Magyar Opera

Megjelent a magyar Opera Portable 9.20!

Egy korábbi cikkben már írtunk egy olyan Opera változatról, ami akár USB meghajtón is hordozható, egyetlen végrehajtható állomány alkotja és elmenthetjük a beállításainkat is. Ez a program az Opera Portable, ami nem más, mint egy előre beállított, és összecsomagolt asztali Opera telepítés. Két változata létezik: a Personal megjegyzi a változtatásokat, míg a One-Use mindig alaphelyzetben indul. Mindkét verzió egy önkitömörítő exe állomány, ami a gazdagépre csomagolja ki a szükséges fájlokat - ezzel is kímélve az USB meghajtót - ezáltal a telepített verzió sebességét nyújtja. Egyedül az indítási és leállítási idő terén kell némi kompromisszumot kötnünk.

Ráadásul Gyorshívó sem volt. Eddig. Ugyanis a mai napon megjelent az Opera Portable 9.20. Azt írtam, Gyorshívó, és nem azt, hogy Speed Dial, és valóban: eddig csak ideiglenesen lehetett magyarítani, azonban a visszajelzéseknek eleget téve, a fejlesztő jóvoltából a program immáron magyar nyelven is elérhető. Buzdítok mindenkit, hogy töltse le, és használja, mert ezzel egyidejüleg a legnépszerűtlenebbnek bizonyult dán változat kikerült a lokalizált verziók közül. Nem örülnék, ha az Opera 9.30 megjelenésekor a magyar változat is erre a sorsra jutna...

A program frissítése pofonegyszerű. One-Use esetén értelemszerűen csak le kell tölteni az exe-t, és használni. A Personal változat a végrehajtott változtatásokat egy, az exe mellett tárolt fájlba mentette. Ennek megfelelően a frissítés annyiból áll, hogy az exe-t kicseréljük az új változatra, és minden korábbi beállításunk megmarad.

A "szokásos" változatok mellett megjelent az Opera Portable Builder program is, aminek segítségével a fejlesztő állítása szerint magunk is könnyedén létrehozhatunk saját hordozható változatot, például tetszőleges beépülőket integrálhatunk bele. Ez az új program azonban fizetős (egyelőre), az ára (legalább) 10 dollár.

Lássuk tehát, mi változott az új verzióban:

  • az Opera verziószáma 9.20-ra frissült, így tartalmazza a legújabb funkciókat is
  • a minialkalmazásokat már jól menti el
  • magyar nyelvű verzió is elérhető
  • az integrált Flash verziószáma már 9.0.45
  • semmilyen adat nem marad a regisztrációs adatbázisban

Kapcsolódó link:

A bejegyzés trackback címe:

https://magyaropera.blog.hu/api/trackback/id/tr3560899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.19. 22:52:44

Egyre jobban bejön a Portable. Ráadásul csak 4.7 MB a magyar verzió.

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.19. 23:11:09

Miért, mekkora legyen? :) A tisztán angol Opera is ekkora (msi verzió). Magyar Opera (program :) ) pedig nincsen, csak nemzetközi verzió, ami tud magyarul IS, azért >6MB a telepítője.

ui: régóta mondom, hogy ez a frankó, te kötötted az ebet a karóhoz ;).

opera11 · http://www.onlinechat.extra.hu/ 2007.04.19. 23:59:54

Most már én is átpártoltam...

opera11 · http://www.onlinechat.extra.hu/ 2007.04.20. 00:01:18

Ja és a ,érethez annyi, hogy nekem lassan a profilom már nagyobb lesz, de még mindig gyorsan indul a progi..

Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.20. 08:10:32

Nem tudjátok véletlenül, hogyan lehet egy pendrive-ot jelszóval levédeni?

opera11 · http://onlinechat.extra.hu/ 2007.04.20. 10:30:14

Egy mappáját, vagy az egész meghajtot ugy ahogy van, vagy esetleg egy exe fájlt?

zsoltzsolt 2007.04.20. 16:53:16

a pendrive levédés engem is érdekelne. és az egészet, hogy csak jelszóval lehessen elindítani
kösz

cousin333 · http://magyaropera.blog.hu 2007.04.20. 18:07:37

Egyes pendrive-okhoz adnak egy progit, amivel le lehet választani a titkosítható partíciót. Nekem is adtak, de most nem tudom, hol van :).

zsoltzsolt 2007.04.20. 19:08:14

na, ezt én is tudtam, :-), nem erre voltam kiváncsi :-)

opera11 · http://onlinechat.extra.hu/ 2007.04.21. 12:30:42

Én csak olyat tudok, ami exe-t korlátoz..Olyan viszont sztem nincs, hogy egy particiot jelszoval levédesz, és minden gépen, tehát nem csak a sajáton működik.(olyat is tudok, hogy titkosit egy particiot, de ahoz kel a gepen egy proginak lennie

zsoltzsolt 2007.04.21. 12:56:41

köszi
és olyan nincs ami mappát védene le? xp alatt
de úgy hogy ne titkosítja az összes fájt, ami benne van, csak a mappa megnyitáshoz kérjen jelszót. mert van egy progi ami, megcsinálja ezt, de a mappám összes fájlját titkosította.és így macerás volt megnyitogatni. ez a lock folder nevű progi volt, ha jól emlékszem

opera11 · http://oktatovideo.extra.hu/ 2007.04.21. 14:17:23

Pedig én ugy emlékszem mintha azt használtam volna és az sztem nem titkosit, de egyébként ha nem titkositod, csak egy progi jelszót kér az NEM ÉR SEMMIT, mert inditasz a gépen pl egy Live-os linuxot és azt a mappát lazán megnyitja, mert az a progi csak windows alat fut, ugyhogy az ilyen jelszó védö izék csak akkor érnek valamit, ha pl egy csomagolt fájl, mert az a linux alatt is kér jelszót, vagy valami titkosító, esetleg exe módosító

sydd 2007.04.21. 14:44:42

Ezzel levédhető mappa/egész meghajtó is, az egész on-the-fly
vagyis bedugod, és rögtön kéri a jelszót, ami után használhatod
plusz opensource
www.truecrypt.org/

opera11 · http://oktatovideo.extra.hu/ 2007.04.21. 14:54:50

Itt is van egy ilyesmi leirás, ami ugy néz ki, hogy szintén működik, viszont ez nem opersource...
Ezzel gyakorlatilag egy progit telepitünk fel az USB-re, ami letrehoz egy titkos mappát és amit abba teszünk, az nem látszik addig amig be nem irjuk a jelszót

opera11 · http://www.onlinechat.extra.hu/ 2007.04.21. 15:02:30

Óóó, nem engedélyezett a html tag vagy mi. szóval a link: newsoftwares.net/folderlock/
elötte a 3w, csak azt nemm irom, nehogy baja legyen

zsoltzsolt 2007.04.21. 15:20:52

köszi, a sok segítséget

opera11 · http://www.onlinechat.extra.hu/ 2007.04.21. 15:22:23

Viszont nekem kifagy a truecryptos a select drive-nál

opera11 · http://www.onlinechat.extra.hu/ 2007.04.21. 15:41:53

Itt is van egy hasonló:
www.cypherix.co.uk/cryptainer_le_download_center.htm
Ez szintén fel tud települni a pendrivra, és ez olyan, hogy ha beirod a jelszót, akkor létrehoz egy másik diszket, és azok vannak biztonságban(az ingyenes verzióban ez a levédett diszk max. mérete 10MB)

hjoci 2007.04.23. 10:53:33

Tetszik ez a hordozható, de a könyvjelzőket és a mágus jelszavakat melyik mappában tartja az asztali opera, hogy át tudjam másolni pendrive-ra, illetve másik gépre?
Előre is köszönöm!

opera11 · http://www.onlineforditas.extra.hu/ 2007.04.23. 15:00:03

A könyvjelzőt az opera sugoban/nevjegyben találod, Elérési utak cimen a jelszokat pedig az opera:config -ba ird be, hogy wand, és a Wand Storage File után mutatja a helyet
Egyébként windozban alalpértelmezés a C:\Documents and Settings\FELHASZNÁLÓNÉV\Application Data\Opera\OPERAVERZIÓJA(nem biztos)\profile\

DiXoN008 2007.04.23. 16:00:20

Hali all! Avira Antivirus van fent a gépemen és az Opera Portable egy fájlját a tumpuksemuafile.exe nevű fájlban egy TR/Crypt.ULPM.Gen nevű trójait jelez másnál nem. Igaz ez az új verziós Avira mostanában elég aktív és olyanokat is bejelez ami szerintem nem az, de végülis ő tudja meg azt a fájlt amúgy sem használom.

opera11 · http://www.onlineforditas.extra.hu/ 2007.04.23. 18:24:56

Sztem nincs benne vírus a nod nem jelzet, de egyébként az opera portableben csak egy exe van, nem?
((Ja és én ezt ajánlom: www.eset.com/beta/
Ingyenes(mivel még béta), van benne tűzfal, antivirus, antispam modul sztem negyon jó))

beef 2007.04.25. 10:26:54

Az alábbi linken ellenőrizheted a file-t jópár víruskeresővel, csak töltsd fel.
www.virustotal.com/en/indexf.html

DiXoN008 2007.04.25. 13:30:48

Hát nem tudom itt az eredmény, de szerintem csak az Avira új verzióját csinálták kicsit túl érzékenyre, mert csak 4 virus/féregkereső találta meg a trojait, aztán lehet hogy a sok fizetős vírusírtó a gyenge :P
www.virustotal.com/vt/en/resultadof?e98abc006b9e9035419f77b849bc74c1
süti beállítások módosítása