Magyar Opera

„Terjesszük ki” az Opera 15 böngészőt!

Be- és felterjeszteni ugyan nem, de kiterjeszteni annál inkább érdemesebb az új Operát.

Valószínűleg a „Presto és a Blink tábor” tagjai is egyetértenek abban, hogy most minden korábbinál nagyobb szükségünk lesz a jó kiterjesztésekre. Senkit nem szeretnék álomvilágba ringatni, így sem tudjuk majd (komolyabban) megközelíteni az Opera 12 széles körű tárházát, viszont a későbbiek során jelentősen fel tudjuk „okosítani” a böngészőt. A helyzet (természetesen) ezen a téren sem épp rózsás, mostanra már több száz apró kiegészítő jelent meg a régi Operához, melyeket mind át kellene konvertálni, s a Blink-motorhoz igazítani. A norvégok ezen a ponton egy konvertáló segédprogrammal, illetve számos hasznos leírással támogatják a fejlesztőket.

Most jön képbe a következő ötlet; ha mutatkozik rá igény, akkor itt a blogon időről időre megjelenhetnének azok a kiterjesztések, melyek vagy a minőségükkel hívják fel magukra a figyelmet, vagy netalán egy korábbi funkciót pótolnak. Most is összeszedtünk pár nevet – mondanom sem kell, ti is javasolhattok újakat! –, ám jelen pillanatban még nem túl nagy a kínálat.

Kezdjük talán a legkomolyabb névvel. Az Imagus már megkapta tőlünk a figyelmet, Deathamns személyében pedig egy roppant segítőkész fejlesztőt ismerhettem meg. Nem tartozik szorosan ide ez a történet, de jól jellemzi Deathamns hozzáállását az, hogy amikor megmutattam neki a fentebb linkelt bemutatót, akkor ő arra pár órával később magyarul válaszolt vissza. Ezek után nyilván nagy reményeket fűztem az Imagus frissítéséhez, s nem is csalatkoztam, ez a remekbe szabott kiterjesztés már bizonyosan támogatni fogja az Opera új verzióját. Sajnos a megjelenés időpontjára még nem derült fény, mindenesetre a 0.9.6-os kiadás fejlesztését érdemes lesz nyomon követni.

opera 15 felhívás.pngMár ezzel is találkozhatunk.

Hasonlóan jó volt azt látni, hogy a nagyobb nevek azonnal beálltak az Opera 15 mögé. Ez azt jelenti, hogy például a méltán népszerű Adblock már most elérhető. Ugyanígy a produktivitást erősíti a LastPass (online jelszókezelő), a Disconnect és a Ghostery (mind a kettő blokkolja az adatgyűjtő és a közösségi oldalakhoz kapcsolódó elemeket az egyes weboldalakon), de nem szabad elfelejtkezni a WOT kiterjesztésről (egy nemzetközi adatbázis alapján mutatja meg nekünk, hogy az általunk aktuálisan látogatott webhely mennyire megbízható) sem. A Google Reader kimúlása kapcsán nemrég bemutattunk egy alternatív megoldást. Nos, akkor a másik jelöltem a Feedly volt, de a megfelelő kiegészítő hiányában végül nem azt javasoltam. A helyzet az Opera 15-nél megváltozott, így most már ezzel is lehet próbálkozni.

Természetesen mint sok minden, a kiterjesztések hasznossága is egyéni preferencia kérdése. Fent a legnépszerűbb megoldásokat láthattátok, most pedig jöjjön egy újabb csokor, melyek sokszor szintén igen jól jöhetnek. A sort egy YouTube letöltővel nyitjuk, utána jöhet a Turn off the Lights (a videón kívül az egész oldalt elhalványíthatjuk), a The Weather személyében időjárás előrejelzőnk is van már, és a közösségi oldalak rajongói is ki lettek szolgálva: Twitter Notifications, Speed Dial for Facebook. Hasznos lehet még a következő négy gyöngyszem is, ezek közös pontja, hogy a Gyorshívóban jelennek meg: Live news feed (RSS-hírcsatornák), Photo Tagger (képek könyvjelzőzése), Speed Dial for Gmail (Gmail levelek megjelenítése) és Speed Dial for YouTube (különböző YouTube videókat mutat).

Én első körben ennyi említésre méltó Opera 15 kompatibilis kiterjesztést találtam, ettől függetlenül természetesen érdemes lehet áttekinteni a katalógust – most még úgyis csak két oldal az egész.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr835339105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.01. 21:08:33

"Valószínűleg a „Presto és a Blink tábor” tagjai is egyetértenek abban, hogy most minden korábbinál nagyobb szükségünk lesz a jó kiterjesztésekre."

A kereslet-kínálat törvényének értelmében ha valaki ír hiányzó funkciókra kiegészítőt, annak a következő mellékhatása lesz:

Lesznek emberek, akik elégedettek lesznek a kiegészítők teljesítményével (minden téren), ezzel ők kiállnak a "beépített funkciót követelők" sorából. Ezzel pedig tovább csökkentik az amúgy sem túl nagy létszámú power user csoportot, akik EGYSÉGBEN talán elérhetnék, hogy beépítsék az adott funkciót.

Természetesen ez nem vonatkozik a réteg-kiegészítőkre, mint WOT, LastPass és társai. Viszont az Adblock és a Feedly... ezeknek alapfunkcióknak kéne lenniük.

Rohadt gáz, hogy 100+ megát zabáljon meg egy kiegészítő, amit majdnem mindenki használ, olyan népszerű.

Az meg megint gáz, hogy LocalStorage-ra bízzam az értékes hírcsatornáimat.

kecske666 2013.06.01. 21:09:06

Vakker LastPass.... Két éve próbáltam utoljára és most miylen jól jön hatalmas köszönet az ajánlásért és az egész bejegyzés miatt is.Nagyon jó kezdeményezés jöhet a következő adag ajánlás.

Dzsini 2013.06.01. 21:49:41

chrome-extension-downloader.com

ez le tudja szedni url alapján a Chrome webstore-ból a .crx-eket, aztán azt csak be kell dobni az Opera bővítményoldalára és pár kattintás után a legtöbb esetben gond nélkül működik is. Amíg nincsenek meg máshol a szükséges bővítmények, innen is be lehet szerezni, amit kell.

Krissz5435 2013.06.01. 21:58:50

Kipróbáltam a konvertáló programot, de egyszerűen nem akar menni. Mit kéne csinálni vele? Elvileg egy egyszerű parancssoros program, de minden próbálkozásnál a fájltársítás jön fel. Vagy valamit félreértettem és halandó számára nem elérhető? Ha mégis valaki tudna segíteni?

dsy 2013.06.01. 22:41:39

Most vettem észre, hogy nyomtatási kép is eleset.

little green rooster 2013.06.02. 06:38:01

Én, bár nbagyon nyitott felhasználó vagyok, igazából évek óta csak kóstolgatom az Operát. Az állandó használattól mindig visszatartott néhány kellemetlen tulajdonsága.
Most is kipróbáltam a 15-ös verziót, hátha...
A gondom a következő: adva van egy weboldal (blog), amelyen 12 bejegyzés, és 12 Flash MP3 lejátszó található. Az Opera15 a lejátszókból mindig csak egyet mutat. Frissítés után mindig másikat. Van ötletetek?

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 13:23:57

:D Töltse be a csomagolatlan kiterjesztést. Okey lec gó ... A jegyzék fájl hiányzik, vagy nem olvasható ...

Gondolom senkinek nincs semmi ötlete, hogy mi lehet a hiba :D Cak gondoltam megkérdezem... :D

kecske666 2013.06.02. 13:34:01

@summoner: Senki nem garantálta,hogy az összes chrome kiterjesztés működni fog....

little green rooster 2013.06.02. 14:56:09

Úgy látom, ti se tudtok választ a problémára.
Az Opera így nálam továbbra is a futottak még kategórába tartozik.
Sajnálom.
Csak tudnám, miért vannak fanatikus hívei ennek a böngészőnek?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.02. 15:14:30

@little green rooster: Ez már csak azért is érdekes, mert a 15 teljesen más motort használ. Lényegében egyenértékű egy Google Chrome-mal, szóval ha abban sem megy, akkor biztosan nálad van a hiba.

(Egyébként nálam a 12.15-tel sincs semmilyen probléma.)

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 15:22:25

Nálam sincs semmi gond az oldalon sem a 12-es sem a 15-ös operával.

Megoldottam. Hamarosan beküldöm a javított kiegészítőmet a v15-ös operához.

Nem tudtok egy olyan kiegészítőröl, ami beszúr különböző szövegeket egy szövegmezőbe? BB-kódok-at használok egy két fórumon, azokhoz kellene... mert volt saját bbcode-om. pl : [spoiler][img][/img][/spoiler] -t tudott a presto-s operám, de itt meg ugye nincs a webkites operában context menu így most ahhoz is kellene nekem egy addon ... :(

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.02. 15:47:08

@summoner: Régi Operához HotkeyBB, Chrome-hoz is biztos van hasonló.

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 15:52:51

Régi Operához van saját context menu.ini-m... A chrome-hoz meg insert text ... csak nem jó az opera next-hez :(

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 16:00:07

Na meg van...

Letöltöttem a chrome webstore-ból az insert text addon-t. Majd belehajítottam az operába. Régen megcsináltam ehhez az addonhoz a teljes bb-kód listát, amit operában is használtam, most az import után tökéletesen működik tovább :)

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 16:02:44

Azt nem tudja véletlenül valaki, hogy hogyan lehet azt beállítani, hogy az Opera v15 a gyorshívóval indúljon?

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2013.06.02. 16:18:22

@summoner:
Úgy látszik, hogy jelenleg csak akkor indul gyorshívóval, ha kilépés előtt bezársz minden fület, mert akkor az lesz az előző munkamenet, amit folytat.

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.02. 16:19:04

Nos most hogy eltöltöttem ezzel egy napot úgy vélem kijelenthetem, hogy:

A gyűjtőlap nagy ötlet, ha valamit el akarok később olvasni, akkor beteszem ide, viszont lehetne rajta csiszolni. PL ez a fa struktura nekem nem jön be, sokkal inkább preferálnék egy amolyan csempés megoldást mint mondjuk a gyorshívó, csak itt nagyobbak lennének, esetleg lehetne váltani lista nézetre. Hiányoznak a könyvjelzők mert ezeket nálam egyátalán nem váltja ki a gyors hívó mappa nézete hogy nézne már ki az, hogy ott van 1000 könyvjező egy mappában... upsz ha már gyorshívó: Jó lenne ha terstre tudnám szabni, mondjuk el tudnám tüntetni az "új gyorshívó" gombot az nagyon jó lenne, meg ha be tudnám állítani, hogy hány oszlop és sor legyen. A felfedezés egy nagyon jó ötlet ... lenne HA! Én mondanhatnám meg, hogy milyen lapok kerüljenek oda be. Én nem tudom, hogy ezek az oldalak fizettek-e az operának, hogy csak ők legyenek, benne, de számomra nincs tartalmuk. Sőt még magyar oldal sincs közte. Egyelőre ennyi. Ha ezeket megoldanák az jó lenne... IRC, M2 még mindig nagy ér vágás nekem... mi van még? Hát igen gyorsnak gyors, a memória kezelést nem néztem de biztos nem kavart volna annyira fel :D. Annak külön örülök hogy a kiegészítőket el kezdték a srácok a nagy sírás rívás után megcsinálni még egyszer :D Mit lehetne még mondani? MDI is jól jönne, meg jól jönne egy normális adblock, ami DIV-elemeket is tud blokkolni, nem csak úgy hogy kijelölök egy elemet és amelyikre ráillek a keresés azt mindet leblokkolja... Ez azért rossz mert van amikor hasonló div-be van egy reklám mint a menü. Remélem visszajön néhány régi újítás. Várom azért még a Presto kiadását, mert kíváncsi vagyok hogy ki fog hozzá nyúlni és mit alkot majd belőle. Ennyi lettem volna :)

Dzsini 2013.06.02. 20:53:02

Nekem a hétvégi aktív használat után talán négy dolog hiányzik/kényelmetlen, a többit megoldottam az Operában is használt bővítmények Chromeos változatának bepakolásával (autopatchwork, longclick, ilyesmik):
- Az oldalra rakható fülek (még mindig szélesvásznú a monitor).
- A jelszókezelő nem a legkényelmesebb ha több név-jelszópárosom is van egy oldalhoz.
- A jobb-balklikkes visszalépés (laptop touchpadján az a legegyszerűbb)
- A numpadon egygombos +-ra nagyítás (szintén laptop).

Emellett 1 oldalt találtam, amit betölt, és utána megfagy az az 1 fül (bezárható, kilőhető úgy, hogy a böngésző többi része gond nélkül fut tovább, az az 1 processz pedig a fül zárásáig lefoglal egy magot). A könyvjelzőket egy bőséges rostázás után elhelyeztem a gyorshívóba (ráfért, volt vagy 50 oldal, aminek már a domain neve sincs meg), címsorból lehet köztük keresni, ha tudom melyik csoportban van, akkor ott külön kereső is van - a csoportokat elneveztem, és ugyanúgy lehet jobbgombos menüből a "napi rutin" könyvjelzőcsoportot egyszerre megnyitni.

A levelező egyelőre marad az Opera12-ben (erről már volt szó, hogy a Mail nem tud bejelentkezni pár helyre, ahonnan RSS-t olvasok), de a fentieken kívül - és ezek nagyobb része is olyasmi, ami rövid távon implementálható - nincs problémám vele. A memóriafoglalása most este (reggel óta fut mindkettő, 64 bites Win7, 4 giga memóriával) a 12-nek 345 mega (4 levelezőfiók + 35 RSS, a bezárt fülek listája 2 elemből áll), a 15 pedig 14 processzt futtat, 7 nyitott fül van benne, és 357 megát foglal (és körbejártam vele néhányszáz honlapot).

Mihics Zoltán (Med1on) 2013.06.02. 22:21:26

@Dzsini: - "A jelszókezelő nem a legkényelmesebb ha több név-jelszópárosom is van egy oldalhoz."

Nem tudom olvastad-e, de ezzel kapcsolatban van okod a bizakodásra, a kódban már most vannak olyan nyomok, melyek alapján lehetséges, hogy visszakerül a régi jelszókezelő.

summoner · http://my.opera.com/summoner1/blog/ 2013.06.03. 10:10:27

Igen az nekem is szúrta a szemem hiányzik a jelszókezelő pont emiatt mert egy oldalhoz több hozzáférésem is van. saját és céges e-mail. És kicsit gáz, hogy mindig el kell kezdeni begépelni hogy váltson.

Nekem nem is a beléptető "kulcs"-gomb hiányzik mert azt nem használtam, hanem "jobb-klikk -> jobbra húz" egérgesztus is be tud jelentkeztetni, így az nagyon hiányzik belőle...

ZeGa 2013.06.03. 12:22:45

@summoner: Nekem is hiányzik a belépésnél ez egér használata, de én mondjuk bal-jobb klikkel szoktam belépni.

Carun 2013.06.21. 20:38:03

Akinek hiányzik az Opera Notes felülete (mint nekem), annak ajánlom a Chrome Áruházból letölthető Simple Notepad-ot.

chrome.google.com/webstore/detail/simple-notepad/ghnkdbkeniegahdcjeeikjoaapakeomf?utm_source=chrome-ntp-icon

Telepítés után a beállításokban még Opera Notes style layout is van.

Kijelölt elemeket ugyan úgy egy kattintással a Notepad-ba lehet menteni, a forrást pedig alapból hozzáadja.
Sajna a jegyzeteket mappákba rendezni nem lehet, de ez is több mint a semmi :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.06.21. 22:39:50

@Carun: Alapnak egész jó. Már csak a következők kellenek hozzá:
- Oldalsáv
- Mappák (még afölött is szemet hunyok, ha a mappák egyben nem funkcionálnak szintén jegyzetekként)
- Timestamp-ek
- Kuka
- Linkesített jegyzetek
- Gyorsbillentyű
- Separator

És persze lehessen a faszerkezetet mozdulatparancsokkal kibontani és becsukni (mint a böngésző minden részén).
süti beállítások módosítása