Magyar Opera

Búcsú a témáktól! + béta

Úgy néz ki, a fejlesztők múlt hétvégén Star Trek maratont tartottak és most ennek hevében mindent könyörtelenül asszimilálnak. Ráadásul Johan Borg a My Opera Mail Team-ből még ki sem fejtette álláspontját, de már előre félek tőle. Elvégre a webes felület fejlesztésébe sem véletlenül öltek bele ennyi munkát. :-)

Legújabb áldozatuk az eddigi témás oldal, amely szintén megszűnik. Helyette az addons.opera.com/themes oldalon lesznek elérhetők. Már ha a készítőik újra feltöltik őket oda, ami egyrészről jó, mert kihullanak a már régóta nem működők, másrészről nem, mert rengeteg grafikus munka veszik kárba és amit töröltek, azt már biztos, hogy nem veszi át senki.

Az új oldalra témákat és skineket is fel lehet tölteni. A fejlesztők elismerik, hogy a régi megoldás nagyon "powerful", ennek ellenére a buta változatot ajánlják, mert azzal kevesebb a kompatibilitási nyűg. Feltételezem, szándékuk legkésőbb az Opera 14-ben ezt is kukázni majd, érdeklődés hiányára hivatkozva.

Mindenesetre várjuk ki az asszimilációs hadjárat végét.

Továbbá a béta is kijött. Innen letölthető a 32 bites, Innen pedig ugyanaz 32 és 64 bites változatban és más platformokra is, ezüst ikonnal, de ezt leszámítva ugyanaz a kettő.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr894474756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.26. 15:28:24

Személy szerint örülök, hogy nincsenek skinek, viszont fáj hogy aki eddig csak azzal élvezte az Opera használatát az most mihez fog kezdeni... mert a gyári témát mindig sikerül elrontani, szerintem most sem lesz másképpen.

Worlon 2012.04.26. 15:42:27

Én azt várom már, hogy mikor jelentik be, hogy az Opera fejlesztése leáll, mivel kevesen használják, és egyre inkább bele olvad a szürke alsó kategóriába, így nem éri meg vele foglalkozni.

Én már ezen se csodálkoznék...

Amúgy elég vicces, hogy az Opera Team blogon a hozzászólások 99% bugokat említ, ehhez képest meg már Beta fázisban vagyunk, és nemsokára final jön...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.26. 15:45:09

@Worlon: Azért ismerd el, hogy a ban gombot nyomogatni gyorsabb, mint bugokat javítani. Lehet, hogy a vezetőség már menekíti a zsét egy offshore számlára és ez lesz az Opera utolsó kiadása. :D

Worlon 2012.04.26. 15:45:57

Amúgy ezek az opera témák amik az új oldalon vannak, szánalmasak, egy háttér és kész...

Komolyan, régen nekem Opera az elit böngésző volt, most meg egy csonka, vérző torzó, amit még tovább vagdosnak.

2012.04.26. 15:49:26

Őszintén szólva érdemben sosem használtam skineket és témákat sem érdemben. Időnként kipróbáltam párat, aztán mindig visszatértem a gyári témához.

Szerintem jó, hogy kicsit próbálnak takarítani, mert például a Firefox esetében mindigis zavart az a zűrzavar és átláthatatlanség ami a skinek, personák (így hívják) és kiegészítők körül volt és van.

2012.04.26. 15:51:23

@Worlon: Nézd meg a Firefox personákat, azok is csak hátterek végülis, mégis minden 15 éves Facebook-lány használja őket.

Worlon 2012.04.26. 15:52:39

@penge™: Én nem tudom mire vélni ezt az egészet. Megérteném, hogy kivesznek belőle nem igen népszerű részeket, miközben más bekerül. De ami új lesz a 12-ben, annak jó része meg alapból le is lesz tiltva. Nem értem ezt az egészet, rohannak a gázpedált tövig nyomva bele a szakadékba.

Minden újdonságával együtt ez a 12 egy komoly visszalépés, és ezt követik már a weboldalukon is.

Sajnos igaz, hogy a Skinek nem igen voltak karban tartva, de ez azért van, mert a rengeteg snapshottal megölték a skineket. Nem lehet bírni fejlesztőként, hogy kiadnak egy snapshotot, amit sokan feltesznek, majd a skint utána kell szabni, majd köv. snapshotban megint valami változik, és mondjuk visza kell csinálni...

Én annó az uTorrentet fordítottam kb egy fél évig, de aztán ráuntam, hogy 2 órányi fordításomat egyik kiadásról a másikra kukázták v. átírták, majd 2 kiadással később vissza tették bele...

Sajnos amit az Operások művelnek az számomra már nagyon komolytalan. Opera 12 Beta... mitől béta?? ugyan az mint az egyel előző kiadás, csak átírták...

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.26. 16:02:24

A szánalmas torrent kliens is vegyék ki !!!!44444

2012.04.26. 16:08:05

@Worlon: Szerintem nem feltétlenül hülyeség a hardvergyorsítás alapbóli letiltása egészen addig amíg nem válik atomstabillá. Sokkal frustrálóbb az egyseri felhazsnáló számára egy hardwegyorsítással kapcsolatos bug miatti omlás vagy kernel panic/BSOD, mint egy power user számára bekapcsolni a funkciót az opera:config-ban.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.26. 16:08:58

@aronvirginas: Egy gond van. Hogy míg a hátterek csicsázásra valók, addig az eredeti témáknak funkcionális előnye van. Lehet csökkenteni az eszköztárak méretét, lehet ikonokat cserélgetni, bármit.

Én is gyári skint használok, egyrészt, mert rajzolgatok elemeket, másrészt a többi vagy alig frissül, vagy évek óta nem frissül. De például marhára zokon venném, ha a korábbi, M2-ből átmentett kuka ikon (amit megint lecseréltek) eltűnne és az ocsmány gyári, fényes 10.5x utánérzéses ikont kéne használnom. A könyvjelzőikonnál dettó.

Szerencsére már a default Windows Document ikont lecserélték (mikor egy oldalnak nincs faviconja, nem a piros ocsmány ikon van).

Ezen kívül címsor, állapotsáv, Hotlist Selector, stb. Ráadásul most nézem, a címsorban az RSS ikon megint 1 pixellel lejjebb van, mint a könyvjelzőcsillag.

@Worlon: Az átírás még önmagában nem lenne baj, de a HIVATALOS DOKUMENTÁCIÓK TELJES HIÁNYA az már annál inkább.

Egy darabig csinálta TTT is, aztán beleunt: homepage.hispeed.ch/ttt-o/guide/32full/list-fullalpha.html

Aztán a kínai srác: www10.ocn.ne.jp/~alias/skin/opera_skin_image.html

De ő se fejleszti már igazán. Az Operawiki.info pedig szintén elavult.

Azt is egy kínai blogger irkálja, hogy mi változott az opera:config-ban snapshotról snapshotra.

Így nem lehet fejleszteni. Egy nyílt forráskódú projektnél is több/összeszedettebb a központi koordináció, mint az Operánál.

Például a legtriviálisabb: www.opera.com/support/usingopera/operaini/

This document was last updated for Opera 11.60.

Azóta volt egy 11.61 és egy 11.62 is, amikben szintén történtek opera:config változások. De ez még aránylag jó teljesítmény, anno a 11.5x idején frissítették 10.64-ről.

Így aztán élvezet bármit is fejleszteni bármilyen API-ra. Igazi "csináld magad" érzés. :D

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.26. 16:20:56

@penge™: Szerintem rámutattál a problémák gyökerére. A legegyszerűbb megodoldás kiszedni a kódból ezeket. :D Nem kell dokumentálni cső.

Dzsini 2012.04.26. 16:23:55

@Nameless®: csomó gond megoldva :) Következő probléma a Presto motor inkompatibilitása a Webkittel.

2012.04.26. 16:28:02

@penge™: Nem tagadom a skinezés esetleges funkcionális hasznát, de (mint említettem) érdemben sosem foglalkoztatott. Sőt, a 10.50-es verzoó óta a gyári témák kifejezetten tetszenek. Plusz Mac-en (a rendszer témáját követve) minden alapból monokróm szürke, így egy színes skin el is ütne a többi alkalmazástól.

sChess 2012.04.26. 16:46:51

Szerintem a paneleket ( my.opera.com/community/customize/panel/ )is nyugodtan ki lehet kukázni. Évek alatt egy értelmeset találtam, az is alkalmatlan lett végül.

janihunk 2012.04.26. 16:54:47

Ugyan azt tölti le min ami tegnap ki jött: Opera-Next-12.00-1387.i386

Worlon 2012.04.26. 16:58:55

@janihunk: Nem reklámozták, de a blogon lehet olvasni a hozzászólásokban, hogy ugyan az. Ami már csak azért is vicces, mert ezer millió BUG van benne, mégis hibajavítás nélkül béta let...

Teddy Beer 2012.04.26. 17:01:13

@Worlon: Másról ott úgyse lehet tracsipacsizni.

@penge™ Ez neked kínai... :P

@Nameless® Ok, de akkor nem frissítek a mostaniról. Ki kéne rúgni az "új" boss-t és olyat tenni a helyére aki nem chrome-ot akar fejlesztetni.

blash 2012.04.26. 17:04:51

@penge™: inkább jappónak tűnik, mint kínainak.

Egyszer módosítottam skint, de szörnyen macerás volt, mert minden változtatás ellenőrzéséhez újra kellett indítani az Operát. Végül sikerült elérnem, hogy megadott határok közt változzanak a tabok szélessége.

A rögzített taboknál továbbra is zavaró, hogy kötelezően baloldalra vándorolnak, s nem látható <title> szöveg.

MosoMasa 2012.04.26. 17:14:26

Nekem pl. bejönnek az új témák - a régiek irgalmatlanok volta, és agyonig bonyolítottak.
Most a Ochre Weave -t használom, nagyon kellemes és egyedi.
Azaz használnám, mert brutál szr az opera bétának nevezett gányja.

blash 2012.04.26. 17:15:12

@sChess: a panelek még rosszabb sorsot kaptak, mint s widgetek, pedig már az alapból az Operában lévők is hasznosak lehetnek.

Sokat használom az ablak panelt, ha kijelző felbontása engedi. Most épp nem, mert egy ezeréves, 15"-os notin kínlódom, amin még a megnyitott oldalakkal is vissza kell fognom magam...

Pár verzióval ezelőtt meg is lepődtem, mikor javítottak az ablak panelen a bezárt, majd visszakukázott oldal helyét, mert nem oda nyílt vissza, ahol a bezárás előtt volt, hanem legalulra. A taboknál viszont nem volt ilyen gond.

janihunk 2012.04.26. 17:29:14

Hát elég idegesítő hogy semmi változás. Legbosszantóbb bug hogy néha teljesen váratlanul lefagy vagy 10-20mp re aztán újraéled.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.26. 17:32:41

@blash: Attól még, hogy japán a domain, japánul ír és Japánban él még lehet kínai. :D

Viccet félretéve, nem kell újraindítani, elég Shift+F12-vel váltani egy másikra, szerkeszteni, elmenteni, majd visszaváltani.

Ha nem engedi (mert a szerkeszteni kívánt skinnel indítottad és lefoglalta a zip fájlt), akkor válaszd le Process Explorerben vagy Process Hackerben a handle-t és már el is tudod menteni a módosítást.

Persze így se annyira kényelmes, de azért sokkal jobb, mint újraindítgatni.

Baldric2 2012.04.26. 17:47:08

@sChess: Dehogy kéne kukázni, lehet elég rugalmasan használni őket, és ha neked nem is hasznos, akkor sem kéne azt gondolni hogy senkinek nem kell:
dl.dropbox.com/u/1425868/opera_panel.jpg

franatixx 2012.04.26. 17:57:42

@penge™: Ez szép. Amúgy kicsit elszomorító látni amikor már te is így anyázod őket. :(

Amúgy nekem kicsit az az érzésem tényleg valaki leszólt fentről hogy iparkodni kéne és most a hátralévő fázisok erőltetett menetben lesznek majd lelépve. Ami elég szomorú mert nem hogy az hw gyorsítás nem lesz alapból bekapcsolva, a kalapom merném rá tenni megy a jó öreg bugok nagy része is a véglegesbe (position:fixed és társai), örülhetünk ha az "új jövevényeket" addig kipucolják. Talán túl sok fícsört vállaltak be a srácok a 12-es verzióra hogy így megcsúsztak?

zephon 2012.04.26. 18:04:32

Engem a forrásban (Ctrl+U) történő keresés idegesít nagyon. Rákeresek vmire és beszínezi szürkével, kösz, sokat látok belőle. Itt is használhatnák az elsötétítéses és zölddel (!) kiemeléses keresést, mint oldalakon.

(Tudom, hogy ha F3-al megyek már a következő találatra, akkor kékkel kijelöli, de akkor is kényelmetlen)

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.26. 18:13:41

@Teddy Beer: Hát legalábbis már korábban leírtam, hogy venni egy baszott nagy fehér táblát és felírni a panaszokat meg mindent ami kéne egy sikeres termékhez majd szépen nekiállni programozni. Meg megnézni hogy hova akarnak haladni. Mert így semmi...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.26. 19:12:15

@franatixx: Alapjában véve minden végleges plusz időt vesz el, mert jobban le kell tesztelni, mint a snapshotokat. Nyilván a végtelenségig nem várhatnak a kiadással, mert a többség még mindig azt használja, nem snapshotokat, de minél sűrűbben adnak ki véglegest (ha a minőség azonos!) annál több plusz idő veszik el a minőségellenőrzésre. Megtehetnék, hogy lépkednek előre a verziószámmal, mint az Chrome és 1-1 verzióban behúznának egy paddingot (és akkor a minőséget is lehetne tartani), de azzal se mennének semmire.

Bővíteni kell a céget. Több fejlesztő = gyorsabban ugyanaz a minőség vagy ugyanannyi idő alatt jobb minőség. Más lehetőség nincs.

@zephon: Az engem is. Szintén 10.5x óta. :-) Az Omelion nevű skin fejlesztője talált rá megoldást, de bármilyen skin [Generic] szekciója alá beleszerkesztheted: homepage.hispeed.ch/ttt-o/guide/32full/l-specialsections.html#generic

Az egyetlen probléma vele, hogy bugos szegény (ez kivételesen a 9.5 óta), ami annyit tesz, hogy ha aktiválod a skint futó Opera alatt, akkor a következő újraindításig működik. Utána megint aktiválnod kell a skint, ami vagy azt jelenti, hogy átváltasz másik skinre, majd vissza, vagy csinálsz egy sajátgombot/billentyűparancsot/mozdulatparancsot a "Reload skin"-hez és azt nyomod meg minden Opera indítás után.

Fushi Mishi 2012.04.26. 19:22:17

A skineket nem sajnálom (meg torrent + widget). A Unite-ot már igen bár ritkán használtam, de egyedi volt tőle az Opera. Remélem a Notes-ot meghagyják, azt intezíven használom, meg a navigációs shortcut-okat (ez pl. hiányzik a bétából).

Off
Egy kis reklám: ha nem kémprogrammal akarsz keresni, használd a duckduckgo.com-ot!

MosoMasa 2012.04.26. 20:25:40

@zephon: Ctr+f - írd be e keresendő szót, majd jelöld ki kézzel a forrás első szavát pl. (ugye ez kék lesz)
Aztán F3-al lépkedsz és innen már a találatokat kékkel jelöli.

zephon 2012.04.26. 21:58:55

@MosoMasa: épp ezt írtam, hogy tudom, hogy így megy, de nem így kéne lennie szerintem, mert teljesen nélkülözi a logikát :) (plusz inkonzisztens, az oldalakon miért nem így kell csinálni?)

Mesmoryser 2012.04.26. 22:12:48

@zephon: Úgy látszik oprendszerfüggő. Nálam Ubuntun narancssárgán jelöli ki az elsőt és F3-at nyomva a többit is.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.26. 22:17:38

Olyan kurva jol sikerult az uj beta, hogy azt mondja, hogy nincs java a gepen!
Chat.hu es chat.gyaloglo.hu.
A legujabb java van fenn Java Runtime Environment 7 Update 4.
Az opera_plugin_wrapper_32.exe persze megint benn ragadt a processek kozott.

Egyszeruen nem hiszem el, hogy az Opera 12.00 Build 1328 Snapshot-tol felfele csak fost adnak ki a kezukbol.

Kenytelen leszek atterni a Maxthon-ra, ha az Opera igy folytatja tovabb.

zephon 2012.04.26. 22:20:34

@Mesmoryser: igen, gondolom ezek operációs rendszer színsémák:
inaktív kijelölés színe (szürke), aktív kijelölés színe (kék). Csak, ha ezt megváltoztatom, akkor minden alkalmazásban megváltozik, ami a rendszerbeállításokat nézi, szóval én még mindig tartom, hogy az Operánál van a hiba.

Egy a lényeg: szerintem a forrásban ugyanúgy kéne keresnie, mint az oldalakon.

janihunk 2012.04.26. 22:21:36

Na ezt mié csinálja: www.kephost.com/images4/2012/4/24/bu62sy704j02dqoabs98.png Egyszerűen nem hajlandó kitenni teljes nézetbe normálisan. Néha bekattan neki valami és ezt csinálja, és semmivel nem tudom visszaállítani csak ha a Local és Roaming "menéseket" felülírom egy párnapja lementettel. Akkor megint megjavul pár napra. 12.00 1387build de már az előzőek is ezt csinálták. Már kikapcsoltam összes kierjesztés é nem azokkal van a gond mert anélkül i csinálja.

MosoMasa 2012.04.26. 22:26:44

@zephon: Mer' gondolom erre is szarnak, azért.

2012.04.26. 22:29:27

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Trollkodás helyett használhatnád a 11.62-t. Tény, hogy a beta bugos, de majd ha a végleges is az lesz, akkor lesz értelme panaszkodni.

2012.04.26. 22:30:28

@janihunk: Ez a HTML5 verzió? Ha igen, akkor az sosem ment teljes képernyőn egyetlen böngészőben sem.

janihunk 2012.04.26. 22:39:11

@aronvirginas: Minden videónál ez van. Ha rámegyek hogy felbontást akarok választani akkor azt írja ki hogy beállítások és kiteszi a felbontásokat meg hogy milyen sebességgel fusson a videó. És a saját videóimnál is ez van ami meg sima avi. Ja és krómba meg ha átlinkelem ott tökéletes.

janihunk 2012.04.26. 22:43:32

Ja és most csináltam egy tiszta telepítést a béta bulid ból csak a gyorshívókat, könyvjelzőket és a jelszavakat tettem át az újba és még mindig ezt csinálja.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.26. 23:22:27

@aronvirginas: nem trollkodas.
Szerinted, hogy adjak a velemenyemnek hangot?
Enekeljem el es rakjam fel a youtube-ra?

Teddy Beer 2012.04.27. 00:02:40

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Jó ötlet. Trollkodj, üvöltözz, káromkodj, fikázd a népszerű celebeket, meg népszerű videókat és mindezt angolul. Rakj ki reklámokat, melleket és egy kis pénzt is kereshetsz vele. Sok vlogger (spammer) csinálja így.

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.04.27. 06:47:24

@Teddy Beer: Mar en is gondoltam ra.

Csak en vagyok olyan szerencsetlen, hogy allandoan nalam szarakszik az opera_plugin_wrapper_32.exe?

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.04.27. 09:38:44

lassan új böngésző után kell néznem.. :(
penge megfogalmazta a lényeget.
nem elég egy új funkciót kitalálni, azt utána kézen fogva kísérni is kell. az opera minden kitalált forradalmi vagy nem forradalmi ötletével elkövette azt a hibát hogy kitalálta, bepromózta, majd úgy hagyta.. a widgetek is ígéretes dolog lett volna a unite is a kiterjesztések is és a full customizálható skin is.. de a bevezetésük után félkész dokumentáció mellett hagyták megrohadni és most csodálkoznak h kénytelenek lehúzni a rolót..
a cég figyelmen kívül hagyja hogy ez nem egy tömegtermék, azok használják akik legalább picit konyítanak az informatikához, és ők nem érik be azzal hogy a főverziók éves periódusban jönnek ki. ők használják a snapshotokat is, ami viszont folyamatos inkompatibilitást produkál a pluginekkel, a skinekkel.. így pedig elvész az egész értelme. ne várja el senki ezektől az "fejlesztőktől" h folyamatosan fejleszteni fogják rendes dokumentáció hiányában a cég hóbortjának megfelelően a saját kiegészítőjüket. nincs akkora piaca a terméknek hogy megérné.
úgy látom amit az előző vezetés felépített (rosszul) azt a mostani vezetés nem javítani igyekszik, hanem nemes egyszerűséggel megszüntetni. a baj ezzel csak annyi hogy a levelezőt kivéve lassan annyit fog tudni a böngésző mint a versenytársai, márpedig azokkal nem versenyezhet jelen pillanatban.
chrome-ból és firefoxból is használok bétákat snapshotokat de mégis tudok velük böngészni. ritka eset hogy megadja magát, átlagfelhasználás mellett kb fehér holló szindróma. de az operás bétákkal sokszor még böngészni sem lehet normálisan.. sőt a stabil verzióknak is vannak gyerekbetegségei.
pontosan emiatt én a leveleimet sosem mertem az operára bízni. innentől az M2 számomra egy valami, amit hoz magával a böngésző. a unite-ot nem volt értelme használnom. a skineket régen használtam de miután minden egyes snapshot tönkreverte a témákat inkább bámulom az ocsmány gyárit. a pluginokat is kikukáztam (illetve kikukázták magukat a frissítések során) így lassan eljutok oda hogy csak böngészőként használom az operát. márpedig csak böngészőből van jobb is.
az a szomorú igazság hogy ha nem lenne a dragonfly már nem lennék operás.. egyszerűen annyi vele a nyűg a 10.5 óta hogy nem éri meg szenvedni vele.
a levelezőt eleve kiváltottam, jelszókezelő van máshol is ráadásul jobb is, az egérmozdulatokat pluginnal tudom máshol is reprodukálni, a torrentet ki tudom váltani jobbal (pedig sokszor használom mert kényelmes) noads van már minden épkézláb böngészőre ráadásul jobb is mint operára, úgyhogy szép lassan elfogynak az indokok amik itt tartanak.
az opera ott nyúl nagyon mellé hogy nemsokára mobilon sem lesz sehol.. a google ott is megnyomatja a chrome-ot mint pc-n és egy két év múlva ennyi volt. az elmúlt 1-1,5 évben az opera teljesen elhagyta az asztali verzióval való foglalkozást, most ami megmaradt belőle azt is megritkítják, de ettől se itt se mobilon nem lesz jobb..
itt lesz egy fejlesztésben megkésett sablonböngésző ami nem tud annyit mint a társai, és piaca révén még az oldalakkal is összeveszik, mobilon meg egy piaci előnyét szép lassan elvesztő mezei böngésző..
akkor mi lesz, mit fognak megszüntetni?

2012.04.27. 10:40:32

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX: Többet segítesz, ha bugjelentést készítesz vagy a hivatalos fórumon jelented ahibát. Én is azt tettem, mikor a 11.62 Mac App Store verziójában felfedeztem egy komoly bugot. Egy hét nem telt el és fent volt az App Store-ban a 11.63, ami javította a hibát. Szerintem ha konstruktívan állsz hozzá, a fejlesztők és a fórumozó társak is konstruktívan fognak hozzáállni. Zsörtölődéssel és frusztrált hangvételű "kész, eddig volt" ultimátumokkal nincs mit kezdeni, és ezt fejlestőként mondom. Ezért neveztem trollkodásnak, amit művelsz. Én sem vagyok mindennel elégedett, néha hangot is adok ennek, de igyekszem mindig konstruktív lenni és lám eddig volt eredménye. Persze mindig könnyebb frusztrált hangvételben zúgolódni...

2012.04.27. 10:43:29

@Nameless®: Nem értem. Mi van a Chrome-mal?

franatixx 2012.04.27. 10:45:25

@ap:
>az a szomorú igazság hogy ha nem lenne a dragonfly már nem lennék operás..

Tulajdonképpen mi az a dragonflyban amit a Chrome/IE/FF devtoolsa nem tud? Nagyon rég használtam utoljára de nem emlékszem semmi extrára, csak hogy sokkal kényelmetlenebb számomra a felülete mint mondjuk a Chrome-nál vagy az IE-nél.

franatixx 2012.04.27. 10:49:18

@aronvirginas:
Ott megy a full ablak.

Mondjuk szvsz nem sok értelme van, nekem pl. teljesen jó ha csak a böngészőablakot foglalja el, ha full ablakba akarom tenni akkor majd nyomok egy F11-et. Úgy még jobb is ha olyasmit akarok hogy valamit fél szemmel nézni és mellette dolgozni, a képernyő egyik felébe rakom a nagyba kitett videót, a másikba a melót.

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.04.27. 10:57:47

@franatixx: az egyik legkényelmesebb dolog hogy az elemkiválasztás folyamatosan aktív, és nem kell minden egyes elem kiválasztása után bekapcsolni... a többi böngészőnél falra mászok attól hogy állandóan be kell kapcsolnom minden egyes elem kiválasztása után... de ez csak egy dolog ami miatt kényelmesebb használni számomra.. a css beírása is rugalmasabb mint a többiben pl.de még sorolhatnám..
rengeteg olyan funkciója van ami ott adott helyen szoktam meg, kézre esik a többiben meg kicsit kínszenvedés elővarázsolni. tudom hogy nem a legfejlettebb, de ezzel tudok a leghatékonyabban és a leggyorsabban dolgozni.

2012.04.27. 11:01:02

@franatixx: Nálam a WebM formátumú YouTube videók egyik böngészőben sem mennek. Tény, hogy Chrome-mal nem próbáltam, igyekszem magam távol tartani a Google termékeitől/szolgáltatásaitól (nevezzük ezt paranoiának). Opera és Firefox alatt csak a böngészőablakot foglalják el a teljes képernyős WeBM videók. Safariban értelemszerűen nem próbáltam, mert nem támogatja a WebM-et, de a H264 videók szépen mennek teljes képernyősen.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.27. 11:45:05

@aronvirginas: Csak azért írtam, mert kijelented hogy mindegyik böngésző, de a Chrome-ban meg sem nézed? Nem tollkordásnak szánom, de na.

2012.04.27. 12:07:04

Akkor pontosítok: mindegyik általam használt böngésző. IE esik, mivel Windows-only, a Chrome meg esik, mert nem szívesen telepítem fel a gépemre.

2012.04.27. 13:47:27

[url=http://www.macupdate.com/app/mac/36244/chromium]Ezt a változatot[/url] használtam egy időben de nem tudtam megszokni.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.27. 14:00:39

Egyébként így Unite meg Widgetek nélkül mennyit gyorsult például a hidegindítás...

2012-04-27 11:54:06.073 21885 ms - Init core completed

... bámulatos. Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy szánalmat vagy sajnálatot érezzek azok iránt, akik ott csaholnak a My Opera blogon, hogy jó döntés volt.

Krissz5435 2012.04.27. 14:08:07

Ahogy olvastam a hozzászólásokat(máskor is) észrevettem, hogy többen másik böngészőt is használnak. Ki szerint melyikre kellene váltani amiben benne van(vagy van olyan kieg) a következő pár dolog:
-gyorshívó
-mouse gestures
-gmail checker(lehet más a neve)
-css editor(szintén lehet más neve)
-valami youtube kieg ami az extendtube-nak megfelel kb.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.27. 14:22:40

@Krissz5435: Ha csak ennyi kell, akkor IE-t és Safarit leszámítva bármelyik. Kérdés, hogy melyiket viseled jobban. Az általános lassúságot a normális funkcionalitás mellett (Firefox), vagy a helyenként nem működő, vagy korlátozásokkal működő kiegészítőket (Chrome), ahol például van mozdulatparancs, csak nem tudod bezárni vele a véletlenül nyitott új lapot és semmilyen rendszertabot, a memóriakezelőt, a beállításokat, az about oldalakat, semmit.

Ez itt a fő probléma, hogy nincs megfelelő alternatíva. Azért szarabb egyre inkább az Opera, mert egyre inkább a többihez kezd el hasonlítani. Mire pedig már annyira hasonlítani fog, hogy akár másikat is használhatunk, addigra már teljesen mindegy lesz, mert a Presto-t is lecserélik Webkitre. :D

Dzsini 2012.04.27. 14:27:57

megfelelő.@Krissz5435:
-Oldalsó fülek :)

Egyébként a többire a Maxthon talán megfelelő, kezd elég svájcibicska lenni mostanában.

Krissz5435 2012.04.27. 14:42:22

Ez már beszarás. Megint mikor váltanék, érezhetően gyorsabb az opera(placebo???).

@penge™: Én is erre a kettőre gondoltam, mellesleg mi a különbség a chrome meg a chromium között?

@Dzsini: Nem néztem még meg, de kb amiket írtam azttudja?

2012.04.27. 15:21:51

@Krissz5435: Pontosan miért is akarsz váltani? Egy bugosabb beta miatt? Csak mert a 11.62/63 nálam a legstabilabb böngésző, az Apple saját Safarija is gyakrabban fagy vagy akadozik.

Dzsini 2012.04.27. 15:54:48

@Krissz5435: Egérmozdulatok vannak (bármelyik ablakon, azt direkt kipróbáltam mert épp volt szó róla), Gmail jelző meg RSS olvasó van, gyorshívó van, kiegészítők vannak, nem tudom, hogy mire van szükséged extendtube-ból, de van beépítve is csomó minden, a múltkoriban egy kicsit nézegettem a hordozható változatát - csak azokat a fránya füleket nem lehet oldalra rendezni :(

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.27. 16:03:16

@Krissz5435: A Chromium a nyílt forráskódú projekt, 2 verzióval a Chrome előtt jár (egy verzióval a Chrome Canary előtt, amit alapértelmezetté se lehet tenni), manuálisan kell frissítened, viszont óránként van új build és nincs benne semmilyen Google autorun fos, beleértve a GoogleUpdater-t, ami három helyre beírja magát és társai.

Ahogy H.264 sincs benne, amit egy időben kivettek a Chrome-ból, majd megint visszatettek.

@Dzsini: Erről jut eszembe, hétfőn majd megint megy az automatikus usage report Operáéknak. Mivel ma nem lesz snapshot, május 1-e nem tudom ünnep-e a norvégoknál, de ha nem is, max hétfőn délután várható snapshot.

Mit fognak benne látni? Hogy a Visual Tabs-t az amúgy is kevés felhasználójából újabb emberek (többek között én) kapcsolták ki.

Na az ilyen hülye tervezések miatt vonnak le téves következtetést a statisztikából.

Például ha hétfőn nem fut a Unite, de amúgy keddtől vasárnapig igen, akkor azt látják, hogy az illető nem használja (még ha be is van neki konfigurálva, mert mondjuk kipróbálta). Ami szintén nem mindegy, hogy kipróbálta egyszer, vagy rendszeresen használja, de mondjuk csak hétvégén.

Dzsini 2012.04.27. 16:13:41

Nálam a visual tabok maradtak, és a HWA ment - ez utóbbit úgysem haszáltam (ki).

Ráadásnak ha egyetlen levelezőfülről nyitok új fület, akkor még lehet látni, ahogy elrendezi a gyorshívóelemeket a képernyőn, és a tab képén a rendezés közbeni állapotot örökíti meg a böngésző :) minden alkalommal más és más.
noob.hu/2012/04/27/gyorshivo.PNG

2012.04.27. 16:18:30

@penge™: "május 1-e nem tudom ünnep-e a norvégoknál"

Igen, én norvégokkal dolgozom együtt és elvileg május 1 náluk is szabadnap. Emellett május 17-e is, ami Norvégia nemzeti ünnepe, de az még odébb van...

Krissz5435 2012.04.27. 16:51:13

@aronvirginas:

Ha csak egy bugosabb kiadásról lenne szó, akkor azt mondanám, hogy ok, majd a következő snapshot jobb lesz és javítja majd a bugokat. DE!!! Lassan már 1 éve olyanokat csinál amit böngészőne nem szabadna. És itt a végleges verzióról is beszélek. Pl ott a cache. Egyik oldalon sem jegyzi meg a látogatott weboldalakat. Ha mondjuk egy könyvjelzőcsoportot mentek el a gépre backup miatt, akkor a letöltést onnantól fogva abba a mappába akarja tenni, hiába van beállítva neki a letöltés helye. Az hogy finom görgetés meg annyit jelent, hogy akármilyen jó géped is van szaggatni fog a legtöbb helyen. A skinhez meg volt olyan időszak, hogy minden snapshotban hozzányúltak, ezáltal csinálhattam újra, mert a speed dialt nekik meg kellett változtatniuk. A hab a tortán, hogy mikor végre gyors hwa-t csináltak, ami tényleg nagyon gyors volt(opengl-es időszak) fogják és lecserélik directx-re és még véletlenül sem lehet visszaváltani openglre ha esetleg valakinek az jött be. NEM Windows-t használsz directx-et kapsz. Itt már eléggé kibuktam. Persze reméltem, hogy majd a következő snapshotokban optimalizálják, de miért is voltam ilyen naív. És amikor megláttm, hogy kiadták a betát és odaírták, hogy alapértelmezettben a hwa le van tiltva akkor mr tudtam, hogy a 12-esben nemhogy nem lesz benne, hanem nagy ívben szarni is fognak rá. Jelenleg Firefoxxal ügyeskedek, és meg kell hogy mondjam, 6 kiegészítővel gyorsabb mint az opera frissen telepítve. Persze ez nem azt jelenti, hogy végleg száműzöm az operát csak másodlagos böngésző lesz. A buildeket felteszem és ha ott tartanak, hogy megint használható lesz, akkor visszaváltok.

@Dzsini: Köszi, de azért választom inkább a firefoxot, mert a maxthon kb olyan szintű böngésző mint az opera, és itt az elterjedtségre utalok. Minél kevesebben használják annál kevésbé lesz fontos a fejlesztés, és nem akarok pár éven belül megint böngészőt keresni.

Dzsini 2012.04.27. 16:59:34

@Krissz5435: Te használod, a te döntésed, senki nem kéri rajtad számon, hogy mit használsz. Én csak írtam, hogy az igényeidnek (elméletileg) megfelel, Webkit és Trident (IE) motor van benne, tehát megjelenítési problémái nincsenek, és a múltkoriban, mikor belenéztem egész nagytudású eszköznek tűnt, mindenféle további bővítmény meg ilyesmi nélkül. Egy hordozható változatot kipróbálhatsz a weboldalról, az nem szemetel sehova.

Krissz5435 2012.04.27. 17:02:20

@Dzsini:

Mintha rémlene valami, hogy több motort használó böngészőt régebben kipróbáltam, csak valami miatt mégsem váltottam arra. Lehet akkor is a maxthon volt :)

MosoMasa 2012.04.27. 17:07:07

@Krissz5435: Legalább egy fél évig azon szaroztak, hogy a speed dial ban az animáció milyen legyen. Addig nagyjából minden állt, mert ez olyan kva fontosch!

Krissz5435 2012.04.27. 17:08:00

@MosoMasa:
Tán nem te is másik böngészőre váltottál? :D

2012.04.27. 17:09:54

@Krissz5435: " Jelenleg Firefoxxal ügyeskedek, és meg kell hogy mondjam, 6 kiegészítővel gyorsabb mint az opera frissen telepítve."

Nálam alapból lassab, de tény, hogy a Firefox sem világszemete. Ugyanakkor mivel elég sokat használom ahhoz, hogy észrevegyem a hibáit. És szerintem több van mint az Operának:
1) Privát böngészés csak külön ablakban
2) Utolsó tabot bűvészkedés bezárni
3) A GUI és a hardvergyorsítás lomha
4) A kiegészítők renszere szerintem átláthatatlan és túl megengedő. Szerintem elfogadhatatlan, hogy külső programok kényük és kedvők szerint telepíthetnek kiegőszítőket, amiket utána bűvészmutatvány kigyomlálni (.Net és Java console, ilyen-olyan toolbarok stb).

Nincs érdemben gondom a Firefox-szal, de ha objektíven nézzük az sem problémamentesebb az Operánál.

"A hab a tortán, hogy mikor végre gyors hwa-t csináltak, ami tényleg nagyon gyors volt(opengl-es időszak) fogják és lecserélik directx-re és még véletlenül sem lehet visszaváltani openglre ha esetleg valakinek az jött be."

Windowson valóban jó lenne a választás lehetősége, de várjuk meg a véglegest. Mac-en csak OpenGL van, úgyhogy ez számomra érdemben nem probléma.

"Egyik oldalon sem jegyzi meg a látogatott weboldalakat."

Ezt kifejthetnéd kicsit bővebben, mert őszintén nem értem mit jelent.

2012.04.27. 17:14:50

Most látom mennyit gépeltem mellé az előző hozzászólásomban :"> Elnézést kérek a helyesírás- és emberiségellenes bűncselekmény miatt, péntek délután már csak takarék üzemmódban működöm...

Krissz5435 2012.04.27. 17:18:16

@aronvirginas:

Az utolsó részre reagálva:
pl fsz.hirkeserőn ha megnézek egy oldalt, akkor szürke lesz a fekete linkből. Ez az alapértelmezés. De ha bezárom a böngészőt akkor mintha misem történt volna ugyanúgy fekete. Ez kb 1 éves bug dsk 303223 néven van.

A többiről csak annyi, hogy még nem használtam huzamosabb ideig a firefoxot, majd eldöl megéri-e váltani(jelengel meg). A hwa-val szerintem meg nem fognak foglalkozni a beta után(mármint nem fogják optimalizálni).

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.27. 18:10:54

@Krissz5435: Letöltés: Jobbklikk -> Save to Download Folder (különben honnan tudná, hogy hova akarod menteni? Gondolatot olvasson? Mert szerintem teljesen logikus, hogy megjegyzi a legutóbbi mentés helyét. Ugyanis ha éppen letöltöm a 001.rar-t, akkor valószínűleg a 002.rar-t és a 003.rar-t és a többit is ugyanoda akarom majd menteni.

A finomgörgetés 10.5x óta ilyen és most kezdtek el foglalkozni vele. Várd még ki a végét, engem is nagyon idegesít, de nem jó taktika pont akkor váltani, amikor elkezdtek foglalkozni a problémával. Eddig gyakorlatilag mindenki leszarta. Már 2010-től emlegetem, aztán senki nem vette a lapot. Példa: magyaropera.blog.hu/2011/03/04/gyorshivo_animaciok_es_lassugorgetes_b2020

"A skinhez meg volt olyan időszak, hogy minden snapshotban hozzányúltak"

Ami volt elmúlt, foglalkozz a jelennel. Most hozzányúlnak?

"fogják és lecserélik directx-re és még véletlenül sem lehet visszaváltani openglre"

Várd meg a véglegest, remélhetőleg ott majd vissza lehet. Egyébként ha a DirectX kész lesz, akkor az jobb lesz Windowson, már csak azért is, mivel egyrészt natív, másrészt az Nvidia és az ATI sem áll a helyzet magaslatán OpenGL terén.

A HWA-ra meg nem fognak szarni, mert ez még mindig nagyon magas prioritást élvez. Éppen ezért tették bele kikapcsolva, hogy minél többen teszteljék. Azért nagyon nem mindegy, hogy legfeljebb elcrashel/lefagy az Opera, vagy BSOD. Nagyon nem...

" és meg kell hogy mondjam, 6 kiegészítővel gyorsabb mint az opera frissen telepítve."

Majd megnézem. Miután elküldtem a kommentet rákattintok az ikonjára és közben bontok egy sört és kimegyek WC-re. Lehet, hogy az a baj, hogy nekem nem 6, hanem 60 kiegészítő kéne?

A Maxthon egyébként még olyanabb. Egy hobbi garázsprojekt, ami bármikor megszűnhet. Mikor legutóbb próbáltam még a WebM-et sem támogatta.

@aronvirginas: Mintha valaki említette volna régebben, hogy egy magyar fejlesztő van.

Dzsini 2012.04.27. 18:33:13

"az Nvidia és az ATI sem áll a helyzet magaslatán OpenGL terén." - az Intelről nem is beszélve, ráadásul ők még mindig a piac bőséges felével rendelkeznek, az utóbbi 1-2 évben újabb 10%-ot szerezve (2007-ben 50% körül voltak, 2011-ben 60% fölött, köszönhetően az új processzorokba beépített GPU-nak).

A Maxthon most html5testen az első helyen áll 437+15 ponttal, WebM, mpeg4, OGG, és H264 támogatása van. Lehet, hogy garázsprojekt, de a MyIE óta aktívan fejlesztik, és egész sok mindent meglepően jól tud - kivéve a fülek oldalra rendezését :) (és nincs levelezőkliense, csak RSS olvasója).

Fushi Mishi 2012.04.27. 18:36:24

Számtalanszor próbáltam én is váltani Operáról, de mindig vissza kellett somfordálnom:
1. Bookmark kezelő: a többi böngészőben egyszerűen szar.
2. Speed Dial: nincs máshol (IE10-ben van valami hasonló, de nem az igazi).
3. keyboard navigáció: más böngészőben nem létezik (vagy primitív).
4. Esc visszatesz a dokumentum ablakba bármilyen form elemből.
5. Search konfigurálás.
6. Notes
7. Mail, nem kell telepítenem más programot, és nem kell a memóriazabáló, lassú, webes gmailt használni.
8. Kijelölt szövegrészre jobbklikk: search with, dictionary, GO TO WEBADDRESS...
9. Sessionok mentése
10. Úgy kapom vissza a korábbi menetet, ahogy hagytam. Ez lehet van máshol is, de itt a legjobb az élmény: fast and fluid.

Na, megvolt a 10-edik. Mellesleg ezekhez egyikhez sem kell hwa.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.27. 19:07:35

@Fushi Mishi: Így van. A könyvjelzők egyedül a Firefoxban használhatók még, a többiben a buta cím+url kombók vannak.

2. Speed Dial van már szinte mindenhol, de nálam a sebesség a döntő. Rég kikapcsoltam volna, ha ezáltal lassabban nyílnának az új fülek.

3. Spatial Navigation-t imádom. Ritkán használom, de olyankor nagy szolgálatot tesz. Például ennek segítségével túlélhető a Drag and Drop bug...

4. Itt még hozzátenném, hogy betöltesz egy oldalt, (például userscripts.org), nyomsz egy Tab-ot és már a keresőformban vagy. A másik meg Tabbal lépked végig minden linken.

5. Főleg a POST lekérés. Bár a Hosszúpuskának annyi, de azért még jó ha van ilyen lehetőség.

6-7. Szintén
8. Ráadásul az egész menü (INI struktúra) átszabható teljesen. Nem kell hülye alkalmazásokat telepíteni, ami beilleszt egy plusz menüpontot valahova, majd egy másikat, amivel át lehet rendezni a jobbklikkmenüt.

9. +1
10. Ja + a cookie szerkeszthetőségével kibővíthető a session cookie-k élettartama. Ez sincs máshol, max FF-ben, de ott meg már nem fejlesztik a kiegészítőt.

De én még bővíthetem is a kört:
- testreszabható eszköztárak
- sajátgombok
- billentyűparancsok (egygombos is)
- mouse gestures + flip gestures
- logikus szövegkijelölés (nem akarja kijelölni a szóközt és a következő sort, ha én NEM húzom oda az egeret)
- Paste & Go billentyűparancs
- Open with...
- részletes folyamatsáv
- oldalsáv
- Fast Forward
- UserJS, UserCSS, bookmarklet
- gazdag oldalspecifikus beállítások
- fejlett fülkezelés + thumbnails + visual tabs
- fejlett letöltéskezelő
- on the fly forráskódszerkesztés
- periodikus újratöltés
- Opera Link
- IRC kliens
- Panelek (Linkek panel, Ablakok Panel, Info panel)
- MDI ablakkezelő: a megnyitott JavaScript ablakok is tabokba rendeződnek, és továbbra is átméretezhetők maradnak a böngésző főablakának méretezése nélkül és a címsoruk tartalma is szerkeszthető
- modális JS popup: így egy JavaScript alert sem akadályozza meg, hogy átváltsak egy másik fülre, vagy belekattintsak a címsorba.

Szóval még így is rengeteg érv szól mellette, hogy a Unite-ot és a Widgeteket kinyírták és a témákat is ki fogják.

Fushi Mishi 2012.04.27. 19:11:48

Ezt elfelejtettem:
- Opera:cache. Imádom :).

blash 2012.04.27. 19:25:58

@Fushi Mishi: csak kár, hogy nincs még egy oszlop, amiben a cache könyvtárba mutatna a bekeselt valamire. Épp tegnap kerestem egy css fájlt, amit sehogy sem sikerült megtalálni.

Krissz5435 2012.04.27. 19:39:33

@penge™:

Na megint cserbenhagyott a fogalmazókészségem. Az rendben lenne, ha oda akarná menteni a következő letöltendő dolgot, ahova az előzőt mentette, DE pl ha betallózok egy képet, mert profilba be akarom állítani, akkor következőre oda akarja letölteni. Régebben ez a kettő meg volt különböztetve. Gyakorlatilag most oda ment amelyik könyvtár utoljára használva volt. Ha pl megnyitok hdd-ről egy ini fájlt a windows gyökeréből, akkor oda ment. És biztos, hogy rosszul működik, mert a beállításokban meg lehet adni az alapértelmezett letöltési mappát.

Egyébként fentebb írtam, is, hogy még 100%osan nem fogok váltani, hanem csak szimplán a firefox lesz alapértelmezettben. A snapshotokat továbbra is felteszem és ha azt látom, hogy elfogadhatónak tűnik visszaváltok. És ha tényleg beigazolódik, hogy kezd leáldozni az operának, akkor nem lesz rá szükség, hogy alternatívát keressek.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2012.04.27. 19:53:40

@penge™: Nagyjából +1 viszont az MDI-t én utálom.

fatal 2012.04.27. 20:18:46

@penge™: És a grátisz: A jelszókezelője, ami megjegyzi az űrlapelemeket, ellentétben a többi böngészőével. Persze mindre van lastpass, ami tudja ezt, csak éppen nem szeretném szinkronizálni a jelszavaim.

És csodálkozom, hogy senki nem említette a gyors GUIt, mert az is gyorsabb, mint az összes többi böngészőben.

Csak azt a fránya simított görgetést és a faviconok eltűnését javítanák már...

mark199310 2012.04.27. 21:53:56

Penge, fenn vagy a youtube-on?

MosoMasa 2012.04.27. 22:15:10

Valójában engem az olyan dolgok zavarnak, amik az átlag usert is dühítik: A YT-vel való kinlódás, a beágyazott videók, ... stb, stb...
Amiket itt felsoroltatok, annak a felérőlazt sem tudom micsoda. Így aztán teszek is rá.
A skinezés, meg az egyéb kínlódás engem hidegen hagy. ha tudok valamit használni akkor jó, ha nem akkor jó a gyári is ... csak a böngésző működjön!

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.28. 12:43:11

Ahogy elnézem, én szívom meg legjobban a Unite kilövését. 10-ből 8 ember "csak" a fájlmegosztást hiányolja. Arra meg azért jobban van alternatíva. És a lényeg: még ha saját FTP/HTTP szervert is kell csinálnia, azt NEKI és csak neki kell megcsinálnia, az ügyfelei már csatlakoznak bármilyen böngészővel az ftp://83.34.123.234/index.php címre.

Nekomajin · http://nekomajin.wordpress.com 2012.04.28. 13:02:39

@penge™:
Nekem a UserJS manager fog nagyon hiányozni. Remélem, a fejlesztője megcsinálja kiegészítőként, mert úgysem a scriptek megosztása volt benne a lényeg.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.28. 13:47:54

@Nekomajin: Azt a legegyszerűbb pótolni. Csak egy FileWriter API kell hozzá, amit előbb-utóbb támogatni fog az Opera.

Viszont mire megvalósítják, addigra lassan már userJS-ekre se lesz szükség. Nekem jelenleg a korábbi 30 valahányból maradt 10. És pillanatnyilag ott tartok, hogy egyszerűbb letiltani egyszerre mindet egy laza mappaáthúzással, mint a kiegészítőket egyenként. Mert mindet egyszerre csak crash után lehet.

De például a Lounge-ot nem lehet semmivel helyettesíteni.

Teddy Beer 2012.04.28. 14:54:18

@fatal: Észre se vettem hogy nincsenek favikonok. Görgetés meg nem érint, nincs egerem.

Krissz5435 2012.04.28. 15:12:02

Na eddig bírtam, ismét a jó öreg Operával robogok tovább. Firefoxban nincs rendes easy user css-hez hasonló kiegészítő ami rendesen működne.

Teddy Beer 2012.04.28. 15:14:32

@penge™: unite.opera.com/application/322/#comment69692 lol Natív mp3 lejátszás. :D Kipróbáltam. Szódával elmegy, de valami miatt a vinyó egyszer nagyon belassult miatta, meg nincs flashes mobilom, szal cumi.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.28. 16:14:33

@Teddy Beer: Ő szerintem nem erre gondolt, hanem a könyvjelző sávra. A címsorban opera:config-ból visszakapcsolhatók.

Bármit le tud játszani az Opera natívan, csak megfelelő patch kell hozzá. Elvileg a Dither-féle még működik (bár OOPP óta nem tudom, mivel mindenhol browser sniffing volt, Chrome-nak meg nem tudtam maszkolni, ezért nem volt értelme patchelgetni).

Viszont lenne értelme, mert OGG-ba senki nem fogja átkódolni a zenéket, meg értelme se lenne egy szarabb formátumból egy minőségibbe kódolni. A Chrome előretörésével pedig sorra jelennek meg az MP3 streaming oldalak. És mégse akkor a CPU használat, mint egy videónál. Amikor meg csak a zenét hallgatod, felesleges a videó, még a háttérben lévő tabon is.

Teddy Beer 2012.04.28. 17:22:07

@penge™: könyvjelzősáv a gyerekeknek való.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.28. 17:36:08

Tök jó amúgy, hogy már 2x javították az extender menü eltűnését, ennek ellenére, ha a New Tab gombot eltüntetem, akkor a következő újraindításnál nem lesz Extender menü sem.

fatal 2012.04.28. 17:47:53

@penge™: Igen a könyvjelzősávon random eltűnő (amíg meg nem mozdítod a gombot) faviconokra gondoltam.

blaco2007 (törölt) 2012.04.28. 23:35:49

pedig a mostani opera 11.62 témái sokkal jobbak mint a 12-é. És mikor fog elkészülni az opera12 ?

Teddy Beer 2012.04.29. 01:13:22

@blaco2007: Valamikor idén. Fő funkcióit tekintve soha, mert a hw gyorsítás még videó lejátszókon sem bugmentes, de hát ők választották... a kínt... sadpanda.jpg lol

blaco2007 (törölt) 2012.04.29. 13:37:30

Az lenne a jó , ha nem kéne adobe f.p. az operához. És kéne még bele egy magyar helyesírás ellenőrző is. Az új témák meg meglehetősen spórolósak :/ Amúgy az operának a régebbi verziói sokkal jobbak voltak, ha a 12-es rosszabb lesz mint ez áttérek a google chrome-ra!

Dzsini 2012.04.29. 13:53:29

@blaco2007: Helyesírás-ellenőrző van, bármelyik szövegdobozra nyomj rá jobbgombbal, és a szótáraknál töltsd le, állítsd be.

Flash playert pedig csak a Chrome építi be, "normális" böngészőnél el lehet dönteni, hogy kell-e vagy sem egy beépülő.

blaco2007 (törölt) 2012.04.29. 14:00:58

@Dzsini: tényleg, a helyesírásellenörzőt beállítottam

Krissz5435 2012.04.29. 14:05:04

@Dzsini:
Ha nem mondod hülyén halok meg. Tényleg nem tudtam, hogy van benne helyesírás ellenőrző. Végre nem piros :D

blaco2007 (törölt) 2012.04.29. 14:11:19

Az operán még a szinkronizálás se nagyon működik ,nem képes a jelszavakat, kezdőlapot átszinkronizálni ezért ha másik számítógépen lépek be mindig be kell állítanom mindent kivéve a könyvjelzőket és a gyorshívót .Vannak olyan weblapok ahol nem bírja megjegyezni a jelszavakat. Ezt is be lehet valahogy állítani rajta ?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.29. 14:30:26

@blaco2007: Milyen oldalakon nem jegyzi meg a jelszót (ahol a többi igen)? Sorold fel.

mark199310 2012.04.29. 16:35:34

Nem kérdezed meg Zsolesz14-et, hogy mikor oldja fel a kommentek előremoderálását? :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.29. 17:38:04

@blaco2007: Valószínűleg korábban a megjegyzés kérdésénél a "Soha" gombot nyomtad meg. Ctrl+F12->Űrlapok->Jelszókezelő és itt töröld az azokhoz az oldalakhoz tartozó bejegyzéseket, amelyeknél nem működik a jelszómegjegyzés.

@mark199310: Nem tudom. De miért nekem kéne megkérdeznem? Neked ugyanúgy annyiból tart kapcsolatba lépni vele. Ha nem válaszol, akkor valószínűleg soha. Egyébként itt is megtalálod őt: forum.szkeptikus.hu/

blaco2007 (törölt) 2012.04.29. 18:22:00

@penge™: Az lehet. De a szinkronizálás akkor is elég tré. Vagy azt be lehet állítani ?

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.04.29. 18:28:10

@blaco2007: Nálam semmi baj nincs a szinkronizálással.

mark199310 2012.04.29. 18:56:07

Mert nekem nem válaszol az az elmebeteg. Azért szeretnék visszamenni a schrödinger blogra, hogy elmagyarázzam, hogy milyen is a normális szkeptikus meg hogy reagáljak Maycontainnuts dolgaira.

Kezembe került a Gyilkosok nyomában könyv, és az is megerősíti azt a tételt, hogy talált a rendőrség egy második puskát a Carcano-n kívül.

Teddy Beer 2012.04.29. 19:11:23

@mark199310: Aztán a végén kiderül, hogy Kennedy meg se hallt.

fatal 2012.04.29. 19:21:27

@blaco2007: A prog.hu-n megjegyzi a jelszót, így gyanítom a pcforumon is. Nálam semmi gond a szinkronizálással se.

blaco2007 (törölt) 2012.04.29. 21:57:40

@penge™: baj nincs vele csak nekem amennyit tud szinrronozálni az kevés. Ezért (is) használom az Opera melett a Chrome böngészőt.

fatal 2012.04.30. 01:42:38

@blaco2007: Talán be kéne állítani a linket. Kiegészítőket nem szinkronizál, azonkívül mindent. Pl. a keresőket is, amit a Chrome nem. Meg a jelszavakat, meg a tartalomszűrő szabályokat, meg a...

blaco2007 (törölt) 2012.04.30. 18:49:02

szeretném tudni , hogy hogyan , mert én beállítottam az opera linket. Kipipáltam hogy szinkronizálja a jelszavakat is , nem sikerült.

MosoMasa 2012.04.30. 23:18:32

@blaco2007: Akkor az ugye mégsem az opera hibája. Legalábbis nem magáé a szoftveré, hanem ugye nálad van valami gebasz.
Tedd újra tisztán.

blaco2007 (törölt) 2012.05.02. 18:59:45

Azt nem tudjátok megmondani , hogy , hogy kell IE-nek maszkolni az operát ?

ata4100 2012.05.02. 19:56:05

@blaco2007: 1. Jobb egérgomb az oldalon
2. Webhely beállításainak szerkesztése
3. Hálózat
4. Böngésző azonosítása

ata4100 2012.05.02. 21:04:13

Csak annyit tennék hozzá ehhez a bétához, hogy bekapcsoltam a hardwer gyorsítást, és most már 2 órája használom hiba nélkül, igaz csak egy témát tettem rá semmi máson nem állítottam ( kieg, stb. ). De sehol sem fagyott még, semmi baja nem volt, se görgetésben, semmiben sem, különbséget észre nem veszek, szóval lehet itt sírni, hogy így-úgy szar minden, és biztos van speciális oldal ami tényleg az, de nekem mint átlag felhasználónak tökéletesen megfelel. Youtube,facebook, index. blogok, külföldi adatbázisok, megy minden szépen.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.02. 21:15:49

@ata4100: Akkor ezek szerint rohadt pontosan kattintasz, 1 pixelnyit nem csúszik az egér. Különben nem lennél ilyen elégedett.

A blogok többségén meg össze kéne csúsznia a betűknek a letter-spacing bug miatt. Ezek szerint ezzel se találkoztál (hogy a random megfagyó tetűlassú YouTube-ról már ne is beszéljünk).

MosoMasa 2012.05.02. 22:25:53

@ata4100: Hát akkor ezzel egyedül vagy.

ata4100 2012.05.02. 22:28:29

@penge™: Nem tudom miért, de nem találkoztam egyikkel sem, pedig 40+ feletti oldalt kipróbáltam rajta, rohadt nagy mázlista vagyok az már biztos...

ata4100 2012.05.02. 22:30:31

@ata4100: Youtube-t meg egyenesen overtesteltem, de 20+ videó után sem volt semmi probléma. Enyje, talán mégsem lett olyan szar ez az új verzió, lehet egyeseknél jól fut, akik sokat anyáznak azoknál meg nem. :)

ata4100 2012.05.02. 22:35:33

@ata4100: Jah, amúgy no offense, csak szóltam, hogy van pozitív példa is. :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.02. 22:41:13

@ata4100: A DnD buggal mindenképpen kellett találkoznod, ahogy a letter-spacinggel is, ha csak nem XP/Mac/Linux alól nyomod (ezeken OpenGL van D3D helyett).

A fagyások már egyedi esetek, ahogy a "be van lassulva" fogalom is relatív.

ata4100 2012.05.02. 22:50:00

@penge™: Lehet aki nem tudja mire kellene figyelnie az észre se veszi. Oké letter-spacing elég feltűnő kéne, hogy legyen, de nem láttam még, olyan sem fordult még elő, hogy kattintani akartam valamire de nem tudtam. De oké aláírom, hogy vannak, ennek ellenére szerintem ez egy bétának elfér, nem omlik állandóan és használható számomra. Arra, hogy demonstrálja mit várhatunk megteszi.
Nem is értem miért morog mindenki mikor bugosan kiadnak egy bétát hisz arra való a béta, hogy kigyomlálják azokat, és pl. a béta szóval engem is rábírtak, hogy kipróbáljam, így még több infót kapnak a hibákról, hátha nagyobb eséllyel bírják majd javítani. Amíg nincs szóban RC nem hiszem, hogy jogos lenne háborogni. De mindenkinek szíve joga.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.02. 23:00:15

@ata4100: Pontosan. De legalább azokat a bugokat javítani kéne, amik nem késztetik a szélesebb felhasználói réteget (leszámítva téged) arra, hogy 2 perc után bezárja a böngészőt, mert még tesztelésre is használhatatlan.

Márpedig ha rákattintasz egy linkre és 10-ből 4 alkalommal (kinek mennyire mozog az egér kattintás közben) új lapot nyit, ami JS oldalaknál külön bosszantó, hogy javascript:void linkeket nyitogat.

A letter-spacing által meg olvashatatlanok a címek. De tessék: www.w3schools.com/cssref/tryit.asp?filename=trycss_letter-spacing

Ezt kéne észrevenned. De linkelhetném stílszerűen az Opera saját üdvözlőoldalát is: my.opera.com/desktopteam/blog/2012/04/26/opera-12-beta?startidx=300#comment88322962

A másik, hogy bizonyos képeket sem nyit meg bekapcsolt (DirectX-es) hardvergyorsítással, csak üres placeholder van a helyén. Például itt a legalsót: hydro.electric.gen.nz/photos/hvhs/leaving%20photograph/

(azaz az utolsó hvhs-7-1999-600dpi-unoptimised-jpeg.jpg nevűt).

Ezek alfában/Labs-ban elmennek, de bétában nem. Amilyen ritkán kapunk snapshotokat még azoknak is stabilabbnak kéne lenniük.

MosoMasa 2012.05.02. 23:05:43

@ata4100: Gondolom nincs is bekapcsolva a hardvergyorsítás - így a hibák egy részét persze hogy nem veszed észre.
Nem tudom mit erőlködsz - a hibák javát maga az opera is leírja - csoda lenne, ha nálad nem lenne.
Azért buddognak, mert egy éve semmi jelentős nem történt, ezzel szrral is itt kinlődnak már ki tudja mióta, és még így is full bug.

ata4100 2012.05.03. 17:59:34

@penge™: A képet megnyitja nekem, pedig bármibe eskü, hogy hardvergyorsítás be van kapcsolva. Oké letter spacing -et mostmár látom, de csak a linkeden meg itt magyaropera blogon, máshol még nem láttam, nem lehet túl gyakori.
Esetleg tudsz olyan oldalt küldeni ahol nem lehet linkre kattintani? Mert ilyet se láttam még. Youtube továbbra se halt még meg.

@MosoMasa: Erőlködik a halál, jöttem pozitív példát mutatni, mert nyilván csak az jön ide írni akinek baja van. Nekem nincs. Van benne hiba de nem vészes. Na mind1, megtanultam a leckét, hogy ide csak Operát szapulni lehet jönni, mert különben leszedik a fejed. - (nincs csoda, nálam is vannak ezek a hibák, mint kiderült a ebből a pengének írt hsz-ből, de azon a pár oldalon kívül ami ezt hivatott demonstrálni, LOL, nincs.)

ata4100 2012.05.03. 18:11:45

@ata4100: Sry az egészért, hagyjuk, beleuntam :). Annyit akartam kihozni mindebből, hogy legtöbb oldalon nem találkoztam a TÉNYLEG jelen lévő hibákkal, ráadásul nem omlik, nem lassul. Nálam OK egy bétának, úgyis csak tesztelgetésre használom, ha valami nem megy benne, megy sima Operára.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.03. 18:22:40

@ata4100: DE LEHET kattintani a linkekre, csak néha új lapon nyílik meg. Miért olyan nehéz ezt megérteni? Mikor megnyomod a bal egérgombot, HA a sok DPI-s egered mozdul legalább 1 pixelnyit a mousedown és a mouseup event közötti időben, akkor a link új lapon nyílik meg. A JavaScriptes link nem tud új lapon megnyílni. De bőven idegesítő, mikor új lapon nyílik meg egy normál link is.

MosoMasa 2012.05.03. 19:00:49

@ata4100: Nem erről van szó. Mint mondtam, ha nincs bekapcsolva a hardvergyorításod, akkor ezeket a hibákat nem észlelheted, így amit írsz az csak részigazság és nem fedi a valóságot. Mint már írtam, ezek a hibák jegyzett hibák, és nem úgy van, hogy egyiknél megy a másiknál nem.
Nálad a fentebb leírt ok miatt nem látszódnak - így semmi köze azokhoz a hsz-ekhez amik ezt nehezményezik.

Mesant 2012.05.03. 20:03:28

Hát nem tudom, nekem omlott naponta 1-2 alkalommal, pedig szűz telepítés volt. Naon szar... Csütörtök este van, jöhetne valami javított snapshot...

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.03. 20:19:17

@Mesant: Ilyen későn már csak rendkívüli esetekben (béta előtt, illetve végleges előtti RC-k, esetleg nyáron, mikor a gyakornokok is besegítenek, akikben még van lelkesedés) jönnek. Örülhetünk, ha holnap kapunk egyet, mert béták után nem ritka a 2-3 hetes szünet sem.

blaco2007 (törölt) 2012.05.03. 21:18:29

Szerintetek miért jobb az Opera a többi bönginél ? Pl: firefox vagy Chrome-nál miért jobb?

Fushi Mishi 2012.05.04. 00:20:11

@blaco2007: a Penge linkjén van a felsorolás, hogy miért jobb, de ott nincs leírva, hogy ez mit is jelent használat során. Azok közül emelek ki párat, amit én írtam.

1. A könyvjelző-kezelő:
- más böngészőben elfoglal egy teljes fület (kivéve IE)
- más böngészőben a név szerinti sorrendezés NEM TESZI KÜLÖN AZ ALMAPPÁKAT (ez az egyik legidegesítőbb); névsor szerint akarod látni? Nesze vazze.
- ha egy új elemet adsz a könyvjelzőhöz, akkor az szépen a rendezés szerinti helyén jelenik meg (más böngészők a mappa végére teszik)
- rövidítést lehet egy könyvjelzőhöz kötni. Pl. mob-nak nevezed el ezt az oldalt, és elég beírni a címsorba, hogy mob és enter.
- csillió rendezési feltételt lehet megadni
- a böngésző ablak egyik oldalán (default bal) helyezkedik el, az intéző jellegű programokhoz hasonlóan. Ez azért is előnyös, mert az aktuális oldal címét így bele lehet húzni kívánt mappába.
- F4-el gyorsan ki/be kapcsolható (ugyanaz a gomb, mint az Adobe Reader könyvjelző paneljénél)
- legjobban használható gyorskereső: szépen kiszűri a találatokat megtartva a könyvtárszerkezetet.

4. billentyűzet navigáció:
- Shift+nyilakkal lehet az oldalon navigálni.
- Ha egy kiválasztott linkhez képest csak egy két linkkel arébb szeretnél menni jobbra-balra-le-fel, nem kell az egérhez nyúlnod. Van akinek ez fontos. - Szépen el van különítve lap, a linkek közötti, és a form elemek közti navigáció. (nyilak, shift+nyilak, tab)

5. Esc visszatesz a dokumentum ablakba, ha egy form elemben, pl. a kommentszerkesztőben vagy. Így tudsz görgetni a nyilakkal, vagy újabb linkre állni Shift-nyilakkal. Ennek hiánya baromira idegesítő a többi böngészőben, egérhez kell nyúlni, és a dokumentum területbe kattintani.

8. olyan szöveget kijelölve, ami weboldal címe, de nem linknek látszik, jobb klikk menüben van olyan parancs amivel mégis rá tudsz ugrani, nem kell lemásolni, és bekopizni a címsorba.
- vagy szótárban kereshetsz rá,
- vagy a keresőlistában szereplő keresőkkel kereshetsz rá (pl. DUCKDUCKGO.COM-al :).

Tovább nem írom, ennyi is elég, hogy kiderüljön: az Operával nagyon kényelmesen lehet böngészni, címeket eltenni, keresgélni bennük. Lehet ezekből a tulajdonságokból megvan néhány más böngészőkben is, de így együtt nincs egyikben sem. Én a 10.62 stabil változatot használom.

franatixx 2012.05.04. 11:12:31

@ata4100:
>Csak annyit tennék hozzá ehhez a bétához, hogy bekapcsoltam a hardwer gyorsítást, és most már 2 órája használom hiba nélkül

Párt tipp mi lehet az oka hogy nálad miért mennek jól a dolgok:
- valószínűleg blacklisten van a videokártyád és hiába kapcsoltad be a hardveres gyorsítást, valójából szoftveres a render. Bár nekem youtube még úgy is szar (még ha kétségtelenül jobb is mint hardveresen gyorsítva).
-az, hogy fb-n nem szaggat a görgetésed esetleg azért lehet, mert a finomgörgetés ki van kapcsolva, vagy elég kraftos a procid és elviszi tűrhető sebességgel.
- fagyni azért nem fagyhat a böngésződ mert tiltasz minden flash tartalmat alapból (nagyon helyesen :P), használni meg nem használsz semmi flashes cuccot és ezért a plugin containernek nincs dolga, így nem is tud kárt okozni. Külső plugin használata nélkül nekem sem fagy (legalábbis az utóbbi 1-2 snapshot, előtte fagyott magától is).

Nem kell amúgy megsértődni, örülünk hogy neked megy. Azért gondolhatod hogy csak azért mert neked jó nem jelenti azt hogy ez a jellemző, vagy a többiek kapásból mind trollok (amikor már penge is anyázik az minimum gyanús kéne hogy legyen :P). Ha megnézed megszólalt itt mondjuk 20 ember, abból kb. egyedül te vagy elégedett a bétával.

Dzsini 2012.05.04. 11:48:20

@franatixx: Kikapcsolt HWA-val azért tényleg nem olyan rossz a helyzet (a visual tabokat jobban szeretem, mint a HWA-t, a kettő együtt jelenleg nem működik fél óránál tovább) :)
A plugines tartalmaknál (flash) vigyázni kell, hogy oldalbetöltés közben ne kapcsolgassak át másik tabra vagy görgessek, mert az nálam szinte biztos azonnali halál - ráadásul először hanyattesik az Opera, aztán visszajön, és a crashlog küldése után újraindulva kapom meg a "leállt a plugin wrapper" ablakot - egy működő flashvideó előtt :) Még időben.
Viszont az egérkoordinációm egyre jobb, most már néhány naponta egyszer kapok csak pár új fület egy klikkelés után :)

Mesant 2012.05.04. 17:02:21

@Dzsini: akkor már te vagy penge :D

franatixx 2012.05.04. 23:36:12

@Dzsini:
>Viszont az egérkoordinációm egyre jobb, most már néhány naponta egyszer kapok csak pár új fület egy klikkelés után :)

1-2 hét böngészés még és te leszel a headshot-király CoD-ban. Látod ezért is jobb az Opera a többi böngészőnél, ők csak a javadat akarják.

A plugin container is direkt szar, így akarnak leszoktatni a pluginek használatáról, ami mint mindannyian jól tudjuk a webes biztonság achilles-ina.

Nem értem miért sírtok itt folyamatosan, örüljetek, hogy messze északon van fejlesztő aki még gondol rátok. :P

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.05. 01:43:49

Ráadásul ha egy kiegészítő popupjának valamelyik kattintható elemét húzod, omlik.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.05. 02:23:14

Ezt egyébként milyen gyakran postázza az MS az Opera fejlesztőknek? i.imgur.com/gBaWk.png

franatixx 2012.05.05. 10:14:57

@penge™: Ha ezt így folytatják lassan az MSE (ami a Win8-ban már bedrótozott lesz szóval az lesz mindenkinek) jelezni fog az opera.exe-re mint "kártékony program". :D

Mesant 2012.05.05. 14:59:31

@franatixx: á dehogy! Fel sem engedi telepíteni! :D Jelenleg még a Win 8 CP-ben leállítható a Defender (ami egybeolvadt Emesével)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2012.05.07. 21:03:26

Erősen gondolkodom rajta, hogy fel kéne bujtani az Anonymous csoportot, hogy lopja el az Opera forráskódját és tegye közkincsé, így a világ megmenekül. :D

Oké, hogy béta után pihi, de tekintettel a körülményekre és a bugos bétára, igazán kiadhatnának 2 hét után egy snapshotot. >:(

Dzsini 2012.05.07. 22:02:46

Mindig az a rohanás... a múltkor is mi lett belőle? :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2012.05.07. 22:20:36

@penge™: Az a szép, hogy hiába tiltották le a HW-t a 12-ben, így is sok idő kell, amíg a bétából rc lesz.

Krissz5435 2012.05.07. 22:24:00

@Med1on:
Inkább sok idő kell mire a béta után lesz végre snapshot :D

Mesant 2012.05.09. 20:07:12

Arról nem is beszélve, hogy sok idő kell amire jön egy igazi béta :(
süti beállítások módosítása