opera.com/Saskatchewan/blog/2013/07/28/clean-speeddial

Kicsomagolod egy tetszőleges mappába aztán a kiterjesztésekből telepíted.

Krissz5435 2013.08.14. 17:40:03

@Cawington:

Nem lenne rossz, mert szép így a speed dial, csak ha be van ez a kieg kapcsolva, akkor nem lehet utána rendezgetni őket, és ha 5-ről 7 oszlopra teszem át, akkor szétszedi a sorrendet.

Cawington 2013.08.14. 18:51:03

@Krissz5435:

Nálam nincs vele gond ABC sorrendben van minden.

Cawington 2013.08.14. 18:54:11

Még ezt próbáld meg, sajna ez nálam nem megy, nemtudom, hogy miért, van akinél működik szépen, hátha nálad is jó lesz:

github.com/mubaidr/Better-Speeddial

Krissz5435 2013.08.14. 20:11:31

Hát kicsit bugos, és nem mindig frissíti magát változtatáskor. Reméljük csinálnak majd ezzel is valamit, mert ez erőssége volt az operának a többiekkel szemben.