Magyar Opera

Megjelent az Opera Ice - egy korszak lezárul

Ma megjelent végre a mindenki által várva várt WebKit-es Opera, Opera Ice kódnéven. Nevéhez hűen feltehetőleg fagyos hangulatot fog hozni Operás körökben. Aki eddig még reménykedett, most annak most arcára fagy tőle a mosoly. Sajnos.

Nem csak az Opera kódja vett 180°-os fordulatot, de a cég többi projektje is ehhez igazodik. A jövőben nem lesznek fix verziók Operából ugyanis az új Opera átáll a rolling release terjesztési modellre. Az Opera Next-nek is vége (illetve megmarad a 12-es ágnak, erről a postban később bővebben), helyette bevezették az Opera Ice dev, Opera Ice beta és Opera Ice stable ágakat. [vajon honnan olyan ismerős ez a 3 megnevezés? Szerencsére jégkanári (még) nincs - a szerk.]

A Desktop Team blog is megszűnik jelen valójában (illetve megmarad a még támogatott 12-es ághoz tartozó frissítések bejelentésére), helyette már a Dev blogon jelentik majd be az új verziók changelogjait.

opera14beta.png

Amint a screenshoton is látjátok, ez lett az új Operából. Aki még ezek után is kedvet érez, hogy kipróbálja, annak jó hír, hogy x64-es Windows változat is van belőle (bár kétlem, hogy a V8-at átírták volna, szerintem az IE9-hez hasonlóan 32 bites JS motor fut a 64 bitesben) valamint immáron 4 platformra is elérhető: Az eddigi Windows, Mac és Linux mellett ARM-re is. Ez utóbbi valószínűleg az Opera új irányvonalára is hatással van, mivel az eredeti bejelentésben gyanúsan sokszor szerepelt a "tablet" kifejezés.

Igazából nem tudok más egyebet írni róla, siettem a post megírásával, ezért még nem próbáltam ki, egyelőre még Desktop Team post sincs, csak Labs és Press.

Valahol várható volt ez a döntés. Mindannyian reménykedtünk, hogy nem ez lesz, de legtöbbünkben ott volt ez a sejtés. A cikk alján találtok linket a bemutató videóra is, meg természetesen a letöltési linkeket, ha ezek után még van bárkinek kedve kipróbálni. Na de akkor ugorjunk a második nagy bejelentésre, ami egyfajta vigaszdíjként szolgál az Operás közösség részére. Ez pedig nem más, minthogy az Opera 12.1x ágat biztonsági frissítésekkel 2014 végéig támogatni fogják. Új funkció már nem kerül bele, a HWA is félkész marad, kizárólag biztonsági frissítéseket kapunk, de ez azt jelenti, hogy legalább addig használhatjuk, addigra meg hátha lesz valami. A Presto forráskódjának kiadását egyelőre még nem jelentették be, de még halvány reménysugárként bennünk élhet.

Most pedig következzenek a letöltési linkek:

Letöltés (Opera Ice 14 r33271)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr705186612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesmoryser 2013.04.01. 01:14:34

Jó korán, én ezt a postot valamikor délelőttre vártam ;)

Mesmoryser 2013.04.01. 01:17:26

A képen épp Smittpál mond le? :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.01. 01:22:37

@Mesmoryser: Muszáj volt nekik, hogy még azelőtt ki lehessen próbálni a YouTube-ot, mielőtt az is megszűnik, mire az USA-ban is éjfélt üt az óra: itcafe.hu/hir/megszunik_a_youtube_google.html

Haavard is írta Twitteren, hogy már karikás a szeme, mert napi 36 órában kódoltak.

Teddy Beer 2013.04.01. 01:28:34

A ctrl+c ctrl+v miatt gyanús volt alapból a kép.

"Szerencsére jégkanári (még) nincs - a szerk.]"

Ha reklámfilmre már van egy ötlet: www.youtube.com/watch?v=3lv8pq77Qas

fater63 2013.04.01. 08:01:33

A reggeli kávé után leakartam tölteni...

blash 2013.04.01. 10:26:09

ezt beszoptam, fene sem figyelte a datumot...

fatal 2013.04.01. 12:42:40

Idén először nem szoptam be a hírt :D Tavaly a position-fixed bug javítást igen :D

Teddy Beer 2013.04.01. 19:41:34

@blash: Amúgy ma van fontosabb ünnep is, de mindegy.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.01. 21:16:04

@Teddy Beer: Bezony. Például ezen a napon született Puskás Öcsi 86 évvel ezelőtt. :D
Meg még van számos más esemény is köthető a mai naphoz: en.wikipedia.org/wiki/April_1#Events

Vagy talán arra az ünnepre gondolsz, aminek köze van egy tojásokat tojó, mutáns nyúlhoz? :D

Teddy Beer 2013.04.01. 22:08:50

Passzol a szint az opera részesedéséhez. ;)

Cole1 2013.04.01. 22:58:26

Húú basszus, ez kemény volt. :D

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2013.04.02. 20:00:03

Nekem Schmitt Pali tűnt fel a képen legelőször!

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.02. 20:44:23

Először megettem. Bár mentségemre legyen mondva, ma olvastam, nem a tegnapi nózis hülyeségekkel, akkor már rá lettem volna készülve. :D

Örömteli hír viszont, hogy az új mobilos ág egyre jobb, ma jött le egy frissítés és már működik az auto-tördelés! Bár az is igaz, hogy a frissítés elsőre megfektette a telefont, frissítés és újraindítás után sem volt hajlandó elindulni az Opera... Friss telepítéssel meg a (még) nem szinkronizálható könyvjelzőim és mentett lapjaim mehettek a kukába. De sebaj, remélhetőleg nemsokára ez sem lesz probléma...

ap · http://premiumlivesets.hu 2013.04.02. 21:24:31

ez így 2-án ütött.. nem néztem h tegnapi a hír :D

fatal 2013.04.03. 13:49:34

@arqblasio: Zoomolás után újratördel? Na akkor azt kipróbálom. :) Opera link van?

ZeGa 2013.04.03. 14:59:38

Valamit lassan posztolni kéne, mert sokan később néznek fel ide és a dátumot nem nézve mind benyalják ezt a cikket. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.03. 17:48:22

@ZeGa: Nem nagyon van mit postolni. Lassan tényleg kiadhatnának valamit. De elnézve, hogy még az áprilisi tréfa is elmaradt... Lehet, hogy olyan állapotban van a Webkites verzió, hogy nem nagyon van kedvük tréfálkozni.

Két, fejlesztőktől származó Twitter bejegyzés közül az egyikben az egyik fejlesztő +1-gyel a másiknak a szövegkijelölésre (hogy kellene a plain/text kijelölés is, nem csak a WYSIWYG változat), a másikban szintén az egyik fejlesztő +1-gyel a másiknak arra, hogy a Ctrl+Tab/Ctrl+Shift+Tab működésének olyannak kéne lenni, mint eddig.

Az x64-es V8-ról sincs semmi infó. Ha meg ilyen triviális dolgokban is ennyire nagy a gáz, akkor vajon mi lehet a többivel? M2, oldalsáv, eszköztárak, gyorshívó, Opera Link, oldalspecifikus beállítások, stb.?

ZeGa 2013.04.03. 19:33:26

@penge™: Pedig Haavard folyton hangoztatja, hogy milyen keményen dolgoznak.

Nekem valahogy az az érzésem, hogy most pénteken kapunk valamit. :)

Cawington 2013.04.03. 20:02:08

@ZeGa: Haavard kénytelen ezt mondani...

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.03. 20:22:28

@fatal: zoomolás után nekem újratördel. :) PLAY Store. Vagy milyen linket szeretnél? :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.03. 20:22:51

@ZeGa: Kemény munka kiigazodni is egy olyan gigantikus forráskódban, ami egy 30+ megás butaböngészőt eredményez.

El nem tudom képzelni, hogy milyen gányolt káosz lehet ott, ahol ezt ráadásul még "lightweight"-nek is hívják.

fatal 2013.04.03. 20:23:32

@arqblasio: Azt kérdeztem, hogy működik-e már az Opera Link (szinkronizáció), vagy még mindig csak a myoperára irányít? :)

fatal 2013.04.03. 20:25:30

@penge™: A kisebb forráskód nem feltétlen kevésbé gány, sőt. Lásd pl. a kiírhatatlan bugok a jelenlegi Operából. Pedig a logikád alapján a mostani Operának baromi letisztult kódja lehet.

blash 2013.04.03. 22:05:41

@Teddy Beer: aznap reggel (is) alig tudtam felkelni, s hogy magamhoz térjek kicsit olvasgattam az ágyban miniben, köztük a feedeket a google readerben, amíg van... Eszembe nem jutott dátumot nézni.

@Med1on: nahát, micsoda meglepetés.

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.03. 23:47:20

@fatal: jajj, jó, rendben. :) elsőre nem esett le. nincs. ahogy írtam is, valami miatt a frissítéstől elszállt az egész, újratelepítéssel meg mehetett minden elölről... Link továbbra sincs. de van egy olyan érzésem az még egy komolyabb dobásuk lesz egy-két héten belül és jön a végleges. Nekem nagyon stabilan működik, az androidos chrome-nál fényévekkel jobb! így reménykedek, hogy az asztalival sem lesz nagy probléma, bár tény, az nagyságrendekkel bonyolultabb egy mobil szoftvernél...

Mindenesetre dolgoznak, ma is lejött egy frissítés, bár ebből semmi változást nem érzek.

fatal 2013.04.03. 23:48:30

@arqblasio: Kipróbáltam közben, nincs. És borzasztó lassú nálam a tördelés, ez így még mindig hatalmas visszalépés és marad nálam a mobile. Nincs reklámszűrés sem.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.04. 05:01:49

@arqblasio: Nem tudod valahogy megfejteni, hogy milyen URL-ről jönnek a frissítések? Hátha tesztelik már a desktop változatét is és ügyes URL- módosításokkal ki lehet bányászni egy internal verziót. :D

Darkcomet 2013.04.04. 08:15:15

Hehe... A Chromium project pont tegnap jelentette be, hogy dobja a wbkittet.

Bluemotion 2013.04.04. 08:39:11

A Google forkolta a WebKit-et, új böngészőmotort fejleszt Blink néven

A Google alkalmazásában álló Adam Barth tegnap bejelentette a Chromium projekt blogján, hogy nehéz döntést hoztak: a jövőbeli fejlesztéseket elősegítendő, forkolják a WebKit-et és a forkolt kódbázis alapján új böngészőmotor fejlesztésébe kezdenek Blink néven. A változásnak köszönhetően lényegesen tisztulhat a kódbázis. A fejlesztők úgy számítják, hogy eltávolíthatnak 7 build rendszert és törölhetnek több mint 7 ezer fájlt. Ennek következtében mintegy 4,5 millió felesleges kódsortól szabadulhatnának meg. A végeredmény: jobban átlátható kód, nagyobb stabilitás, kevesebb bug.

blog.chromium.org/2013/04/blink-rendering-engine-for-chromium.html

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.04. 10:40:00

@Bluemotion: A multiprocessz architektúra és a Google házi szabványai (Native Client és társai) bebetonozása miatt van erre szükség...

blash 2013.04.04. 11:00:42

@Bluemotion: csak a fícsöröket, például testreszabhatóságot felejtették ki...

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.04. 12:05:15

@penge™: ha van valami tipped, hogy hogyan láthatom, honnan szedi a frissítést, megnézem. Magában a böngészőben nincs látható frissítés opció, szerintem minden a Play Store-on megy keresztül és nem az Opera szerverein... A frissítés tök automata, én csak annyit látok, hogy kiírja, hogy telepítve...

@fatal: azért rémesen lassúnak nem mondanám, bár valóban nem azonnal tördel újra. De valószínűleg nagyban függ a telefontól is. Nálam egy HTC ONE S, Snapdragon S4-es kétmagos izzad, talán emiatt nem érzem annyira vészesnek? Nekem a korábbi Mobile verzió androidon már nem volt valami kényelmes, emiatt váltottam először itt Chrome-ra, majd most egyből az új Mobile-ra. A Link meg szerintem a következő néhány frissítés alatt fog érkezni, bár a csoportosítható gyorshívók miatt nem tudom mennyire kompatibilis a mostani asztali változattal (semennyire?) Mindenesetre ezt az utóbbit várom, hogy implementálják majd az új asztaliba is.

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.04. 12:12:18

@penge™: automata a frissítés, a böngészőben nincs is frissítéskeresés lehetőség. Szerintem Play-ről szedi és nem az Opera honlapokról... De ha van tipped, hogyan lehetne meghekkelni a dolgot, segítek. ;)

@fatal: a borzasztó lassúval azért nem értek egyet. Bár ez biztos telefontól is függ, nálam egy HTC One S, Snapdragon S4-es izzad, itt nem érzem annyira vészesnek. Persze, nem bevillan az újratördelés, de max 1 másodpercen belül újratördel a nagyítás után. Azért ez annyira nem vészes. ;) Én a korábbi Mobile-al nem voltam már elégedett Androidon, Mini is inkább csak dísznek volt, kényelmesebb volt a beépített és a Chrome kezelése is, de most ez az új Mobile számomra eddig nagyon bejött... A Link meg szerintem egy-két héten belül érkezhet, anélkül véglegest nem fognak kiadni, bár a mappákba rendezhető gyorshívók nem lesznek igazán kompatibilisek a jelenlegi asztali verziókkal, így érdekes lesz látni, milyen formában érkezik majd ez a ficsőr...

fatal 2013.04.04. 12:15:10

@arqblasio: Valószínűleg függ a telefontól is, nekem még egymagos telóm van (Xperia Mini Pro), fél giga rammal és a mobilehoz képest lassú, több másodperc mire betördeli. Nekem nem kényelmetlen a mobile, egyedül az indulása lassú.

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.04. 12:15:54

H*LYE BLOGMOTOR!!! Először TIMEOUT, törli a hozzászólást, meg sem jelenik, majd megírom újra, erre mindkettő posztolva és most már törölni sem tudom a feleslegeset...

@penge™: Mikor álltok át a Wordpresses oldalra? Őszintén, sokkal kultúráltabb és jobban kezelhető egy Wordpresses blog, mint ez a ......

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.04. 12:20:11

@fatal: Akkor ez a különbség. Itt egy giga ram még a procihoz. Persze, van még mit javítani, de az irány itt szerintem jó lesz. A régivel mindig is az volt a problémám, hogy a kezelőfelülete még a régi S60-as telefonokhoz volt tökéletes, éritőképernyő nélkül. Az E51-en imádtam, amíg ki nem halt alóla a telefon. Itt már túlbonyolított a dolog. Az egyedüli furcsaság a beépített visszagomb hiánya még mindig, nem áll kézre az androidos vissza használata a visszalépéshez, pedig jogos felvetés, az összes más app ezt használja jellemzően, de egy böngészőben ez még szokatlan... :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2013.04.04. 13:08:22

@arqblasio: Úgy gondoltam, hogy ismersz valami sniffer alkalmazást Androidra, amivel lehet figyelni a HTTP kapcsolatokat, hogy mikor-honnan-hova.

Én már rég átálltam volna Wordpressre, de a többiekkel nem tudom mi van.

arqblasio · www.arqblasio.com 2013.04.04. 13:29:48

@penge™: most a következő pár napban nem ígérek semmit, de amint lesz időm, megpróbálok utánajárni, hátha sikerül. Bár nagyon gyanús, hogy simán csak az áruházhoz visz és nem az Opera szervereihez.

A Wordpresses átállást meg szerintem lépjétek meg. ;) Az oldal ahogy néztem, gyakorlatilag kész, működés közben meg lehet még csiszolni, a gondok úgyis csak akkor jönnek elő, ha vannak. Ide meg kiraktok egy linket, hogy elköltöztetve és kész! ;) Akkor majd mindenki megy oda, ha már nincs más választás, így csak a halogatás lesz belőle.
süti beállítások módosítása