Magyar Opera

Az első nyári előzetes (1147.44)

Talán a cikk megjelenési idejéből is látszik, hogy kicsit problémás újra felvenni a lépést. Mármint a folyamatosan érkező előzetesekét, amitől alaposan elszokhattunk az év első felében. A múlt héten azonban megjelent a radikálisan megváltoztatott Opera 15 első kiadása, ami - mint már biztos mindenki kívülről fújja - megvált az eddig szolgálatot teljesítő Presto motortól és Carakan JavaScript parancsértelmezőtől az elsősorban a Google által fejlesztett Chromium kedvéért.

A dolog következménye, hogy javarészt eltűntek az Opera eddig megszokott és megszeretett funkciói. Cserébe sokat javult az oldalakkal való kompatibiltás, ami nagy valószínűséggel a váltás elsődleges oka volt. A működés is gyors és alapvetően problémáktól, fagyásoktól mentes, de még messze nem hibátlan. A jelenlegi csapásirány a főbb komponensek működőképességének, stabilitásának további javítása, néminemű "plusz" funkciók beépítése mellett.

A tegnap érkezett előzetes ennek a folyamatnak a szép példája. Kaptunk ugyanis egy megújult Chromium összeállítást (28.0.1500.37), valamint stabilitásnövelő javításokat. A Mac felhasználók teljesítménybeli javításoknak is örülhetnek. Gyengébb gépeken már ki lehet kapcsolni a gyorshívós animációkat is. A Linux/Unix hívőknek viszont még továbbra is várniuk kell.

A fentieken túl megjelent a korábbi verzióról való migrációt lehetővé tevő funkió, ami az olvasottak alapján csak a telepített (tehát a nem hordozható) Operákból lehetővé teszi a könyvjelzők, jelszavak, jegyzetek, keresőmotorok, előzmények... stb. átemelését. Sajnos a folyamat nem hibamentes, illetve számítsunk arra is, hogy az importálással csak az adatok jönnek, nem a régi funkciók (például a jegyzetek csak egy külön fájlként lesznek elmentve, nem integrálódnak a böngészőbe). Az importálást az Opera menü További eszközök, Könyvjelző-importáló pontjában érhetjük el.

Figyelem! A régi verzióról való importálás törli, illetve felülírja a jelenlegi Opera 15-ös profilodat!

Néhányan jelezték, hogy az Opera egyik napról a másikra elfelejtette a könyvjelzőiket gyorshívó bejegyzéseiket, számukra is érkeztek javítások, kérdés persze, hogy ugyanarról a problémáról van-e szó.

Az Opera közzétette a változtatások listáját, de csak sejteni lehet, hogy ez minden, vagy van még más is. A Chromium ugyanis nyílt forrású, de a köré épülő Opera továbbra sem az.

A jelentős változások persze magát a frissítési folyamatot sem kímélték, így az már a Chrome-nál megszokottakat követi. Az Opera mappáján belül külön mappákba kerülnek az egyes verziók, amik a háttérben automatikusan települnek, felhasználói beavatkozás nélkül. Első alkalommal letöltődik a frissítés, majd az Opera újraindításakor már az új verzió indul el, mint azt magam is megtapasztalhattam. Az automata frissítés a hordozható verziókra is érvényes.

Aki mégis szeretné letölteni a telepítő fájlt, mert mondjuk most szeretné először kipróbálni az új Operát, az használja az alábbi linkek valamelyikét:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr845350946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 04:18:58

@kecske666: Rendben silver star, akkor menj a PH-ra és trollkodj ott, amíg ki nem rak valamelyik ottani moderátor, akiknek jóval alacsonyabb az ingerküszöbe. :)

@fatal: És ezek után szerinted akkor mégis mit várhatunk akár teljesen semleges (se nem optimista, se nem pesszimista) következtetéssel, amikor ilyeneket jelentenek ki?

Meg a másik, ami még érdekes: A 0-ról újraírták, rengeteg dolog lett volna, amit beletehettek volna, de mit tettek bele elsőként? Azt a címsoros, query-lecsípős faszságot, ami egyedülálló elmebetegség Operában és az informatikai igNobel-díjra pályázhatna (nem tudom van-e ilyen). Most komolyan, milyen kreténnek fordulhat meg olyasmi a fejében, ami még a gyakorlat első fázisában (aminek legkésőbb egy alfatesztnél ki kellett volna derülnie) is elvérzik, mert pl. YouTube-on is csak ennyit jelenít meg: www.youtube.com/watch

És ezt beletették az első publikus alfa verzióba, amikor már akkor marhaság volt, mikor valamikor 11 környékén kitalálták és szerintem egyetlen pozitív visszajelzést sem kapott.

Bluemotion 2013.06.10. 08:24:23

@penge™: Ennek a blognak gyakorlatilag az lenne a hivatása, hogy megszeresse az emberekkel az Operát, nem az hogy elüldözze őket. Ha, csak azt olvassa, hogy egy cikkíró csak ekézi, akkor valószínűleg semmi jó nem sülhet ki belőle. Váljon ketté a tábor és akik bizakodva néznek az új verzió elé azok használják magyaropera.hu -t a másik csoport meg ezt a blogot vagy fordítva, de legyen már egy elválasztó tengely az ekéző tábor és bizakodó tábor között, mert ha az a cél hogy végleg leváltsa mindenki az Operát egy másik böngészőre, akkor Penge te nagyon jó úton haladsz evvel a sok negatív hozzászólással. Ez a blog ne a te érzelem megnyílvánulásaidról szóljon, csinálj egy másik blogot és ott háborogd ki magad.

Bluemotion 2013.06.10. 08:27:25

@Bluemotion: El megy az ember kedve a Magyar Opera Blog olvasásától Penge kirohanásai miatt. Álljon a sarkára a többi író és csináljanak már rendet, vagy legyen bezárva a blog, mert véleményem szerint a mostani állapot tarthatatlan...

Bluemotion 2013.06.10. 08:29:09

@Bluemotion: T*öm tele van az egésszel, hogy örökké csak a fikázást lehet itt olvasni, közben Penge érdemi munkát nem isvégez. Ha, én szerző lennék már rég bannoltam voltam a francba...

Fénnyel teli esernyő 2013.06.10. 09:29:41

@kecske666: ha használod, biztosan értesz a speeddial átszabásához is. nos?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 10:19:51

@Bluemotion: Kevered a szezont a fazonnal. Ha mindig pozitív dolgokat szeretnél olvasni, akkor ajánlom a Choose Opera blogot, ami egy hivatalos blog, Opera alkalmazottak szerkesztik, akik aláírták az NDA-t és fizetést is kapnak érte.

Ez egy FÜGGETLEN, Operáról szóló blog. Ennél fogva, mint úgy a FÜGGETLEN blogokkal/hírportálokkal lenni szokott, FÜGGETLEN véleményt közöl az adott témakörről.

Ennek pedig része a konstruktív kritika is. Mutass egyetlen olyan postot, ahol konkrétan fikáztam volna. A postjaimban törekedtem az objektivitásra, a kommentjeimben pedig személyes véleményt közöltem.

Attól, hogy szerkesztő vagyok még a kommentjeim(!) nem számítanak nagyobb súllyal, mint bárki másé. Megtiszteltetésnek veszem, hogy ilyen nagyra tartasz engem, mint szerkesztőt, hogy majd a látogatók engem fognak példaképnek tartani és majd azért pártolnak el az Operától, mert én negatív véleménnyel vagyok róla.

A célom pedig az, ami eddig is. Hogy sem NEKEM, sem másoknak (akik ugyanazt szerették az Operában, amit én) ne kelljen leváltani. Ezt viszont a pozitív kommentözöm a legkevésbé sem segíti.

A pozitív vélemény ugyanis megerősítésként szolgál arra vonatkozóan, hogy "Jól csinálod, csak így tovább."

Míg a negatív jelzésként, hogy valamit nagyon elbasztál és változtatnod kell.

Innentől a konklúziót rád bízom. Mit szeretnénk? Ha az új Operával (motortól függetlenül) ugyanazokat a feladatokat ugyanolyan kényelmesen el tudnánk végezni, ahogy a régivel tettük és bónuszként oldalkompatibilitást is kapnánk.

Vagy azt, hogy egy teljesen ellentétes 180°-os fordulatot vett irányvonallal legyen belőle egy n+1. Chromium fork a futottak még kategóriában a CoolNovo, RockMelt, Comodo Dragon és SRWare Iron mellett?

Bluemotion 2013.06.10. 10:39:10

@penge™: Én csak azt állítom, hogy nem feltétlenül pozitív szemléletet sugall, ha valaki ellátogat a blogra és beleolvas a kommentekbe. Evvel szemben szerintem az lenne cél, hogy minél több felhasználó használja a szoftvert. Ha valaki ingatag volt a Operával kapcsolatban, egy-egy ilyen cikk elolvasása utána, nagy eséllyel állítható, hogy nem fogja ezt a böngészőt használni. Szerintem a ebben a szerkesztőknek is van felelősségük. Persze nem azt mondom, hogy lila ködben kell írni, de felmérve a jelenlegi helyzetet, csak rontani lehet a használati százalékokat.
Arról lenne jó valós adatokat látni, hogy felhasználóknak mekkora százalékának hiányoznak azok a szolgáltatások, amik mondjuk egy Operás kemény magnak. Ha nagy részüknek csak az volt bosszantó, hogy összeomlott folyamatosan, de nem használtak se userjs-t stb. meg könyvjelzőket, akkor ők csak üdvözölhetik a stabilitást.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 11:12:10

@Bluemotion: "felmérve a jelenlegi helyzetet, csak rontani lehet a használati százalékokat."

Ez már legyen az Opera Software baja. Ha látják, hogy csökken a piaci részesedés, akkor nekik kell lépni. Ők tudnak mondjuk azzal, hogy elkezdik gőzerővel visszapakolni a régi fícsöröket. Mi ehhez kevesek vagyunk. Ha a felhasználók azt látják, hogy az egész böngésző egy Chrome klón, akkor ígérgethetünk mi bármilyen szépeket, meg tolhatjuk az optimizmust ezerrel, akkor is letöltik, kipróbálják, majd uninstall.

Ha viszont látják, hogy fejlődik, akkor talán még azok is visszapártolnak, akik időközben átálltak Firefoxra vagy bármi másra.

Mi maximum a figyelmet tudjuk felhívni az Operára, onnantól már a felhasználók döntése, hogy kell-e nekik. Ahogy a régi Operáról is hiába írtunk csupa jót, ha folyamatosan jöttek a panaszok, hogy ez nem működik meg az nem működik. Nem érdekelt senkit, hogy MIÉRT nem működik, csak az, hogy nem tudja használni a másik böngészővel meg igen.

Ugyanúgy ebben az esetben is hasonló lesz a szituáció, csak itt a fícsörökkel. Nem fogja érdekelni őket, hogy mit ígérgetnek a fejlesztők, az fogja érdekelni őket, hogy most az aktuális stabil vagy fejlesztői verzióval rendelkezésére áll-e a kívánt funkció vagy sem. Amennyiben nem, keres egy olyan böngészőt, amiben rendelkezésére áll.

Ezért mondtam mindig, hogy bár az oldalkompatibilitás egy baromi nagy fegyvertény, de önmagában kevés. Mert több egyforma oldalkompatibilitással bíró böngésző közül az erősebb marketinggel rendelkező kerül ki győztesen.

A Firefox esetéből már lehetett volna tanulni. Ott is a fantábor a kiegészítőket nyomatta ezerrel, hogy ez az egésznek a kulcsa, aztán kiderült (később a Mozilla saját házi felméréséből is), hogy az Adblock-ot (ami a legnépszerűbb volt mind közül) is csak a teljes felhasználóbázis 5%-a használja. Továbbá szintén pár százalék volt, aki rendszeresen használt billentyűkombinációkat a Ctrl+C és Ctrl+V-n felül.

A power userek sajnos kevesen vannak.

"Arról lenne jó valós adatokat látni, hogy felhasználóknak mekkora százalékának hiányoznak azok a szolgáltatások, amik mondjuk egy Operás kemény magnak."

Százalékokat itt találsz: pollmill.com/f/farewell-opera-b1wtpmr/answers

Csak 1290-en töltötték ki, de hozzávetőleg lehet belőle következtetni. Szerintem egész jól reprezentálja. Ha átrakod Chart-ról Table nézetbe, akkor sorba is tudod rendezni és átláthatóbb a fícsörlista.

A Don't know tetején ezek vannak: MDI, Spatial navigation és Start bar Ezeket ismerik a legkevésbé azok, akik kitöltötték a tesztet.

MosoMasa 2013.06.10. 11:20:20

@penge™: Már megint a saját véleményedből általánosítasz, és találgatózol.
Az átlag user vastagon leszarja, hogy chrome vagy sem, mert nagyjából különbséget sem tud tenni. azt látha, hogy szép-e, gyors-e, neki kényelmes-e- aztán ha egy kicsit többet tud, akkor megnézi, hogy van-e könyvjelző benne.
nagyjából ennyi.
Az pedig, hogy "nem lehet rosszat mondani az operáról" erős ferdítés, mert te nem a hibákat említed meg, a hiányosságokat jelzed és nem építő jelleggel, hanem merő dacból fikázol, és azzal jössz hogy a régi mennyivel fajinabb volt, mert az így tudta, meg úgy tudta.
Ezzel nem megyünk semmire.
Az meg hogy jobban tudod mi az opera koncepciója ... hát ...

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.10. 13:21:15

Egymás után 3 személyeskedő hozzászólás, és te beszélsz más részéről kirohanásokról?

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 13:59:17

@Dzsini: még mindig ott bukott a dolog h telepítsek egy operát :D

megvárom míg kijön a portable importer

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 14:00:23

@MosoMasa: akkor most mithogy? a régi is portable és az új is... így akarom... ha így nem lehet, nem kell ;)

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 14:28:53

"Amúgy az ne legyen már szempont 2013-ban, hogy a telepítőfájl nem 12 mega, hanem 24..."

De legyen! Nem azért akarok új gépet venni mert a programozó lusták és mindent (játékot, programokat) úgy adnak ki hogy ehh, van ott hely, van ott erőforrás és benne hagynak minden szart.. szánalom hogy azt hívjuk innovációnak az elmúlt évtizedben, hogy minden hízik mint a házidisznó, de tudásban ennek a töredékét mutatja a fejlődés. egy 99-es képnézegetőprogramot használok a mai napig 2 megával, ami egyedül a raw-ot nem tudja olvasni.. ha ennek letöltöm a mostani verzióját, akkor csak a telepítő 80 mega... wtf?? a mostani opera felzabálja a memóriám 3/4-ét, bezáráskor másfél percig csak kerreg a vinyó és dolgozik a gép... egy 3600 gigaherzes 3 magos 4 giga rammal... miről beszélünk emberek??? ennek így kell működnie? ehhez kell tapsikolnom? ez a fejlődés? hogy egy rohadt browser befog egy atomerőművet? ne vicceljünk már, és ne tegyünk úgy mintha ez természetes és elfogadott lenne.

"Én csak azt állítom, hogy nem feltétlenül pozitív szemléletet sugall, ha valaki ellátogat a blogra és beleolvas a kommentekbe. Evvel szemben szerintem az lenne cél, hogy minél több felhasználó használja a szoftvert."

kit érdekel a pozitív szemlélet ha nincs mire? eddig ajánlottam az operát mindenkinek úgy, hogy mindenkinek felhívtam a figyelmét arra hogy hol mi a hibája.... de ezekkel együtt messzemenően ellensúlyozni tudta a funkciógazdagsága és az emberek 90%-a meg is tartotta miután megmutattam mit tud és mit nem tud.. Most már nem tudom ajánlani... és nem azért mert nekem nem tetszik, hanem azért mert nem tudok mit mutatni benne, ami elegendő indok lenne a váltásra.. talán csak a gyorshívót..
persze majd benne lesz, persze majd okosodik... akkor majd itt is több alapja lesz a pozitív hsz-eknek annál, hogy gyerekek ne írjunk rossz dolgokat mert elriasztja a többieket.

nem védem pengét mert sokszor átesik a ló másik oldalára.. de ettől függetlenül még az a helyzet h a ló létezik.

RaidX 2013.06.10. 14:42:14

@ap: Akkor nálad valami nagyon nem kerek!

Egy AMD Brazos gépen ami csak 1,6-os 4 Giga RAM-mal semmi probléma nincs. Kicsit a gyors hívó betöltésénél keringőzik. De elviselhető. Amúgy meg ne feledd, ez még talán ALFA sincs. Akik a NEXT verziókat próbálgatják azért teszik, hogy ismerkedjenek az új rendszerrel és a bugokra rávilágítsanak. Addig is míg nem jön ki a stabil végleges verzió nyugodtan térj vissza a 12.5-höz.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 15:00:24

@RaidX: jaigen, párhuzamosan használom a kettőt mert az újban ugye se jelszavak se könyjelzők, se jegyzetek, se rss, se egérmozdulataim se dragonfly és lényegében semmi amit napi rendszerességgel használok az operában :)

fatal 2013.06.10. 15:20:12

@ap: Képnézegetőnek használj IrfanViewt és plugineket. :) Talán még a RAWot is kezeli és 10 mega kb. az egész a pluginokkal együtt.

fatal 2013.06.10. 15:21:08

@RaidX: Ez nem alfa, hanem egy funkciókész beta, legalábbis a fejlesztők szerint.

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.10. 15:46:26

Sokkal jobb gyenge vason nálam is az Opera12. Pedig pont arra gondoltam, hogy talán a netin elhasználom majd a 15-öt, de éppen ott teljesít a legrosszabbul (asztalin gyorsabban indul mint a 12 és egyébként is buta de gyors, netbookon -atom- ez az előnye hátrányba fordul).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 15:46:43

@ap: És tényleg el is fogyott, vagy csak a böngésző írja ezt? Már csak azért, mert ez a lap és az ikonok a Chrome-os összeomlás lapra emlékeztet. Az opera:crash-nél is ugyanezt az üzenetet írja ki, vagy mást?

@fatal: Akkor már XnView. Majdnem ugyanaz, de legalább megnyitja akkor is a képeket, ha ő és ű betű van a nevükben (vagy egyéb Unicode karakter).

Amúgy meg a régi ACDSee-khez akkor sem fogható egyik sem.

Bluemotion 2013.06.10. 15:49:46

@ap: Én nem tudom reprodukálni:

10 Db Index.hu:

Opera 12.15
778 Mb + 20Mb Plugin
Összesen: 798 Mb

Opera 15.0.1147.44
88 Mb + 85 Mb + 27 Mb + 30 Mb + 14 Mb + 19 Mb + 9 Mb + 11 Mb + 66 Mb + 20 Mb
Összesen: 369 Mb

Bluemotion 2013.06.10. 15:59:36

@ap: Hülye szemlélet, nem azért nagyobb a kód mert nem tudnak programozni az emberek, ha nem azért mert új technológiák kerülnek beimplementálásra az új verziókba stb.

Szerintem az lenne a legjobb ha freeDOS-t használnál, összesen pár megabájt az egész rendszer és van hozzá egy jó pár képnézegető, mint pl. Pictview csak 104Kb.

Támogatott formátumok: BMI, BMP, BW, CAL, CDR, CDT, CEL, CLP, CMX, CPT, CUR, CUT, DCX, DIB, FLC, FLI, GIF, HAM, HRZ, ICN, ICO, IFF, IMG, JFF, JIF, JMX, JPE, JPG, LBM, MIL, MAC, MSP, OFX, PAN, PAT, PBM, PC2, PCD, PCT, PCX, PGM, PIC, PNG, PNM, PPM, PSD, PYX, QFX, RAS, RGB, RLE, SAM, SCx, SEP, SGI, ST, STW, SUN, TGA, TIFF, UDI, WPG, ZBR

MosoMasa 2013.06.10. 16:00:45

@penge™: "Amúgy meg a régi ACDSee-khez akkor sem fogható egyik sem." - ez így van. A mai napig 3.1-et használok, űberelhetetlen.

fatal 2013.06.10. 16:03:09

@penge™: Gond nélkül nyitja az IrfanView is. Az XnViewt egyszer próbáltam nem tetszett.

Az ACDSee-t meg világ életemben utáltam :D Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy nem épül be a TC listerébe, mint az Irfan/Xn.

franatixx 2013.06.10. 16:05:29

@ap:
Azért telepítőméret vitával legalább várjuk meg a tényleges, kipucolt blinket (na meg a végleges opera verziót). De szerintem is fasság ezen a ~10 megán vitázni, főleg mikor lehetne értelmesebb dolgokba is belekötni, pl. a telepített verzió tárhelyigényébe, vagy a szabályozhatatlan kisgömböc cache-be, ami terén tényleg komoly hiányosságai vannak a Chromenak.

Amúgy nem kevert le még senki se egy nyaklevest miután napi szinten Gmailben email írás közben fejreállt az általad javasolt böngésző, meg kínszenvedés volt vele pár olyan csip-csup oldal mint a youtube, facebook?

Az általad említett vinyópörgetést pedig én sem tapasztaltam, egyedül 100+ tabnál gondolkozik kicsit tabváltáskor a Chrome/Chropera, de ott más böngészők is (max annyi különbséggel, hogy rövid ideig kifagy a felület is); vinyót viszont nem hallom kerregni akkor sem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 16:06:02

@Bluemotion: Ugye nem a belakott 12-est hasonlítottad össze egy frissen telepített 15-össel? Hanem egy tiszta telepítésű 12-es USB-s változattal mérted össze.

A 20 mega plugin-t pedig ugye nem kerekítetted? Mert számomra érdekes, hogy mindkét esetben pontosan 20 mega legyen. +/- pár megával még ugyanabban a verzióban is el szokott térni egymástól ugyanazzal a Flash objektummal tesztelve.

Egyébként meg Adblock +100 mega, Ghostery +80 mega, Stylish +50 mega, TamperMonkey + 50 mega... Szóval hipp-hopp össze lehet hozni a sokgigás memóriahasználatot. Csak el kell kezdeni belakni.

Chrome-nál is ez van. Alapjáraton eszik vagy 100-150 mega körül, majd elkezdem belakni és már 15-20 kiegészítő után indításkor, a memóriadiagnosztikai tabbal eszik 700-800 megát.

Őszintén remélem, hogy benne hagyják a --single-process flag-et és nem távolítják el önkényesen, ahogy Chrome-ban tették évekkel ezelőtt.

franatixx 2013.06.10. 16:10:07

@penge™: Én imagine-t használok (en.wikipedia.org/wiki/Imagine_(graphics_software), ugyanúgy kicsi, mocskosul gyors és be tud épülni a TC-be is (na meg van x64 verzió is).

Apró hiányosságai vannak (nem támogat színprofilokat, az átméretező algoritmus nem állítható), de amire én használom tökéletes.

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.10. 16:18:08

@Bluemotion: Nálam így alakul 10db index.hu. Jóval szerényebb értékek mint nálad, ugyanakkor arányaiban hasonló. Mondjuk engem nem érdekel a memóriahasználat (még a netiben is 2Gb van, és 10 fület kezelni Opera15-ben atom procin...)

Opera12:
imagerz.com/QE5FWEtvAwMBA14ZEgVQ (~295MB)

Opera15:
imagerz.com/QE5FWEtvAwMBA14ZFQVQ (~98MB)

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.10. 16:23:10

@Chuck Boung Ace Eck: Bocsánat, Most látom csak, hogy az Opera15-ös képen még egy csomó folyamat fut Opera néven... Így viszont a régi Opera vezet. Nem tudom pontosan összeadni, mert csak 9 alfolymat látszik a képen (~485 mega összesen)

Bluemotion 2013.06.10. 16:25:23

@penge™:

Ezek vannak:

Opera 12.15
-Translator
-Weather Forcast
-Ghtostery
-AdBlock

+26 Db gyorshívó

Opera 15.0.1147.44

-DisconnectMe
-Feedly
-AdBlock

+26 Gyorshívó

Windows8 x64, 8Gb RAM

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.10. 16:34:29

@Chuck Boung Ace Eck: A korrekt összehasonlítás végett készítettem egy képet --single-process flag-el.

Opera15:
imagerz.com/QE5FWEtvAwMBA14ZFwVQ (~326MB)

Adblock, Ghostery, Zoom

Vagyis nálam az Opera12 vezet

Dzsini 2013.06.10. 17:31:51

@ap: bent a munkahelyemen a 12-t váltottam egy Mail+15 párosra - egy sok éves gépen (~2ghz-es Celeron), 512 mega memória mellett, XP-n gyorsabban indul, tovább használható marad és pörgősebb a 15, mint a 12 volt. Amikor odakerültem, akkor sok mindent végigpróbálgattam (a gyári Thunderbird + Firefoxot, IE8-at, Maxthont, Chromeot, Comodo Dragont, Sleipnirt, és még néhányat), és ezek közül az Opera (12) volt a leghasználhatóbb (ez boot után 1 percen belüli indulást jelent, és nyugodt 3-4 füles használatot). Elég lassú a vinyó, nagyon észrevenni, ha onnan kezd behúzni valamit, az 512 RAM pedig hamar elfogy, hála egy töketlen vírusirtónak, ami lendületből 80 megát megeszik. Most a 15 érezhetően gyorsabb, jobban reagál mindenre. Ezek után nekem mindegy, hogy dupla akkora a telepítője, a vinyón elfér, a memória viszont nagyon kevés.

Bővítményt egyikben sem használtam, a levelező 1 szál POP szervert kérdez le, és 4-5 fül van nyitva nap közben (köztük 1 gmail, a többi sima html), a flash és társai klikkre indul, és nyugodtan tudom használni, itt sincs az, mint pl. Firefoxban, hogy egy tabváltás 5-10 másodperc.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 18:16:20

@penge™: @MosoMasa: pontosan, nekem is az van (2.42), mindenre tökéletes, sokkal gyorsabb mint a fenti két alternatíva. az más kérdés h pár dolgot nem tud, de képnézegetőnek nincs jobb.

@Bluemotion: két különböző dologról beszélünk. persze, természetes h nő a programok mérete a tudásukkal együtt, de én arról beszéltem, amikor alig van funkcióbővülés mégis megtöbbszöröződik a méret. nézz meg egy adobe readert.. mit csinál? megnyit egy koszos pdf-et olvasásra.. telepítő méret? 48 mega... feltelepített példány? 80-90mega.. kapsz egy tonna registrybejegyzést, automatikusan induló ügynököket és updatereket, pedig csak egy nyamvadt pdf-et akartál megnézni.
egy sumatrapdf amivel úgyszintén megnyithatsz pdfeket? 2,6 mega... kevesebbet tud. igen egy picivel. de csak egy picivel nem pedig 30x! egy adobe readernek nem lenne szabad 10-15 megánál többnek lennie.

egy windows xp-t átlagos programokkal feltolt az ember 3-4 gigáig... egy vista telepítés minden nélkül alsó hangon volt ennyi... ennyivel többet tudott a vista? egy fenét.

egy cdburnerxp 5 mega... egy nero 310 és ezek csak a telepítők... feltelepítve 10mb és fél giga.. előbbiben ott a borítókezelő, ha meg az ember feldob egy 20 megás audacity-t, ott a zeneszerkesztő is.. a teljes neronak 60-80 megánál nem kellene többnek lennie.

de hosszasan sorolhatnám.. 2003-ban egy win xp-n az összes programomhoz elég volt egy 5gb-os c meghajtó és nem volt tele. ha most mindegyik program legújabb verzióját használnám win7 alatt 20-25gb nem tudnék megállni. Minden programom 4-5x annyit tud? elég nehezen. Egyszerűen csak letojják, amikor párezer forintért terrás vinyókat kapsz akkor nem érdekli őket h egy 1 megás programból hizlalnak egy 20 megásat...

de ugyanígy vannak a memóriával és a cpuhasználattal is. 2 mag, 4 mag 8 mag? kit érdekel? el fog az futni. és ezért van hogy egy photoshop cs6 1 percig indul és képes megakasztani a zenelejátszást is, úgy pörgeti a procit.

de igazad van... hülye szemlélet..

@franatixx: nem feltétlenül az opera telepítőjére írtam, hanem a szemléletre h kit érdekel... érdekelje a fejlesztőket mert nem mellékes. egyébként az új operánál inkább a bazinagy cache az ami kiakaszt... valszín ennek törlése okoz 1 perces kerregést, bár törölni sem törli mert másnap is ott van.. reggel 7-kor indítom a böngészőt, hajnali 1-ig általában megy. egész nap használom, az 50 oldal felnyitása naponként teljesen átlagos használat.. ezután hiába csukom be úgy h csak 2 aktív ablakom marad, a bezárás rendszerint több perces vinyógyilkolás következik.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 18:21:03

@franatixx:
"Amúgy nem kevert le még senki se egy nyaklevest miután napi szinten Gmailben email írás közben fejreállt az általad javasolt böngésző, meg kínszenvedés volt vele pár olyan csip-csup oldal mint a youtube, facebook?"

nem,mert nem netfüggő tinédzsereknek raktam fel, akiknek az internet kimerül eme 3 oldalból, hanem olyan embereknek akik pl alapból nem egy szutyok webes gmail felületen intézik a levelezésüket :D

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 18:26:08

@Dzsini: egy tipp: a 12-esben gyilkold ki a cache-t a vinyón.. én - bár megtehetném hogy így használjam - de mindig kilőttem és sokkal kellemesebb.. egyrészt nem szemeteli a vinyót, (csak a hülye icon fájlokkal) másrészt az indítás de főleg a bezárás látványosan gyorsabb. persze másik oldalon memória kell, de ha gyors a neted ezt is lekorlátozhatod és akkor csak a netet pörgeti..

pont ezt a személyre szabást hiányolom a mostaniból.. kevés a memóriád? lemezen tárolsz inkább... lassú a lemezed? inkább memóriába vele... se normális vinyó, se sok memória, ellenben van egy 10gigás neted? jöjjön realtime.. most mi van? memóriába vele,lemezre vele, kit érdekel mennyit zabál?

MosoMasa 2013.06.10. 18:39:56

@ap: A kettes sorozat genya - a 3.1 a tuti! :D

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 18:46:57

@MosoMasa: nekem a 3 már too much volt, annak a felére nekem már nem volt szükségem, így felratam anno majd leszedtem és ment vissza a 2.42 bart simsonos reggel :D

MosoMasa 2013.06.10. 19:06:48

@ap: a 3-s is genya.
nem a funkciók miatt szeretem, hanem a kezelhetősége jobb, mint a régieknek. Ás még törés nélkül is megy ha ráengedem a reklámokat.

McRae 2013.06.10. 19:11:21

Hamár a képnézegetők szóba kerültek, nekem leginkább a Fastone Image Viewer jött be...kinézetre talán a régi ACDSee-re hasonlít és telepítve is csak 9.73 Mb. Sok hasznos funkciója van, és ingyenes is.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 19:17:28

@MosoMasa: szőrszálhasogatok :D

2.42: 1,82 MB
3.0: 3,94 MB
3.1: 5,7 MB

tud 3x annyit? költői ;))

kézreállás részemről:
perv-next: space/backspace vagy pgup/pgdown vagy scroll
zoom: +- vagy ctrl scroll
átnevezés: f2
infó: b

ééés ennyi :D

MosoMasa 2013.06.10. 19:23:24

@ap: Ez a pár megán való nyűglődés - az operával kapcsolatban is - nevetséges.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.10. 19:27:47

@ap: "egyrészt nem szemeteli a vinyót, (csak a hülye icon fájlokkal)"

Kérlek, csak azt ne mondd, hogy a 12-ből átvitték a favicon tárolási módszerüket, mert akkor padlót fogok...

Egyébként a régiben azért nem tiltottam le a cache-t, mert akkor nem működött az opera:cache

Win7 fölött már kénytelen voltam 3-ast használni, mert a 2.42 random omladozott.

Egyébként arra már nekem se volt szükségem, mert kamerákat akart társítani magához, beépülői voltak meg egy csomó speciális képformátumot is kezelt (meg asszem videót is akart), persze ezeket ki lehetett checkboxolni, de feleslegesnek tartottam. Duplaklikk egy képen és a 2.42-vel fél másodperc alatt felpattant. Gyorsabban mint egy Notepad vagy a Windows beépített (nagyon buta) képnézője.

Meg a gyári billentyűparancsok, amiket még szerettem. Olyan kézreálló volt az egész. Újabban meg össze-vissza variálják és még lehetőséged sincs némelyiknél, hogy testre szabd.

chiquita 2013.06.10. 20:34:02

Látom sokan ekézitek penge szaktársat, pedig összességében igaza van, nem azt mondom mindenben 100%-ig, de azért belátható a felháborodása. Az Opera eddig egy olyan geek böngésző volt, amit az átlag felhasználok is tudtak használni, a kockák pedig kiaknázhatták az olyan funkciókat, amiről az egyszerű user esetleg nem is tudott, használt.
A 15 pedig egy faék, biztos lesz jobb, okosabb is, de az alapok miatt kétlem, hogy az igazi perverzek megtalálják a számításaikat. És ami lényeges, egyszerű, átlagnak készült böngészővel teli a piac, míg igazán konfigolható nem igazán van. Ezért jogosnak tartom a felháborodást, hisz egy kocka egyszerűen nincs mire váltson, ha kihúzzák az Operát(12) alóla. Szóval itt nem feltétlen arról van szó, hogy jó, nem jó, egyrészt a saját elveivel megy szembe a cég és míg az egyszerűség kedvelői kedvükre válogathatnak, a "pengéknek" mi marad?!

Brrrrrrrrrrrrr 2013.06.10. 20:56:33

@chiquita: "Az Opera eddig egy olyan geek böngésző "Nem az opera eddig is piacra szánt pézügyi vállalkozás volt.
"A 15 pedig egy faék, biztos lesz jobb, okosabb is, de az alapok miatt kétlem, hogy az igazi perverzek megtalálják a számításaikat."Pontosan és akkor mi van azért kell pengének leszólni és minősítenije mind a böngészőt mind azokat akiknek bejön az irány? És egyébként meg legalább szóljon valaki mielött kimoderál ok nélkűl legyen már ennyire férfi,Köszi.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 21:07:27

@MosoMasa: jó, akkor komolykodjunk, ha a viccet nem érted.
opera 12.15 cache könyvtár mérete több hónap után: 3,9MB
opera 15 cache könyvtár 3 nap után: 195MB
(egyszer törölve volt 470mega már)

pár mega.. olyan nevetséges, főleg h portable verzióról van szó mindkét esetben.

MosoMasa 2013.06.10. 21:52:14

@ap: Hatalmas méretek, óóóó, mi lesz így velünk tényleg!
Nekem az első naptól 230 mega, és ennyi.
Elfér. Letöltök egy koszlott filmet 10x ennyi hely.

De tény, hog ysokat dolgozik cachéből. A weblapjaimat nem frissíti adatváltozáskor, lehet nyomni az f5-öt.

fatal 2013.06.10. 22:14:13

@ap: Ezenkívül még az is érdekes, hogy se a youtubeon, se a facebookon nem omlik nekem az opera 12.15. A gmailt nem használom weben.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 22:21:12

@MosoMasa: Neked elfér, nekem nem. nem azért mert kicsi a vinyóm, hanem azért mert nem csak és kizárólag ezt a programot használom és nem csak 3 oldalt nézek a böngészőben. nem utolsó sorban pedig portable verzióról beszélek, márpedig nincsenek mellényzsebben többszáz gigás pendrive-jaim.

portable chrome: 170 mega
portable ff: 110 mega
portable safari 117 mega
portable opera12: 125 mega (kb 2000 rss feeddel)
portable opera15: 394 mega

ebből a safari ami csak ritkán van használva... a többi heti több alkalommal.

az, hogy most csak erről beszélünk nem azt jelenti h ez a mániám.. a réginek is voltak bajai és más programoknak is vannak. és nem csak méretbeli. csak szánalmas hogy sok programkészítő úgy van vele mint a tanárok. feltételezik hogy a gyereknek csak vele van órája és jól megszórják leckével.. nem indokolt az ekkora erőforrászabálás... és nem azért mert nem tudja a gép kiszolgálni, hanem azért mert az emberek nem csak 1 programot használnak, hanem sokat... és ha mindegyik ilyen akkor pedig folyamatosan csak azt veszed észre hogy 3-4 évente megveszel egy csúcskategóriás gépet és ugyanúgy fagy egy idő után mint egy 10 évvel ezelőtti tizedekkora teljesítményű gép.
a legtöbb nagy cég ezt csinálja... a kis pár fejlesztős brigádok mindig pillekönnyű programokat állítanak össze, amelyekhez képest a multi által gyártott fizetős nagytestvérek egy lomha monstrumok. úgy néz ki hogy az opera most elkezdett lomha erőforrászabáló programmá válni. kíváncsi vagyok h oda fognak-e rá figyelni és elkezdik-e karcsúsítani idővel, vagy hagyják elhízni.

MosoMasa 2013.06.10. 22:30:42

@ap: Csak úgy falja az erőforrást!
Ez csak nyekergés néhány megabájton.
Ha még hozol egy autós példát is, akkor ...

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 22:45:51

@MosoMasa: majd fogsz Te is nyekeregni amikor emiatt (is) egyre többen váltanak majd aztán Neked sem lesz böngésződ.. persze lehet ie-re váltasz hisz számodra tökmindegy milyen egy program, csak működjön oszt jónapot.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.06.10. 22:48:23

@ap:
Az erőforrásigénnyel teljes mértékig egyetértek. De én, és előtte Penge konkrétan a telepítőfájl méretéről beszéltünk. Az meg a mai sávszélességek mellett baromira mindegy. (Nem 40 megabites netem van.)

@penge™:
"Ennek pedig része a konstruktív kritika is. Mutass egyetlen olyan postot, ahol konkrétan fikáztam volna. A postjaimban törekedtem az objektivitásra, a kommentjeimben pedig személyes véleményt közöltem."
Eddig ez a hónap poénja. :D
Ezek szerint se a konstruktív kritika se az objektivitás fogalmát nem ismered.

MosoMasa 2013.06.10. 22:56:43

@ap: Ugyanmár, ne gondold már hogy te vagy a spiller a nyomorult 20 megáiddal!
De azt se próbáld már beállítani, hogy egy böngésző az élet közepe!
Azt meg vastagon lszom, hogy ki mire vált. Mi közöm ahhoz nekem? o.O

Krissz5435 2013.06.10. 23:25:05

Most komolyan 2013-ban azon vitatkoztok, hogy mennyi helyet igényel egy olyan böngésző, amely alfa stádiumú? Ezt ne tessék elfelejteni. Meg amúgyis, lassan ott járunk, hogy sza**-hu**-ért dobálják utánnk a terrás lemezeket, és a 30+ gigás pendriveok árai is már szépen lementek. Nehogymár az a párszáz mega vágjon a földhöz. A másik amit szeretek, hogy van a gépben 4+ giga memória és sokan sírnak, hogy mennyi memóriát eszik egy program/játék, akármi. Minek van ha nem használjuk ki?

Félre értés ne essék, szerintem is hülyeség pl egy winnek 20+ giga telepítve, de ez van.

És mégegyszer kihangsúlyoznám, hogy egy kezdetleges dologról beszélünk. Biztos lesz benne cahce méret meg hasonlók.

Az meg, hogy a telepítő nem 12 mega, hanem 25...naés? Egyszer telepíted, aztán törlöd. Ha következőre telepíted, úgyis másikat szedsz le, mert az újabb, így nem foglalja a helyet.
Ja, hogy az a fél perc míg lejön sok? No comment.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.10. 23:38:04

@Krissz5435: általánosságban írtam azt amit, nem konkrétan az opera telepítőjének méretére, az lényegében nem érdekel. a felháborodásom sokkal inkább a tróger programozói hozzáállásnak szólt ami a mulitcégek termékeit jellemzi. ha az opera beáll ebbe a sorba akkor nekik is, mert eddig ők az erőforrásigényt kiemelt területnek tartották és ez egy roppant szimpatikus hozzáállás volt részükről.

amúgy a terrás vinyómra inkább értelmes adatok tömkelegét raknám mint haszontalan programkomponensek tucatjait.. és csak azért mert van, nem fogom azt használni ami terpeszkedik lassít csak azért mert ki tudom szolgálni, ha van olyan alternatíva, amely ugyanolyan és még keveset is eszik.
inkább használok foobart winamp helyett, régi asdsee-t új helyett, sumatrat, adobe helyett, cdburnert nero helyett, vlct mediaplayer helyett, audacityt soundforge helyett, stb... ha ezek helyigényeit összeadom több 10 órányi zenének van plusz hely vagy 2 fullhd filmnek.. mindezt úgy h funkcionalitásban nem szenvedek hiányt. miután így is tele tudok termelni több száz gigát nem mindegy mikor fogy el a helyen és mi foglalja el... 2013-ban sem :)

Krissz5435 2013.06.10. 23:50:47

@ap:
Megértem én, csak megint úgy jött le, mintha egy végleges programról menne a diskurzus. Ha van alternatíva és megéri váltani, akkor néha jobb is. Jelenleg a 12.15-nek nem nagyon alternatívája a 15-ös, habár, ha az ember megszokja, akkor egész használható, persze kompromisszumok mellett.

Az meg, hogy beáll-e az opera a trógerek közé, még nem tudni, lehet, hogy fél évig nem. Majd kiderül. Addig felesleges találgatni.
Ez olyan, mint mikor a következő Doktort (Doctor Who) elemezgetik, holott még semmit nem tudni róla.

Én azért reménykedek, hogy egy idő után a kompromisszumok minimálisra csökkennek és az emberek 95%-ának megéri váltani.
Kivéve pengének, ő nem fog váltani. :D

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.11. 00:52:45

@Krissz5435: nem, nem a mostani bulidről beszéltem.
amúgy kifejezetten szeretnék váltani,de jelenleg nem tudok. a munkám "megköveteli" az rss-t és a dragonflyt, és egyelőre még inkább küszködök a 12 betegségeivel mintsem külön programként használjam az M2-t.. remélem türelem rss-t és dragonflyt terem :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 08:15:27

@kabirjedi: "Nem az opera eddig is piacra szánt pézügyi vállalkozás volt."

Kényszer-vállalkozásnak mondanám inkább. Mert Tetzchner bármennyire is jó arc volt, nem volt fényevő, ahogy a programozótársai sem, meg voltak egyéb emberi szükségletei is, amik PÉNZBE kerültek.

Nem véletlenül akarták kivágni őt a részvényesek már régebben is. Tetzchnernek annyi volt a célja, hogy a cég talpon maradjon és mellette az elveit megőrizze, nem pedig az, ami jelenleg a cégek túlnyomó többségénél, hogy "profitmaximalizáció MINDENEK FELETT".

"azért kell pengének leszólni és minősítenije mind a böngészőt mind azokat akiknek bejön az irány?"

Álljunk meg egy pillanatra! Hol minősítettem én azokat, AKIKNEK BEJÖN ez az irány?

A böngészőt minősítettem. Meg az alapjait. Meg a Google-t. Még ki is fejtettem, hogy számomra az "igénytelen" nem több egy megállapításnál, nincs sértő fennhangja.

Arról tényleg nem tehetek, hogy a mimózalelkű emberek mindenen megsértődnek. Ha valaki 150 kiló, arra sem lehet azt mondani, hogy sovány, mert hazugság lenne. Ki lehet találni "polkorrekt" fogalmakat újra és újra amint egy meglévőt "meggyaláznak", de attól még UGYANAZT FOGJA JELENTENI.

Szerintem az emberek többsége bizonyos területeken igényes, más területeken meg igénytelen. Nagyon kevés olyan van, aki MINDEN létező területen igénytelen vagy igényes lenne. Innentől pedig nincs miről vitatkozni, mivel nem vagyunk egyformák. Ahogy egy korábbi kommentemben is már leírtam egyszer: vannak, akik meg engem tartanának igénytelennek, amiért bőven megelégszem egy MS Painttel az esetek 99%-ában, vagy amiért 10+ éves "elavult" képnézegetőt tartom az abszolút favoritnak, vagy amiért pár szintén 10+ éves "szar grafikájú" FPS-t a játékélmény miatt többre tartok, mint egy Crysis-t.

De ha esetleg az Adobe úgy döntene, hogy a Photoshop új verziója ezentúl 1 másodperc alatt fog elindulni és annyit is fog tudni, mint egy MS Paint, akkor nem fogom "Sértve érzem magam" hozzászólásokat írogatni a fórumaikon a JOGGAL FELHÁBORODOTT tömeget hergelve, hogy "Emberek, ha leszarozzátok az új verziót, azzal engem is megsértetek, mert nekem bőven megfelel ez az új Photoshop, sőt, kifejezetten tetszik."

@MosoMasa: "Elfér. Letöltök egy koszlott filmet 10x ennyi hely."

Így van. Letöltesz egy 2-2,5 gigás BDRip-et, ami 10x akkora, mint a 230 megás cache.

De nem egy 20x(!) nagyobb, 4,5 gigás DVD-t, ami retkes MPEG-2-ben kódolja a fájlt és képformátumokban a feliratot és egyéb őrültségek, amik miatt DUPLÁJA lesz a BDRip-nek, ami minőségben oda-vissza veri az egészet.

Vagy direkt nem akarod érteni? Mert akkor nem írok több hasonlatot.

@ap: "feltételezik hogy a gyereknek csak vele van órája és jól megszórják leckével.. nem indokolt az ekkora erőforrászabálás... és nem azért mert nem tudja a gép kiszolgálni, hanem azért mert az emberek nem csak 1 programot használnak, hanem sokat..."

Sajnos a Google esetében ez nem csak feltételezés, hanem erőteljes szándék. A céljuk, hogy használj ChromeOS-t egy ChromeBook-on és rajta Chrome böngészővel, ahol kedvedre mindenféle webkettes szolgáltatásokkal elégíted ki az igényeiket és NaCl App-eket telepítgetsz.

MosoMasa 2013.06.11. 08:32:25

@penge™: "De nem egy 20x(!) nagyobb, 4,5 gigás DVD-t, ami retkes MPEG-2-ben kódolja a fájlt és képformátumokban a feliratot és egyéb őrültségek, amik miatt DUPLÁJA lesz a BDRip-nek, ami minőségben oda-vissza veri az egészet."

Hát ugye ha már igényesség: van akit érdekelnek a pluszok, a werkfilmek, a nyelvek és egyebek ... A ripek minősége meg igen gyakran erős kívénnivalót hagy magaután.
Nem tudom ez a hasonlat egyébként milyen módon jön ide.

Az meg hogy a gógli mit akar ... az operanem ezt akarta? Integrált levelező, és minden, ott volt az unite ami ezer meg egyféle dolgot be akart pakolni, hogy mindenre az opera legyen? Az is pontosan ugyan az - ez minden cég saját érdeke, ha piacon akar maradni, és még hasznot is akar.

franatixx 2013.06.11. 09:33:03

@ap:
A dragonflyban mi volt olyan jó? Komolyan kérdezem nem piszkálásból, 1-2× próbáltam de nem tűnt sokkal többnek a Chrome dev tooljainál, cserébe viszont kevésbé állt kézre.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 09:42:00

@MosoMasa: Itt most az encoding format-ról volt szó. Semmi technikai akadálya nincs annak, hogy a werkfilmeket és a többit belemuxolják egy MKV konténerbe (ahogy az .srt vagy .sub kiterjesztésű, pár kilobájtos feliratfájlt is (amit így olyan méretre nagyítasz, amilyenre akadsz, oda pozícionálsz, ahova akarsz (akár le a fekete részre), adhatsz neki outline-t, shadow-t, a betűtípust is kedvedre megváltoztathatod, elvégre csak egy szöveges fájl. Nem pedig alfacsatornás kép...

A különbség, hogy az Opera a Unite-tal épp egy decentralizált irányt tűzött ki. Az egyetlen központ az UPnP szerverük volt, ami egyrészt a szükséges domaint szolgáltatta (hogy ne IP címet kelljen megadnod), másrészt egy webes felületet biztosított KLIENSOLDALI kóddal, ami lehetővé tette, hogy ne egy fájllistát kapjál ömlesztve, hanem legyen lightboxos galéria meg minden egyéb.

Az egyetlen központi cucc a Messenger volt, amihez My Opera fiók kellett mindkét félnek. Minden máshoz (beleértve a Lounge-ot is) elég volt csak a host-nak Operát és Unite-ot futtatni My Operás fiókkal. A kliensek akár egy IE6-ról is csatlakozhattak bármilyen nyilvános gépről, bármilyen speciális program telepítési kényszere nélkül.

Az, hogy egy cég/szolgáltatás igyekszik magához kötni a felhasználóit természetes jelenség. A módszerekkel van a probléma.

Normális esetben ezt innovációkkal teszik meg. Lásd: régen a Google is. Lehetővé tette, akkor még ritka lehetőségként, hogy bármikor átirányíthasd a leveleidet Gmail-ről máshova INGYEN, illetve van POP3 és IMAP is INGYEN. Más szolgáltatók ezek valamelyikét vagy összességét prémium csomagban kínálják (Yahoo, Hotmail, stb.)

Lehetővé tette (a Facebook-kal és társaival ellentétben) azt is, hogy törölhesd a felhasználói fiókodat.

Utána jön az egész elburjánzása.

Választhatod a nyílt magadhoz láncolást, mint a Microsoft és a többi felsorolt tette. Fizess, különben korlátozunk.

És válaszhatod a burkolt magadhoz láncolást, ami nehezebb, de hosszútávon kifizetődőbb út. Ez az, amit a Google csinált. Látszólag megmaradt minden (egyelőre), hogy töröld a fiókodat, átirányítsd a Gmail-es levelezésedet és a többi. Eközben viszont a háttérben:

- Kiépített olyan szolgáltatásokat, amik a web legnagyobb szegmenseit lefedik. Mindezt beillesztve a célzott hirdetési bizniszbe. Ezzel nélkülözhetetlenné téve magát. (Ezzel ÖNMAGÁBAN még mindig nincs probléma).

- Elindította a közösségi szolgáltatásait és egyre agresszívebben ebbe az irányba kíván terelni. (ÖNMAGÁBAN még ez is többé-kevésbé érthető). Időnként nyivákol, hogy nincs még Google Plus account-od, nyivákol Gmail-nél, hogy adj meg SMS verifikációt, mert veszélyben vagy, YouTube-nál szintén SMS verifikációhoz kötött a 15 percnél nagyobb videók feltöltésének lehetősége, de nemrég ott is ultimátumot kaptál: Innentől publikus channel lesz. Vagy publikus leszel, vagy lemondasz a kommentelési, stb. lehetőségekről. Ezen felül (amit nem részleteztek) a cookie alapú playlist-et is kiiktatták, tehát regisztrált YouTube fiók nélkül nehézkesen tudod csak megnézni a "part1 part2, stb." jellegű dolgokat. Máskor ezeket temporary (cookie alapú) playlistre pakoltad és sorban megnézted.

- Végezetül pedig, kirúgja alólad az utolsó lábat is, ami még a birodalmuk kapuján kívül helyezkedik el és az adataid önrendelkezési jogától is meg akar fosztani

Ezek ÖSSZESSÉGE az, ami probléma. Emlékszünk még mit mondott anno Montesquieu?

Neki is el lehetett söpörni az érvrendszerét azzal, hogy "Bezzeg ha jönne egy jólelkű, rendes, kedves, jófej, aranyos diktátor, aki a nép javát akarja, akkor sokkal HATÉKONYABBAN végezhetné a feladatát úgy, hogy minden az ő kezében összpontosul."

De sajnos ez egy idilli képzelgés és a valóság ezzel köszönőviszonyban sincs.

Éppen ezért lenne időszerű kilépni ebből az elavult, materialista jogfelfogásból és az internetet végre helyén kezelni: Nem egy játékszer, hanem kurvára függünk tőle és a jövő ALAPJA.

Ennél fogva nem engedhetjük beszabályozni és uralni sem államhatalomnak, sem szerzői jogvédőknek és patenttrolloknak, sem pedig cégeknek.

A Google viszont igencsak uralja. Lehet, hogy (még egyelőre) jófej és dobálózik a "Don't be evil" szlogennel. De a valóság az, hogy ma már majdnem minden internetes tevékenységet lefed és egyre kevesebbre van Google-mentes alternatíva.

És a birodalomépítés még korántsem állt meg. Jelenleg ISP-t akar létesíteni.

Éppen ezért lenne végre időszerű az AT&T sorsára juttatni és feldarabolni, mielőtt késő lesz. Anno a Microsofttól rettegtek az emberek, pedig az "csak" egy oprendszert csinált. Egy kvázi-monopol OS-t, de akkor is csak egy OS-t. Akkoriban még az emiatt szintén kvázi-monopol böngészőjük sem volt "annyira" veszélyes, ugyanis az internet nagyon más volt, mint most. Jelenleg viszont netközpontú lett a világ, az emberek többsége az interneten éli mindennapjait.

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.06.11. 10:16:27

@franatixx: a megszokás.. tudom h valamiben az inspector jobb, azt is h valamiben mega firebug.. viszont a html kódot könnyebben tudod szerkeszteni, a css-t könnyebben tudod szerkeszteni, a live editing alapból be, és nem pedig ki van kapcsolva, és még sorolhatnám az olyan kis apróságokat amitől a munkavégzés sokkal kézenfekvőbbé válik..

pl hozzá kell adnom egy új css tulajdonságot.
dragonfly:
sor végére katt
enter
beírom: color: #fff;
enter

opera 15
sor végére katt
enter
color
enter
#fff
enter

nem az 1 enteren van a hangsúly, hanem hogy nem bírod beírni szintaktikailag helyesen mert ő csak két részletben fogadja el. tulajdonság, enter, érték, enter.

a htmlszerkesztő dettó ugyanez..

dragonfly:
divre kettőt kattint és a teljes tartalma szabadon szerkeszthető

opera 15
divre jobb klikk edit as html.

itt sem a +1 kattintás a pláne hanem a tökéletes logikátlanság... a classokat tudod változtatni mindkét esetben dupla klikkel, az id-ket úgyszintén, a styleokat úgyszintén, de a divekhez az inspectorban külön használj környezeti menüt.. fuck logic

persze van amiben rosszabb, tudom, és aláírom... csak amíg ezeket a funkciókat több naonta használom, addig egy live editinget a munkaóra minden percében... és ebben nagyon logikus és könnyen használható a dragonfly

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 11:13:03

@ap: Én ugyanezeket a pozitívumokat tudnám felhozni a Dragonfly-hoz. Annyival kibővítve, hogy a másolás is könnyen megy. Ki tudom másolni a teljes útvonalat, meg a CSS tulajdonságokat is, így sokkal könnyebb egy szar oldalhoz egyedi userCSS-t hegesztenem.

@MosoMasa: Egyébként az autós hasonlatokkal alapból az a baj, hogy még ha hasonlatként is értelmezed őket (az autó fizikai objektum, amiért fizetni kell és nincs is akkora piaci dominancia még a kommersz Suzuki és a kevesek által használt Ferrari/Lamborghini között sem, mint böngészők esetében), akkor sem tudsz jó példát hozni, mert attól függ, mit veszel alapul.

Ha funkcionalitásban, tudásban és kiaknázható lehetőségekben gondolkodsz, akkor fullextrás Hummer-hez hasonlíthatod az Operát.

Ha erőforrásigényben, akkor Smart-hoz.

Ha pedig oldalkompatibilitásban, akkor Ferrari vs. kátyúk a verhetetlen hasonlat. :D

De jelenleg az történt, hogy a Hummer Smart-ot kezdett el gyártani, a Smart egy F1-es autó erőforrásigényére hízott, a Ferrari pedig a kátyús utak miatt átállt traktorgyártásra és ebből reméli majd a piaci részesedés növekedését.

MosoMasa 2013.06.11. 11:26:29

@penge™: ... fullextrás Hummer-hez hasonlíthatod az Operát.
Miért tenném?
Sem fullextrás nem volt, sem olyan fertelmesen jól működő nem az opera.
Másfelől egy ilyen Hummer nem viszonytási alap, mert fingom sincs milyen. Láttam már képen, sőt utcán is, de ki nem próbáltam ( asszem ezzel sokan vagyunk így), és főleg nem huzamosabb ideig. És ilyetén módon korántsem biztos, hogy az én igényeimet kiszolgálná.
Ez csak egy sztereotipia.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 11:46:55

@MosoMasa: A hasonlatok sokszor direkt építenek a sztereotípiára, mivel funkciójuknál fogva arra használjuk őket, hogy segítsék a megértést és a másik ELTÉRŐ gondolatmenetét.

ZeGa 2013.06.11. 12:10:49

Nyomtatok már space-t a címmezőben? Nekem ez most esett le. :)

sChess 2013.06.11. 12:23:18

Megérkezett az Opera Mail végleges.

MosoMasa 2013.06.11. 12:51:07

@penge™: @penge™: Az eltérő gondolatmenetet meg lehet érteni a realitásban is - inkább abban, mint a Hummerekben - ami mellesleg nem is igaz, legfeljebb egy szűk, szélsőséges réteg szemében. A valóság merőben mást mutat, a tömegek számára biztosan - sokkal szerényebb az eltérés.
Az ekézés helyett inkább azt kellene keresni, hogy a közösségünk miként tudná jelezni, befolyásolni a folyamatokat, hogy a lehető legkedvezőbb rendszert hozzanak létre - ha már van egy ilyen markáns blog, ami ugye a FanSite címet is megkapta.
Ezeknek a meddő csetepatéknak az ég világon semmi értelme.
Aki eddig használt Operát, az tudja miről van szó, azt sem bizonyítani, sem magyarázni nem kell.
aki eddig nem használt az már nem is fog - fogalma sincs miről van szó, nem tud vele mit kezdeni és valszeg nyilván nem is érdekli.
Úgyhogy előre kellene nézni, nem megabájtozni, meg Hummerezni itt idétlenül.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 15:04:22

@ZeGa: Mi történik? Oszd már meg a Linuxosokkal is. :D

@MosoMasa: Egyetértek. De mégis mit tudnánk mi tenni? Kiírhatnám egy postba, hogy az angolul tudók írjanak a wishlistre, lehetőleg minél többen. Ez az amit tehetnénk. De ennek eddig sem volt túl sok eredménye.

sanyix 2013.06.11. 15:45:35

cleartype betűsimítás ráerőletése minden weboldalra lehetséges?

sanyix 2013.06.11. 15:46:22

A jobb oldalkompatibilitás-hoz hozzáfűzve. Itt nem lehet kommentet küldeni 15-el, viszont igen a 12-vel :DD

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 16:04:19

@MosoMasa: Visszatérve arra, amit írtál: Hogy a picsába legyen pozitív az ember, amikor most látom a kommentekből, hogy az Opera Mail még szarabb, mint gondoltam.

Pedig én aztán tényleg rugalmas vagyok, mert el tudnám fogadni akár külön is, de így? Eddig csak arról tudtam, amit Dzsini írt, hogy a cookie-kat nem kezeli, de

- Nincs mozdulatparancs: Tök jó volt, hogy egy mozdulattal nyitottam és csuktam a faszerkezetet.
Ez a komment: my.opera.com/desktopteam/blog/2013/06/11/opera-mail?startidx=50#comment108955792

Az utolsó mondat! Ezek után legyek optimista?

@Chuck Boung Ace Eck: Köszi.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.11. 16:30:26

Még 'Minimise to tray' sincs benne... Gondolom a billentyűparancsokat sem lehet konfigurálni. (Pedig én anno örültem, hogy a Google Reader-ből átvettem az egyik pozitív dolgot, hogy a v billentyű lenyomására megnyitja az adott feedet.

Persze ezt már ha összeszarják magukat sem tudják Chrome alapokon visszahozni, mert ott nem lehet "action"-öket kombinálni a következő módon: Focus page & Highlight previous URL & Open link

ps: Ilyenkor egyébként elgondolkozom, hogy vajon mit tudhatott a KDE3, amiért ott is szénné ekézték a 4-est (amiben még mindig vannak mozdulatparancsok meg hasonlóan fejlett billentyűkombinációk, ahogy az ablakkezelő lehetőségein is pofára estem, hogy mennyire fejlett.

sanyix 2013.06.11. 16:49:36

így 2 óra böngészés után, sokkal több oldalkompatibilitási probléma van vele mint a prestos operával. Sok oldal használhatatlan (ncore nem lehet belépni, mert a belépés után ugyanúgy a belépésre dob vissza), a privát mód minden második kattintás után összeomlik.

ZeGa 2013.06.11. 16:57:57

@penge™: Csak annyi, hogy ott vannak a keresők beépítve, ahogy Chuck Boung Ace Eck képén is láthatod. Nekem ez most tűnt fel. Lehet, hogy már mindenki tudta, de nekem újdonság volt.

Carun 2013.06.11. 17:24:40

@sanyix: Nálam nem tapasztalható ez az ncore-os probléma, privát módban sem omlik... sőt, mióta kijött, és felraktam a Nextet folyamatosan ezt használom, de egyszer sem omlott össze.

Viszont azt napi szinten egyszer eljátsza, hogy lefagy úgy 1 percre, aztán minden megy tovább.

MosoMasa 2013.06.11. 17:31:54

@penge™: Én erre nem tudok mit mondani. Nyilván az is fog fejlődni. Ha már példálózás, akkor ez olyan dolog, mint nálunk a rendszerváltás - vannak fájó pontok, vannak sérelmek, de aztán szépen realizálódnak, de meg kell lépni. Mondjuk nálunk éppen nem történt meg semmi, annak a levét most isszuk, és ez még rosszab.

Úgyhogy tessen egy kis optimizmussal lenni, a találgatás csak önemésztés és magadat fújod vele csak. Én elhiszem hogy ezek bosszantó dolgok, de olyan korai lenne még temetni, ezt már írtam. majd egy év múlva lehet szidni őket.

Én momentán egyébként a levelezőjüket sosem használtam ... most próbálgatom - szokatlan, és továbbra sem tetszik, szerintem nagyon fapados - például nem tudok különböző opciókkal keresni: címzettre, vagy subjekre, vagy levéltörzsben ...
Most még tesztelgetem, de a TB az összes fsságával együtt is korrektebb.

sanyix 2013.06.11. 17:53:19

sőt gyakorlatilag minden loginnál ugyan azt csinálj, a belépésre klikkelés után betölti ugyan azt a belépős ablakot.

Ez az opera 15 egyre szarabb, soha nem volt ennyi probléma a böngészéssel operában mint ebben.

MosoMasa 2013.06.11. 19:32:44

@sanyix: Ez egyéni probléma, nálad - sem az ncore- oldallal, sem mással nincs probléma.

fatal 2013.06.11. 19:36:40

@sanyix: A mag úgy önmagában egy bugos raklap szar most. próbáld meg hogy /index.php-ra lépsz (címsorból).

ZeGa 2013.06.11. 19:48:13

@sanyix: Nálam is rendben megy minden az említett oldallal is és eddig egy belépéssel sem volt gond, valamint nem hogy egy privát oldal, de semmilyen oldal miatt nem omlott még össze.

Nem lehetséges, hogy valami kiegészítő a ludas?

Brrrrrrrrrrrrr 2013.06.11. 19:55:51

@penge™: "Kényszer-vállalkozásnak mondanám inkább"
hufufufufu azt hiszem itt fejeztem be veld bármiylen eszmecserét.Köszönöm inkább ignorállak.

sanyix 2013.06.11. 21:50:52

újratelepítettem, nem segített semmit. Portable módban telepítettem, jó lett.

Viszont a chrome-ból örökölt állandó vinyó csesztetés miatt elviselhetetlen. Akkor is folyamatosan cseszteti a cache-ét, meg log fájlokba írogat, amikor percek óta csak áll speed dialon...

sanyix 2013.06.11. 21:56:31

@sanyix: és a fő ludas ezért a fantasztikus több folyamatos működés, amire a gugli még veri is magát hogy milyen jó hogy mindegyik folyamat külön fér hozzá a lemezekhez... pedig ezen inkább sírni kéne.
De single process módban is sokat írogat, egy normális böngészőhöz képest.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.12. 01:20:30

Az az ex-alkalmazottjuk, akit 3,4 millára perelnek, ha már lúd legyen kövér alapon akár ki is szivárogtathatná a Presto forráskódját.

Gondolom azért az ügyesebb alkalmazottak pendrive-on hazavitték az NDA ellenére, még ha nem is szivárogtatják ki és otthon hegesztenek maguknak házi Operát, házi bugfixekkel. :D

Bár az aduászukat gondolom azért sem fogják kiadni, mert azzal nem csak saját magukat tennék tönkre, de egy elhivatott közösséget tennének hihetetlenül sikeressé. Feszített tempóban is legalább 5-6 év, mire mindent vissza tudnának implementálni (ha tényleg ez lenne a szándékuk és tényleg megállás nélkül csak ezen dolgoznának), addigra meg már a Presto-ban a közösség rég kijavítaná a nagyobb hibákat és megalkotná általa a tökéletes böngészőt.

fatal 2013.06.12. 01:25:10

@penge™: "Feszített tempóban is legalább 5-6 év, mire mindent vissza tudnának implementálni"

Dehogy lenne 5-6 év, ne röhögtess már. 5-6 év alatt motorral együtt, a nulláról meg lehetne írni.

"addigra meg már a Presto-ban a közösség rég kijavítaná a nagyobb hibákat és megalkotná általa a tökéletes böngészőt. "
Vagy nem.

Chuck Boung Ace Eck 2013.06.12. 02:58:32

@penge™: Addigra talán az ff-nek is lesz végre gyors UI-ja:P

Teddy Beer 2013.06.12. 08:08:41

@Med1on: "Azóta nem sok idő telt még el, viszont az biztos, hogy már most sokat javult az Opera 15 megítélése."

Összeröffent Diogenész csürhéje.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.06.12. 08:47:25

@penge™:
Tudnál adni valami algoritmust, amivel kiszámoltad ezt az 5-6 évet? Vagy ez is csak ilyen jövőből jött látomás volt, mint a többi objektív tényed?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.12. 10:08:15

@Nekomajin: Ha összeszedném egy postban dátumostól a több évvel ezelőtti, kommentekben tett jóslataimat és publicitást kapna, a világ a 21. század Nostradamusaként tekintene rám. De én nem vágyom a hírnévre...

Viccet félretéve, általában be szoktak jönni a tippjeim. Hogy csak a legutóbbi kettőt említsem, a hosszú szünet után biztos voltam benne, hogy az Opera WebKit-re fog váltani, amikor mindenki hitetlenkedett, hogy ezt úgysem lépik meg. Aztán lefagyott a hivatalos bejelentéskor az arcról a mosoly. Majd a már WebKit-re váltás bejelentése után kijelentettem, hogy egy Chromium fork lesz az egész, közelebb a CoolNovo-hoz és Iron-hoz, mint az egykori Operához. Ekkor is elkezdtek páran ekézni, hogy hülye vagyok a programozáshoz, a motorcsere nem indokolja ezt meg azt. Maximum pár motorközeli fícsör ugrik, mint Fit-to-Width meg Spatial Navigation. Ironikus módon ezen kettő belekerült az újba.

Azt is mondtam, hogy Mouse Gestures és Speed Dial valószínűleg lesz, meg pár gagyi újdonság (ami végül a Discover lett meg a Stash, de utóbbiban még van jövő) de ennyi.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.06.12. 10:44:07

@penge™:
Nem erre vagyok kíváncsi, hanem arra, hogy hogy számoltad ki az 5-6 évet...
Csak azért, mert 5-6 évvel ezelőtt a 9-es verzió közepén jártunk, és azóta nulláról megírtak olyan apróságokat, mint a turbó, a link, a dragonfly meg a kiegészítők. És akkor csak a leglátványosabb funkciókat említettem, az implementált webes technológiákról meg nem is szóltam semmit. Szóval tényleg érdekelne, hogy szerinted miért tart majd 5-6 évig implementálni olyan funkciókat, amik egyszer már léteztek, vagyis nem kell őket újra kitalálni, megtervezni, vagy éppen több lépésben továbbfejleszteni.
Értem én, hogy nagyot akartál mondani, de kicsit számolgathattál volna előtte.

Krissz5435 2013.06.12. 15:26:12

Újabb előzetes érhető el 56-os végződéssel.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.12. 16:03:05

@Krissz5435: Én marha meg bookmarkletekkel szórakoztam, mivel permanens útvonalon files.myopera.com/alex-shpak/blog/changelog.15.0.1147.56.txt

lett eddig megosztva a changelog, csak a build változott. :D

Mint régen a snapshotok a régi szép időkben, amíg a sok marha ki nem postolta már azelőtt, hogy elkészült volna hozzá a Desktop Team-es post, így iktatták be a random útvonalakat. :D

Krissz5435 2013.06.12. 16:20:48

Én is gondoltam megnézem mi változott, de a verziószám átírás nem megy. De tény, hogy snapshot már van. :D

dsy 2013.06.12. 16:55:17

Használjatok Seamonkey-t. Gyorsabb mint a Firefox, van benne beépített levelező, rss olvasó. Nem fagy, minden oldal szépen betöltődik, kicsi az erőforrás igénye.

franatixx 2013.06.12. 16:58:37

@ap: A CSS live editálásra nem tudok mit mondani, picit engem is zavar ez a két mezős megoldás, de ez legyen a legnagyobb gondom az életben.

A html editálásra viszont megy f2-vel is az inspectorban, én mindig is úgy használtam.

De a fő bajom a dragonfly-al nem is ez volt, amiben baromira kényelmes az inspector, az a JS debugging. Még az IE9+é hasonlóan kézreálló, de az butább és lassabb.

A rengeteg profilozó cuccról meg amit a Chrome tud, nem is beszélve. Ha nem csak "sima statikus" weboldalról van szó, hanem konkrétan valamiféle webalkalmazásról, akkor az inspectornak gyakorlatilag _nincs_ alternatívája, max egy szarrápluginezett firebug, de az sem igazán (renderről tud mondani valamit?)

Anno egyébként mint fejlesztő jellemzően futott a háttérben meló/hobbi miatt Chrome a dev toolsa miatt, amikor ki volt a faszom az Operával lényegében ezért váltottam Chromera ("ha már úgyis kell és gyors is, miért ne"). "Poweruser" szemszögből a Chrome lehet hogy fapados szar, fejlesztői szemszögből viszont igenis sokat tud, megkockáztatom piacvezető.

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.12. 17:17:21

Ezt ma vettem észre. Mondom biztos, azért mert szar. Aztán most jött egy frissítés, amiben látom, hogy csináltak valamit a speed dial-al, na mondom akkor hátha javítva is lett, de nem javúlt a helyzet...

Nyitok egy új fület:
imageshack.us/a/img690/3955/egyszer.png

Majd még egy egyet:
imageshack.us/a/img580/4056/msszor.png

Ezt a váltogatást állandóan megcsinálja, akkor is ha rányomok arra, hogy frissítés!

Hardveres gyorsítás be van kapcsolva, de akkor is csinálja ha nincs, valamint akkor is ha bepipálom a speed dial lassabb gépeken való megjelenítését!

Ez mitől van? Találkoztatok már ezzel a problémával?

Jah .. és minek rak görgetősávot, ha csak ennyi elem van? És miért nem lehet kikapcsolni az "új dial hozzáadása gombot" ? Nagyon zavaró ... :(

ZeGa 2013.06.12. 17:44:27

Végre van "keresés ezzel..." funkció, már nagyon hiányzott, bár még mintha nem teljesen működne jól.
süti beállítások módosítása