Magyar Opera

Végleges az Opera 10.63

Az Opera fejlesztői a mai napon útjára bocsájtották a 10.6-os széria legújabb tagját, a 10.63-at. Ahogy a neve is mutatja, inkább csak kisebb változtatásokat tartalmaz elődjéhez képest, de a biztonsági javítások miatt minden 10.6 használónak erősen ajánlott a frissítés, akár az Opera oldaláról letöltve, akár az automatikus frissítéssel telepítve.

Számos fagyást sikerült kiküszöbölni, mindemellett még néhány indokolatlan belassulást is megoldottak. Természetesen jó néhány hibajavítás is bekerült, például a kezdősávval vagy az egér fókusszal kapcsolatban. Nem kevesebb, mint 5 biztonsági problémát orvosoltak.

A javítások teljes listáját szokás szerint megtaláljátok az Opera változási közleményében, Windows, Unix és Mac operációs rendszerekre egyaránt. A mostani kiadás egyébként megegyezik az RC2-vel, szóval aki azt használja, annak nem kell frissítenie. Értelemszerűen a 10.7-es szériát tesztelős se "frissítsenek", nincs semmi értelme, inkább csak gondok forrása lehet a változtatás.

Az Opera 10.63 a hivatalos oldalról tölthető le.

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr752366337

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Végleges az Opera 10.63 2010.10.12. 21:15:23

Az Opera fejlesztői a mai napon útjára bocsájtották a 10.6-os széria legújabb tagját, a 10.63-at. Ahogy a neve is mutatja, inkább csak kisebb változtatásokat tartalmaz elődjéhez képest, de a biztonsági javítások miatt minden 10.6 használónak erősen ajánlo…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mesant 2010.10.12. 21:16:25

Ez már hidegen hagy, várjuk a következő dobást :)

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.12. 23:25:53

@cousin333: De ha nem a 11.00 pre-alpha érkezik meg komoly lincselésre lehet itt számítani. :DD

Mihics Zoltán (Med1on) 2010.10.12. 23:35:40

@penge™: Ha a HW Vegára is mutatsz egy linket tuti lehidalok. :D

Wolfram 2010.10.13. 08:06:52

Én a 10.62 végleges verzióját használom. Teljesen instabil, óránként 2-3x összeomlik váratlanul. Elég egy óvatlan klikkelés vagy váratlan görgetés. Különösen, ha több tabulátor is nyitva van.

Érdekes, a régebbi verziók (9.xx) ezt ezt gond nélkül lekezelték.Ilyenkor a komment mezőkbe beírt hosszú szövegek a textarea-backup-localstorage ellenére is elvesznek. Hosszan hozzászólóknak mindenképp ajánlom, hogy külső szövegszerkesztőben írjanak, vagy használjanak stabil böngészőt.

A sok kényelmi exrta azonban még mindig mellette szól. Valamit valamiért.

Dzsini 2010.10.13. 08:19:06

@Wolfram: ilyen mennyiségű panasz nem szokott lenni rá, sőt - próbálj ki egy teljesen friss 10.63 telepítést
(profilmappa teljes törlésével - persze backup után)

mondjuk attól is függ, hogy milyen .js-eket használsz és milyen oldalakon jársz :)

Dzsini 2010.10.13. 08:20:18

@penge™: aha, és csak mac-es "stable" verzióként jelölik meg... pedig létezik náluk "alpha" megjelölés is, szerintem ez simán elgépelés.

Dzsini 2010.10.13. 08:24:10

a többi hülyeségről nem is beszélve az oldalon - 10.63-ból nincs linuxos, a 10.70-et (ami nem létezik) stabilként jelöli... és a többi böngészőnél is összevissza információk vannak.

Mesant 2010.10.13. 10:18:26

@Dzsini: A sok verziótól már ők is megzakkantak XD

Dzsini 2010.10.13. 10:48:29

@Mesant: a kedvenceim a stabil windowsos 5.9-es és 6.1-es Firefox :)

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.13. 11:58:36

kijött a chrome 8???? már csak 3 verziószám (3 hónap) és letaszítja az operát ezen a téren :DDDD

Tebi 2010.10.13. 12:17:22

Csak nekem nem megy újabban a store.steampowered.com -ról a játék hozzáadás a steam profilomhoz? Régebben emlékszem hogy működött, használtam is, de most konkrétan ha kiválasztok egy ingyen játékot (pl.: Alien Swarm vagy Trackmania Forever) rákattintok az install gombra csak elsötétül az oldal, de nem ugrik fel az ablak, amiben választani lehet, hogy már van steamem, vagy nincs, sőt lefelé görgetve az oldal "végtelen hosszú" mikor úgy tűnik majdnem elérem az alját be be villan a hiányzó ablak. Firefoxban működik.
Meg tudja valaki erősíteni?

2010.10.13. 13:23:46

@ap: Még szerencse, hogy semmilyen más téren nem taszítja le (leszámítva persze a merketinget és a gerillamarketinget). Rohangáljanak a verziószámmal ameddig csak akarnak, önmagukat teszik nevetségessé.

2010.10.13. 13:26:46

Épp ma fogadtam meg, hogy addíg nem lesz Google szoftver a gépemen, amíg fel nem hagynak Googe Updaterrel kapcsolatos undorító praktikákkal. Nem kicsit bosszantó, hogy a Google Földet fel sem engedte telepíteni az Updater engedélyezése nélkül. Hát nem is települt fel, és a Picasat is szépen leradíroztam. Az iPhoto mindent tud, amire szükségem van, Windowson meg inkább egy kalóz ACDSee mint ezek a trójai szemetek.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 13:33:09

@Wolfram: Vagy a jegyzetek panelt használod...

@Dzsini: Én is arra gondoltam, amíg Daniel be nem vallotta egy hozzászólásban, csak most nem tudom linkelni, mert a My Operán Internal Server Error van.

Dzsini 2010.10.13. 13:45:34

@penge™: persze, az elég egyértelmű, hogy 11.00 lesz a következő (és az is, hogy eléggé hamarosan elkezdődik a nyílt tesztelés, annyi elejtett mondat van már róla mindenhol), de ez az oldal azért eléggé kétséges információforrásnak tűnik :)
Az pedig, hogy most előbb lesz-e egy "véletlenül kiszivárgott", "kilopott" változat, azt meg a marketingeseik eldöntik :D

Dzsini 2010.10.13. 13:46:43

@aronvirginas: mire kell neked acdsee? fotótárnak vannak ingyenes ezerszer jobbak is (nem csak a Picasa), képnézegetőnek szintén.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 14:08:25

@Dzsini: Egész pontosan valami olyat írt, hogy tesztelőként használja ezeket a buildeket.

A Wakoopa lehet, hogy kétes, viszont automata algoritmus figyeli a verziószámokat. Mivel nem kapott béta vagy alpha jelölést, akárcsak a 10.70 sem, így stable-nek azonosítja.

A legnagyobb verziószám így megkapja a latest stable jelölést.

Az ikonok pedig attól függenek, hogy milyen OS-t használt az, aki a Wakoopán keresztül kiküldte a szoftverhasználati statisztikáit.

Tehát nyilván van a QA-ból a Mac-et használók közül valaki, aki Wakoopát is használ és úgy felejtette tesztelés közben, ezért véletlenül kiszivárgott a belső verziószám.

ps: Azt tudod, hogy melyik után mi következik, de azt nem, hogy van-e már az adott verzióból működő (értsd: elindul a böngésző és weblapokat is be lehet vele tölteni) belső verzió.

Képnézegetőre egyet mondj. Nem nagy igény, de
- Duplaklikkre 1-2 másodperc alatt induljon a nézegető része fullscreen módban.
- Lehetőleg legyen normális zoom, ne az a darabos.
- Normális kiosztású billentyűparancsok, vagy szerkeszthetők. Például ha 100%-os méretben van egy sokmegapixeles kép, akkor a jobbra-balra nyíl nem a kép pozicionálására funkcionál, hanem továbbra is a váltásra(!) és akkor max valami más billentyűvel pozicionálok, de egérrel ahol a mutató áll egérgörgővel lehessen zoomolni arra a pontra.
- A transzparens képek mögött a háttér legyen megkülönböztethető (a sakktábla mintára gondolok).
- Lehetőleg legyen benne olyan funkció, hogy megjegyzi a beállított zoomot és pozíciót 1-1 képhez, amíg nem lépek ki a slideshow-ból.

A vicces, hogy ha kicsit felturbóznák az opera:drives-t, akkor az Opera ezeket mindet tudná.

David_K 2010.10.13. 14:26:40

@penge™: na így már értem, miért buktak le, eddig nem volt világos, nem tudtam mi az a wakoopa. Azért én izgulok holnapig :) Jó lenne valami új kényelmi elem/UI megoldás, mint pl. volt a visual tabs. Szeretem így ahogy van, csak jó a változatosság, és elég jól szoktak sikerülni ezek az Operás dolgok (speed dial, visual tabs pl.)

Dzsini 2010.10.13. 14:44:55

@penge™: ha ez így működik, akkor mit keres az 5.9-es és 6-os firefox a listában? valaki otthon átírta és leforgatta magának?

az igénylistád meg olyan "nem nagy igény", mint az állami szoftverbeszerzéses igénylista: "legyen 100%-ban kompatibilis a Microsoft Office legfrissebb verziójáva" - a többi innentől nem is volt izgalmas :)
Ha te azt akarod használni, akkor úgyis azt fogod, mint a böngészőknél.
(amúgy irfan/xnview)
- mindkettő 1 másodpercen belül indul teljes képernyőn, még az 5 éves laptopomon is
- zoom az lépéses, nem smooth (tragédia, de például tud relatív zoomot, nem pl. 10%-onként, hanem 10%-al mindig (tehát 100-110-121-133...))
- "normális billentyűparancsok" - az a normális, amit megszoksz :D például irfanban a pgup/pgdn mindig képváltásra működik, most hogy kérdezted jöttem csak rá, hogy a kurzorgombok is működnek úgy - egeres zoomot még nem láttam google mapson kívül :D
- transzparens háttérhez a minta szabadon választható (van sakktábla)
- ingyenes, pluginekkel együtt 11 mega.

Nameless® · http://dirtywindows.hu/ 2010.10.13. 14:46:33

kiraly javitottak a bugokat amik szivattak eddig bajbaj chrome helo helo hoe low opera memory usag. :-))

2010.10.13. 15:07:32

@Dzsini: Nem mélyültem el a témában, de azok közül, amiket próbáltam, az ACDSee tűnt a legjobbnak. Ha tudsz ajánlani pár jó ingyenes alternatívát, megköszönöm. Elsősorban kameráról történő importálás és rendezés érdekel, nem szeretek manuálisan másolgatni.

blash 2010.10.13. 15:23:27

@penge™: @aronvirginas:
faststone.org/FSViewerDetail.htm

Ingyenes, a kepvaltas egesz normalis, beallithato, hogy a jobbra-balra kurzorra mindig a kovetkezo-elozore lepjen. Kezel raw-ot, egerrel konnyen bele lehet nagyitani, exif adatokat konnyen megjelenit (nem ugy, mint peldaul az irfan). Ez a zoomolas megjegyezes, atlatszo hatter passz.

Dzsini 2010.10.13. 15:25:50

@aronvirginas: nekem az Irfanview sok éve az egyik első telepítenivaló egy új rendszeren - TWAIN-ja van, importálásra PicMV-t használok (www6.plala.or.jp/nyk/Picmv.html), ezt tudtam olyan szinten részletesen beállítani (honnan, milyen képeket, milyen mappába, milyen elnevezéssel (EXIF alapján) rakjon), hogy a meglevő képeimhez illeszkedjen (ez tipikusan a programozó által készített felület - nem egyszerű, viszont hihetetlen részletes). Tud megadott mappából is pakolászni, és tud memóriakártyáról/fényképezőgépről is letölteni.
Importálós programból kerestem nagyon sokat (csak ingyeneseket, fizetni nem akartam érte), és ez az egy volt, ami tényleg mindent tudott, amire igényem volt.
Van egy tesója, a PicGL, ami meg ugyanettől a készítőtől egy fotóalbum-nyilvántartó-adatbázis program, azt nem használom, csak kipróbáltam.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.13. 15:29:45

@aronvirginas: pont ez a marketing és a számozás lényege.... párhavonta címlapon vannak azzal h újabb verziónövekedés... Nem kell hogy legyen benne bári is az idegen azt látja h folyamatosan beszélnek róla (ergo biztos jó) a használó meg azt hiszi megfogta az isten lábát hogy ilyen ütemben frissül a böngészője.

aki ért hozzá az lesz@rja e sajnos ők nagyon kevesen vannak.... mondhatni statisztikailag alig kimutathatóan..

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.13. 15:35:35

az Irfanview a képnézegetők operája :)
Nem tud mindent, de sokkal többet tud mint amennyit egy ember rendszeresen kihasználna bármikor is, sőt specifikusan is vannak benne olyanok amik sokszor még célszoftverekben sincsenek.... nemhogy ingyenesekben...

kár h nem szeretem :-/

acdsee 2.41 cracked by Bart Simpson rulez :D

2010.10.13. 15:39:50

@ap: Ezzel tisztában vagyok. Nyilvánvaló, hogy az egyszerű ember bedől az ilyesminek. Egyedül azon csodálkozom, hogy sokszor a technikailag képzettebb emberek is a Chrome-ot és egyéb hasonló Google hype-termékeket használnak. Nálam már az updater trójai volta elég indok, hogy soha e telepítsek ilyet a gépemre, amennyiben helyettesíthető bármi egyébbel.

@Dzini, blash: Köszönöm az ajánlott programokat, hazaérve ki fogom őket próbálni.

2010.10.13. 15:42:45

@ap: "az Irfanview a képnézegetők operája"

Erről saját Operás hitvallásom jut eszembe: az Opera a böngészők Mac-je. Just works out of the box. De ez már nagyon off.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 16:08:12

@aronvirginas: Mert van egy olyan mondás, hogy ágyúval nem lövünk verébre. És ezen az alapon, ahogy JPEG croppolásra is MS Paint-et használunk Photoshop helyett, képnézegetésre sem kell webkameradriverekkel és 50-féle képformátumot ismerő videót is lejátszó képnézegető teljes fájlkezelővel, mikor csak arra kell, hogy a telefonnal vagy digikamerával lőtt képeket egy laza drag and drop mozdulattal áthúzod gépre, majd végigpörgeted azt.

A darabos zoom őskövület szoftver hatását kelti, de ezen kívül funkcionális jelentősége nincs, ugyanis ez is fázisokban áll meg, csak animálja a folyamatot.

Mennyivel kényelmesebb 2 billentyűvel ide-oda navigálni az egy könyvtárban lévő képek között, miközben amennyiben a kép nagyobb(!), mint a monitorom felbontása a képernyőre méretezi azt, így az egérkurzort mozgatva bizonyos pontokon bele tudok nagyítani.

Az már csak hab a tortán, ha mondjuk egy prezentáció előtt nem kell 50+ képet a prezentáció során beállítanom és pozicionálnom, hanem előre ránagyítok és bepozicionálom a lényeges részeket és aztán a titkárnőnek vagy az előadónak, aki éppen lehet, hogy még bekapcsolni sem tudja önállóan a gépet megmondom, hogy ezt a gombot nyomogassa és nem kell neki semmi mást csinálni, csak x időközönként lenyomni az adott gombot a laptopon.

2010.10.13. 16:17:41

@penge™: Nem egészen értem, hova akarsz kilyukadni. Normál esetben én is az általad említett elv híve vagyok, képek átméretezésérére sosem hazsnálok Photoshopot, bőven megfelel a Preview és a szakdolgozatomat illusztrálni is bőven megfelel az Inkscape, nem használok mondjuk Illustatort. Mindezek ellenére úgy tartom, hogy képkezelésre sokszor kényelmesebb egy célprogram mint az operációs rendszer által biztosított általános fájlkezelő megoldások. Nagyon szimpatikus például az iPhoto, ahol akár a képeken szereplő személyek alapján is rendezhetek a beépített arcfelismerő megoldásnak hála.

Chuck Boung Ace Eck 2010.10.13. 16:51:57

@blash: Határozottan tetszik az általad linkelt FS viewer, de sajnos nem képes kötegelt átméretezésre:(

blash 2010.10.13. 17:03:56

@Chuck Boung Ace Eck: pedig tudja, F3-ra jon elo a batch image convert/rename. Use advanced optionsban van peldaul az atmeretezes.

Chuck Boung Ace Eck 2010.10.13. 17:13:29

@blash: Köszönöm! Ennek tudatában tényleg feleslegessé lett nálam az ACDSee. Végre egy gyors, áttekinthető, alapvető képmanipulációra képes képnézegető, ami ingyenes:) Hálás vagyok a tippért.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.13. 18:30:24

FSViewer-T nem fogok most felfedezni várom a használókat tuja-e mindazt amit az irfanview és ha igen és jobb is, van-e belőle portable? :)))

knorbert 2010.10.13. 18:46:18

@Chuck Boung Ace Eck: én meg ezt szeretem: www.xnview.com/ (ez mindent tud, amit az acdsee, és teljesen ingyenes, valamint gyors)

knorbert 2010.10.13. 18:54:06

@penge™: JPEG croppolásra és más, alapszintű műveletekre azért én továbbáltam MS Paintről Paint.Net-re ( www.getpaint.net/ )
Jobban szeretem, mint a PS-ot, bár azért a képességei szerényebbek :)

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 18:57:57

@Chuck Boung Ace Eck: Na felraktam. Régen volt már a gépemen, mikor szomorúan konstatáltam, hogy az ACDSee 3.0 nem egészen kompatibilis a Vistával és sorozatban elcrashelt minden ok nélkül, de akkor még elég alap volt. Mostanra sokat fejlődött, azt hiszem marad ez.

@aronvirginas: A Chromiumot tesztelési célból felrakhatod, abban semmilyen Google megfigyelő-berendezés nincs. Bár Windows alatt nincs is hozzá autoupdater.

Viszont Windowsra inkább ezt rakom, mivel jó ha van egy Webkit, mint a Safarit az Apple Updaterrel, a Bonjourral és a többi hülyeségével. Még egy H.264-es HTML5 videót sem tud lejátszani Windowson QuickTime nélkül.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 19:06:15

@knor: Én is azt használom. Photoshop utoljára az XP-men volt, aztán egyszer megkérdeztem magamtól: "Kell ez nekem, mikor úgysem használom ki?" És kezdetben is csak azért tettem fel, mert akkoriban azt a korszakomat éltem, hogy mindenből a "legjobb" szoftver kellett.

Mivel Win7-ben már tud pixel alapján is méretezni az MS Paint a Paint.NET-et is csak akkor tettem fel, amikor skin szerkesztés miatt transzparens képeket kellett átméretezni.

Viszont animált PNG-t sajnos az sem kezel, legalábbis ha igen, akkor még nem jöttem rá, hogyan.

A GIMP meg lassú, ahogy Windowson minden Javában írt program az.

kpityu2 2010.10.13. 19:25:52

Sajna a Sourceforge letöltés ebben sem indul. Kénytelen leszek átszokni a Chrome-ra. :(

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.13. 19:38:09

@knor: hülye vagyok, én is erről beszéltem nem az Irfanviewról:)))

@penge: "az ACDSee 3.0 nem egészen kompatibilis a Vistával és sorozatban elcrashelt minden ok nélkül" <- ezért kell 2.41-et használni :))

@aronvirginas: a portable világok gyönyörűsége... itt virít a gépen a safari és a chrome is de sehol egy autoupdater :)))

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.13. 19:59:19

@kpityu2: block-external?

Egyébként akkor tedd @exclude listára a Sourceforge-ot, de hasznos ez a funkció. Például crackek és torrentek után kutatva nem akar letölteni egyik átirányítós oldal sem automatikusan sem virusmaster4000.exe-t, ami 2 másodperc alatt átscanneli a vinyódat és több ezer vírust talál, sem smileypack.exe-t és porn.exe-t sem. :D

muli79 2010.10.14. 06:40:32

nálam ez az opera kezdi visszahozni a hitemet, de 1 valami nem fér a fejembe, miért nem "tudja" használni a flash player globális beállitásait az opera?
Vagy megfagy jó pár másodpercre az egész böngésző vagy nem történik változás :S
PL a youtube player "widget://" engedélyezését nem lehet beírni, illeszteni lehet de nem jegyzi meg.
Más böngészőkkel működik :D

muli79 2010.10.14. 06:43:14

bár közbe eszembe jutott ha explorerként azonosítom magam akkor lehet jó, de nem próbáltam

2010.10.14. 09:08:27

@penge™: Felrakhatom, de minek? Nem is szeretem, és szükségem sincs rá. Ott virít alapból a Safari, ha nagyritkán szükségem van backup böngészőre, azt használom. Nem olyan világszemete az amúgy, mint azt a városi legenda terjeszti, főleg amióta egész korrekt kiterjesztés-támogatást kapott. Csak hát a Chrome-nak nagyobb a füstje, ugye...

@ap: A portable változatokat nem nekem találták ki...

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.14. 09:21:58

@aronvirginas: igazad van.... mindenkinek :)))

egyébként okod is van rá?

nem szemeteli tele a géped registryjét c meghajtóját. bármit kipróbálhatsz "következmények" nélkül, és egy esetleges újratelepítéskor nem kell mindent backupolnod minden újra beállítanod stb.

az h hordozható is? kit érdekel? valakit lehet, de engem pl nem.
Gyorsabb tisztább rendszer, kevesebb hajtépés újrakonfigolás re-win esetnén. csak emiatt használom :)) A Users/AppData kong az ürességtől... és Nálad? :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.14. 10:03:49

@ap: A Registry bizonyos részét teleszemeteli (például nézz utána a Portable Operák hány helyen hagynak nyomot), ahol engedélyezed őket a tűzfalban, vagy a MUICache-ben.

A C meghajtós mizéria egy XP-s berögződés. Vista fölött alapesetben minden jobb és kényelmesebb ott a jogosultságkezelés miatt. Például a Program Files-ban nem tud szemetelni, a Documents and Settings tartalmát nem éri el másik korlátozott fiókból és ilyesmi.

Persze ezeket ugyanúgy meg tudod oldani, de minek nehezítsd meg a saját dolgod, amikor jól átlátható struktúrában vannak elrendezve, már ha követi az MS "ajánlásait" a szoftver fejlesztője.

Továbbá, ami a legfontosabb: Nem épül be a rendszerbe.

Az upgrade otthoni környezetben jobb, egy sokfős vállalati környezetben már annyira nem, ezért is találták ki részben az MSI telepítőt.

Dzsini 2010.10.14. 10:52:51

@ap: szerintem nagyon jó indoka van rá: Mac OS X :)

(az "Ott virít alapból a Safari" szövegből ítélve)

2010.10.14. 11:00:51

@ap: Ahogy Dzsini szemfülesen kiemelte, mivel otthon OS X-et, a munkában pedig Linuxot használok, így nem sok hasznát venném egy hordozható programnak. Ugyanakkor, mivel ezeken a rendszereken (a Magasságosnak hála!) nincs Registry, csak konfigurációs szöveg- és XML-fájlok, így nem sokat oszt vagy szoroz, hogy azokat a /Users/Aron/Library-ben tárolom, vagy máshol...

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.14. 11:41:18

@penge™: bizonyos részét... de rakj fel egy safarit next-next-next-tel majd kukkants bele a reg-be mennyi apple kulcs lesz benne.. nézd meg a programfiles, programdata, a saját appdata és localsettings valamint az allusers appdata könyvtárba... Ezek után indíts el egy portable safarit és még ha a html file-okat és a http protokolokat is hozzárendeled sem lesz több egy tucat bejegyzésnél... max a recent itemsben. :D
a hozadékszoftverekről updaterekről browser toolbarokról hompage beállításokról meg ugye ne is beszéljünk :)

az hogy xp-s beidegződés nem mondanám... ismerősnél aki mindent telepít ugyanúgy megtalálható az összes xp-s mappa csak w7 alatt más helyen.
a documents and settings/[user]/application data és local settings/application data helyett most
users/[user]/appdata/local, locallow, romaining mappákat szemeteli tele, persze ugyanígy az all usersnél is és akkor még nem beszéltünk a programdata-ról :) úgyhogy nemhogy kevesebb lett és rendezettebb, még több és több helyen :))
emlékszem mikor kipróbáltam egy vistát és felraktam rá (akkor még telepítve) egy total commandert, majd megpróbáltam felülírni a wincmd.ini-t a sajátommal... a kereső vagy 6 találatot hozott ki a c meghajtón és csak a 4.-re sikerült az az ini-t felülírnom ami ténylegesen megváltoztatta a beállításokat :)))

átláthatóbb és egyszerűbb lett??? kötve hiszem... még a virtuális mappák az xp-ből is ott virítanak, szépen teleszemetelve a könyvtárrendszert.... tényleg... törölte már vki őket? kibírja a rendszer v meghasal?:))

@Dzsini: nekem mind az 5 böngésző mindig alapból a gépen van, de jogos:))

@aronvirginas: leegyszerűsítve akkor Te alapból portable programokat használsz, csak épp hordozni nemigen lehet őket :)))

2010.10.14. 12:34:17

@ap: "nekem mind az 5 böngésző mindig alapból a gépen van, de jogos:))"

Ha csak nem vagy webfejlesztő vagy a szoftvergyűjtés nem valami beteges beidegződés nálad, akkor nem tudom ennek mi értelme van. :D

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.14. 14:15:30

@ap: Azért hozott ki annyit, mert nem volt kompatibilis a Vistával (és őszintén szólva az XP-vel se teljesen), mivel a C:\ gyökérbe települt. A Vista viszont volt annyira intelligens, hogy létrehozott egy virtualizált fájlt a VirtualStore-ban annak a programnak, ami még a mai napig a Program Files-ba akar írni. Ha azt írod felül, akkor baszhatod, mivel a szoftver nem ismeri a VirtualStore-t, a saját programkönyvtárából fogja beolvasni a fájlt.

A TC viszont létrehoz egyet az AppData alatt a GISHLER mappában.

Ha 6-ot találtál akkor ott valami gond volt, vagy kerestél a rendszervisszaállítás/shadow copy indexében is, vagy nem tudom.

A másik: Ha valamelyik mappába, legyen az Program Files, vagy akármi, vagy te, vagy valami third-party szoftver szemetel, akkor uninstallnál meghagyja az üres mappát és a fájlokat, amiket nem a program telepített, tehát nem jött létre registry bejegyzés.

Nyilván megkérdezhetné ilyenkor, hogy biztosan el akarod-e távolítani, de például még mindig jobb, mint amit az ACE Mega Codec Pack volt, ami szépen eltüntette uninstallkor a system32 megosztott DLL-jeit is.

@aronvirginas: SSD is jár hozzá, hogy normális sebességgel írja ezeket a fájlokat? Még Operában is 5 perces késleltetés van, addig a memóriában őrzi a beállításokat. Nézz meg egy szoftvert, amiben állítható, hogy registry-ben, vagy iniben tárolja a beállításokat. A registry sokkal gyorsabb és valósidejű.

Vannak hülyeségei, de jól átlátható és olvasható és a keresés is gyorsabb.

2010.10.14. 14:50:01

@penge™: Mindkét megközelítésnek van előnye és hátránya. Elméletben a Registry egy nagyon jó megközelítés, csak sajnos sok program csak irogat bele, törölni elfelejt. Mellesleg sosem tapasztaltam, hogy a Unix-alapú rendszerek lassúbbak volnának a Windows-nál (sőt..), így teljesen alaptalan a feltevésed.

penge™ · http://www.thevenusproject.com/ 2010.10.14. 15:07:00

@aronvirginas: Nem lassúbbak, csak bizonyos esetekben lomhábbak. Például mászkálj akár a VLC beállításaiban. Fáziskésés.

Operában Ctrl+F12, végezz el pár beállítást, majd okézd le az ablakot és abban a pillanatban vidd egy link fölé az egeret. Az Opera kb 1 másodpercig gondolkozni fog, mire újra válaszképes lesz, mivel ilyenkor azonnal felülírja az ini fájlokat, nincs késleltetés.

Firefoxban módosíts valamit about:config-ban és Operában is opera:config-ban. Melyik lesz a gyorsabb?

Utóbbi, mivel ilyenkor a memóriában tárolódik és az operaprefs.ini nem íródik felül a következő 5 perces ciklus végéig. Hátránya viszont, hogy ha 5 percen belül végeztél valami beállítást, akár csak egy eszköztáron lévő gombot tettél arrébb és összeomlik a böngésző, akkor az 5 perccel összeomlás előtt végzett módosításaidat újra el kell végezned.

Ezen segít a registry.

Az meg nem a Registry hibája, hogy az MS szabad utat engedett a szoftverfejlesztőknek és most nehezen tereli vissza őket a normális ösvényre.

Ez olyan, mintha a W3C-t hibáztatnád, hogy Pistike Gportálos oldalában 500 validációs hiba van és ez például a böngészőmotorok fejlesztésére is erős kihatással van.

Ilyen alapon az sem a konfigurációs fájlok előnye, hogy nem szemetelődnek tele a *nix rendszerek, hanem annak, hogy eleve úgy lett megtervezve, plusz az is közrejátszott, hogy nincsenek shareware trükkök, mikor 30 naponta újratelepíti az illető a programot.

ap · http://premiumlivesets.hu 2010.10.14. 16:05:32

@penge™: nem mondom h a tc szent említhettem volna más programokat is, végső soron pedig arra lyukadnánk ki h még a microsoft sem kompatibilis a saját oprendszerével :D

az odáig teljesen jogos hogy mindennek meglenne a helye... az már kicsit furcsább hogy ezek a helyek egyre több helyen vannak és egyre áttekinthetetlenebb... arról nem is beszélve h előfordul hogy ms szoftver hagyja maga után ott az üres könyvtárat...

lényeg a lényeg hordozhatóknál ilyen gond nincs :)
süti beállítások módosítása